Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1877
tólag látott ? Még Posztár Márton muskétás (lövész) is arra kérte ó't, hogy ne árulja el tetteit és azon szavait, miket a no ezen felkiáltására mondott: „Kíméljétek meg az Istent és a szerzeteseket!" Ezek folytán ujolag kifejezést adnak azon nézetűknek, hogy csak részrehajlatlan vizsgálók deríthetik fel a valót. Eközben mindkét fél megtartotta ez ügyben a hivatalos vizsgálatot s tanuvallatásokat eszközölt. A jézustársaságiak részéről a vizsgálatot maga a eollegium rectora, Veicht Lipót vezette két társával : RudoIfF Ferenccel a eollegium ministerével s Sümeghy Jánossal, a convictus igazgatójával. A julius 13-ról keltezett vizsgálati jegyzőkönyv tizenhét igaz lelkiismeretére hivatkozó jézustársasági vallomását tartalmazza. Kontor István püsp.-helynök a vizsgálati jegyzőkönyvben a szentszék nevében kijelenti, hogy a bibornok rendeletére a felsorolt tanukat a szentszék elé idézte, melyhez Győrmegye részéről meghívta Mecséry Dániel szolgabírót és Szőny István megyei táblabírót. Ezek jelenlétében az urnapi merényletre vonatkozólag harminc különböző korú és állású tanú vallatását eszközölte eskü alatt. E vallomások 1729-iki julius 11-én a szentszék pecsétje alatt Kontor István s Mecséry Dániel sajátkezű aláírásával megerősítve, Bécsbe küldettek. E kétrendbeli vallomások részint megerősít k, részint apróbb (a katonaság eljárását csak súlyosbító) részletekkel egészítik ki a föntebb közlötteket. A katonai hatóság által a világiak s a katonaság köréből eszközhitt tanuvallatási jegyzőkönyvet nem ismerjük. 1 1) Csak a haditanács végzéséből valamint a jezsuiták jelentésében foglalt panaszokból és védelmökbol következtethetünk annak a többiekétől némileg elütő tartalmára. A király a hármas vizsgálat alapján a bécsi haditanács utján mondotta ki ítéletit. 1 7; A német nyelven fogalmazott ítéletben gf. Altban, titkos s udvari hadi tanácsos, lovas tábornok s a győri végbeli őrség főparancsnokának barátságosan értésére adatik, hogy auia menekült szökött katona és a rendkivüli időben tartott körmenet üyyében, melyen Jäger József a legszentebb oltáriszentséget vivő áldozár oldala mellől a menekültet elragadta, s az emiatt támadt zavar és dulakodásban a legméltóságosabb szentség esetleg a '•) A vizsgalatot Althan, a Bécsből leküldött győri várkormányzó vezette a karmeliták idézett naplója szerint. ") A budapesti országos levéltár kamarai osztályában : Jesuitica. Fascicul. 32, aro 53 ; sünién luaaolau i*