Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1883

^ 139 — Ézen idézett sorokat én sem Bonfin- sem Callimachusnál köz­lött beszédekben nem találom. 2) Teleki lényeges kivonatában azt mondatja Juliánnal : „Nem szűnt volna meg ő — Julián — már előbb is ezen tárgyra nézve meggyőződése szerént és minden tartózkodás nél­kül szólani, .... ba minden további unszolásainak sikeretlenségét előre nem látja, másfelől pedig a szövetségesek készületei iránt kétségben, bizonytalanságban nincs. Teleki ez állításának épen az ellenkezője igaz. Callimachus szerént Julián igy szólt: „Már kezdetben ellene mondottam volna; de hajlandóbbak­nak láttalak benneteket a békére, hogysem azt hihettem volna, hogy szavaim a háborúra fölbuzdíthatnak. Továbbá tudtam, hogy mindaz, a miről ma értesültetek az európai hadjárat könnyüségét illetőleg, mivel a törököt az ázsiai háború teljesen elfoglalja, nem sokára tudtotokra jön : és inkább akartam várni addig, mig azt majd másnak hiszitek, mintsem kedvezőtlen időben szólva azon hitet kelteni bennetek, hogy mindazt én gondoltam ki, s hogy hiu reményből említgetem. u 3) Teleki lényeges kivonatában elhallgatja a törökök hitsze­gésére vonatkozó igen jontos adatokat. Igy Callimachus mondatja Juliánnal: „Vegyük ehez még azt, hogy az ellenség (a török) az elvál­lalt föltételeket nem teljesíté; alább: „bizonyítja a határidő meg nem tartása mindazon dolgoknál, amiket a szerződés értelmében (a törököknek) tenniök kellett volna" ; alább : „ki vagytok játszva, mivel a másik fél (a török) a föltételeket nem teljesíté " Mindezekről Teleki lényeges kivonatában egyetlen egy szó eines l

Next

/
Thumbnails
Contents