Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1878

— 12 — „Kardra, lovakra, derék magyarok ! dél, napkelet, észak És nyugot őrszemmel kisér, mint Átila magvát, Benneteket, valamerre vagyon neve, híre magyarnak !" Tanárainak neve nem fordul elő a haza évkönyveiben mint íróké, legfölebb igazgató tanárának neve emlékeztet Szentmiklósi Alajosra a Bertha cimű regény és Hunyady László szomorújáték írójára. De hát hány nem hírneves író, de egye­dül hivatásának élő tanár nevelt, képzett elsőrangú irókat, hírneves államférfiakat, diadalmas hadvezéreket, művészekig magaslott iparosokat, gazdászati, kereskedelmi ügyek vezéreit. Mert a nyelvtanok alphája meghozza a maga ómegáját épugy, mint a mennyiségtan x, y ismeretlene az ismert tényezők köz­vetítésével a keresett eredményt. 6) így készítette elé Pozsony bölcsészeti akadémiája Horvát Endrében ha nem is a mennyiségtan alkalmazó tudósát, hanem igen is a numerósus szónokot, az akadémia bölcsészét. Cistercita Dréta Antal zirci apát felett mondott halotti beszédé­sinrichauban ben igy ir : „A bölcselkedés tanulásának második esztendejét végezvén, Zircen a ciszterci szerzetes rendbe állott." Horvát Endre is alighanem ide áll, vagy az őt gyermekkorában ta­nított pannonhalmi bencésekhez, ha azok már ekkor el nem oszlattak volna. Mert azt az egyet csak engedjük meg a szü­lőknek, hogy ha a fiúban szelídséget, gyöngédséget, sokszor testbeli gyöngeséget, tiszteletet, kegyeletet és hasonló érzel­meket észlelnek ; azt mindjárt papnak szánják. De ha a fiu csintalan, pajkos, Isten, ember törvényét nem tiszteli, kirúgó : akkor rögtön azt mondják: Jó lesz katonának ! Pedig Isten, ember törvénye papot, katonát és más bármily néven neve­zendő állásút egyaránt kötelez. Horvát Endrében meglehettek, sőt az eddig észleltek után mondhatjuk, meg is voltak azon kiváló tulajdonok, ami­ket ő Dréta apátban föltételez: készség, alázatosság, engede­lem, lélekelevenség, munkáratermettség, serénység, pontosság, „a magával való mindenkori egyenlőség." Bölcsészeti tanfolyama végeztével 1797-ben a ciszterci­ták szerzetébe lépett Heinrichauban, Felsó'-Sziléziában. De ha Ányos a szív költője, a valódi világszemlélet kép­viselője honfitársai közt is — a felső-elefanti zárdában — „olyanná lett, mint a mélységben zörgő setétség, hegyek közt 6) Ez adatokat Halbik Cipr. komáromi igazgató szívességének köszönjük.

Next

/
Thumbnails
Contents