Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1878

így volt ez a kis Endrével is. Az a férfias erő, tárgy szerű festés, az érzelmek hatálya, lélektanilag következetes jellemzés, a küzdelmek elevensége költeményeiben; az a szópipere nélkül hangoztatott nyilt szó alkalmi költeményeiben, bölcsészeti, nyelvészeti, itészeti műveiben ; az a mély meggyőződés, egyszerű, de tárgyszerű érvelés vallási műveiben, beszédeiben — mind az ifjúkori hatásokban leli, legalább főbb szálaiban, gyökereit. F a b c h i c h elve a nevelésben, tanításban egyre vihető vissza : „E p testben ép lélek!" Mg a tanoda falai közt kedvenc tárgyaiból, a görög s római remekírókból vect alkalmas reflexiókkal serkentgette tanítványait, más részről azon remekírók iránt előszeretetet keltett. Oa nyelveket tanítás közben mindig a magyarhoz viszonyította; bár a magyar nyelvet nem ő, hanem Faj ner András tanította. A magyar ifjakra a magyar nyelv nem volt kötelezett tantárgy ; de azért Fabchich tanítványainál azon leckék hallgatását is sürgette. Hogy aztán épen Fabchich tanítványaiból lettek a magyar nyelvből is a legjelesebbek: abban alighanem Fabchiché a fő érdem. Fabchich roszallt egyet-mást a latin nyelvben, de azért azt a legszigoruabban megkövetelte. Ily előadások alatt gyújtott Fabchich tanítványaiban lelkesülést, buzgalmat nyelv- és hazaszeretetben. Párhuzamot vonva a latin s magyar nyelv közt, egyszerre a fiukhoz fordul: „Magyarul tanulj, gyerek, magyarul, de jól; ennél okosabb nyelv nincs széles e földön". Horvát Endre meg is tanulta a magyar nyelvet, pedig jól. Midőn Fabchich az ifjakkal fordított, azok fordítását saját fordításszövegével összehasonlítván, fel-fel riasztotta tanítványait: „Régi magyar szó — mondá harsányon —írd föl; uj magyar szó, ird föl; szép magyar szó, huzd alá!" Jaj volt annak — írja Horvát Endre — ki azt a régi, uj, szép magyar szót a felmondásban elvétette. Es Horvát szorgalmasan jegyzett, később a nyelvemlékek s régi irók szavai és szólásmódjai javallható és nem javallható uj szók jegyzéke annyira ment, hogy Árpádját szókalauzzal látta el. Fabchich serkentett magyar verselésre ; magyarul tanítá a hittant; „mert ezt — mondá ő — nem elég szajkómódra tudni, hanem érteni is kell". Horvátnál mindkét figyelmeztetés dúsan gyümölcsözött. Fabchich a történelmet magyarul is eléadá: „Akarom