Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1880
7 valószínűleg valamely hegyes kővel átfúrta a csontot s botjához erősítette, vagy az ütés, zúzás által hegyesre pattogtatott követ (kova, homokkő stb) behasított végű nyélbe szorította, állatok belével vagy bó'rkötelékkel reá kötözte (balta). Az állatok idegeit parittya- és nyilkészítésre használja^ hegyes kovaszilánkot vagy halcsontot erősít nyílvesszejéhez. Ilyformán készülhettek az ős-kó'korbeli (paleolith) ember támadó és védő eszközei, ezekkel ejti el a vadat, mig a halászathoz csontból készült horgot használ, a hálókészítéshez pedig a növényvilág köréből keres anyagot. Az égalj viszontagságai ellen az állatok bőréből öltönyt készít, csonttűvel s az állatok beleiből vagy bőréből készült fonállal lassankint testéhez is idomítja. Barlangokban, földalatti vagy faodukban vonja meg magát; nagy gonddal ápolja és őrzi a villámgyujtotta fa tüzét, mert a legrégibb kőkorban még alig ismeri a tűz előállítási módját. Utóbb a szükség vagy véletlen megtanítja az agyagmívességre is ; puszta kézzel készíti napon szárított durva agyagedényeit s beletanul a főzés és sütés mesterségébe. Századok lezajlásával őslakónk életében már további haladás nyomaira akadunk. Csiszolni kezdi kő- és csonteszközeit, keresztül fúrja a követ, (neolithkor) gabonamíveléssel, állattenyésztéssel is foglalkozik és állandóan letelepszik. Barlangok hiányában a fatörzsek köré fonja sövény gúny hóját; majd nagyobb biztonság szempontjából a tavak szélein (a parttól 40—50 lépésnyire) cölöpöket ver le s azokra építi négyszegletű, náddal vagy rőzsével fedett lakházait, melyek oldalfalát vesszőből fonja s kivül-belül sárral tapasztja ki. A cölöpépítmények lakója (pl. a Fertő tavában1) tehát már jóval meghaladja elődeit, miről a tavak medrében — a cölöpök körül található úgynevezett mívelődési réteg (konyha és egyéb hulladékok) is tanúskodik. A cölöplakó háziállatjai: a kutya, ló, disznó, kecske, juh és ökör. A földet nagy fáradtsággal, ékalaku eszközzel műveli; gabonáját lapos kövek közt őrli lisztté és lepényalaku kenyerét izzóvá hevített kövek közt süti kenyérré. Az erősebb fákat a tűz segélyével dönti le és parázszsal vájja ki csónakká. Agyag edényeit már finomabb anyagból, nagyobb tökélylyel állítja ki s jól *) Gf. Széchenyi Béla: Kőkori lelet a Fertő tava medrében néhány közleménynyel múltjáról 1876. 1*
