Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1882
197 Jan. 21-én kerületi ülésben folytatólag a magyar nyelv dolgában előfordult az is, hogy a lutheránusok igen szeretik elmellőzni a magyar nyelvet. Erre Prónay, Kissel s Berzsenyivel dicsekedve felelt s méltán is. Továbbá : hogy Pest városa a theatrumot németeknek adja ki, kik a magyart vagy éppen nem, vagy igen súlyos feltételek alatt hagyják játszani. Marjássy s gróf DeseőíFy hevesen kikeltek ez ellen: Pest városa követje B o r á r o s mentvén városát, azt mondotta, hogy lehetetlen ott a magyar theatrumot fenntartani, mert nincs publicumja s az árendás belebukik árendájába, ha a magyar játszókat engedi játszani. Erre Ragályi Tamás azt feleli: hogy hát játszanak a magyarok ingyen. (Erre vivát lett). Gr. DeseőíFy: A pesti theatrum magyar eladott fundusok árából készült, tehát legalább elsősége lehetne benne a magyarnak. Nagy Pál: Csak fundus legyen reá, magában felkél a magyar theatrum. Ezelőtt 40 esztendővel Bécsben igen megvetett állapotban volt a német theatrum, mindig franczia theatrum járt, most pedig már mennyire ment? Felolvastatta ezután az itt lévő theatralisták instantiáját, melyben a Statusok pártfogását kérik, hogy a nemzet gyalázatára el ne kellessen nékiük menni most télen Pozsonyból, hol diaeta van. — Marjássy és Izsák azt kívánták, hogy zárattasson be a német theatrum Pesten 20 esztendeig. Ezután conferáltak a theatralisták számára, csaknem minden követ egy-egy zártszéket vett. Ezeken kivttl Tökölyi 500 frtot ígért, b. Ditrichné mint Nagy Pál jelenti, 400 frtot ajánl. Midőn Jordánszky is provocáltatna a Praeses által, hogy micsoda helyet vesz a theatrumon, azt mondta, hát ha ő az esztergomi templomra való adakozást proponálná, conferálnának-e a Statusok ? Nagy Pál erre azt mondá: Ez nem egyenes felelet a Praeses ur kérdésére, a templomra azonban már úgyis eleget adtunk, de még itt most a magyarnyelv előmozdításáról van a szó. Pap egy sem ajánlott semmit. Némely követek utravalót ajánlottak a theat- ralistáknak! ! Félő is, hogy előbb-utóbb arra szorulnak. — Uraim! hátra vagyunk ! ! Jan. 21-iki kerületi ülésből még valami. Olvasván a praeferentialék nunciumában azon §-t a kerületi jegyző ur, mely szól a koronaörökösöknek azon kötelességükről, hogy a magyar nyelvet tanulják: Bezerédyur azt az észrevételt tette, hogy ne csak a koronaherczegek köteleztessenek erre, hanem minden királyi lierczeg is, mivel — úgymond — nem tudni az Isten rendelését s e javallat helyben hagy ód ott. — Ugyanekkor Somsits ur javallá, hogy a Fenséges Nádorné magyar beszédje, melyet az őtet köszöntő Statusokhoz intézett, diáriumba tétessen, sőt