Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1876

— 51 — bizonyítja az, hogy még Nepos (Epam. 1.) idejében is nagy vétkéül hozzák azt fel a fejedelemnek : Scimus enim musicen nostris moribus abesse a principis persona .... Még Alexander Severus alatt is csak ily fogalommal birtak róla: (Lampridins A. S. 27.) cantavit nobiliter, sed nunquam alio conscio, nisi pueris suis testibus. Hát a táncról szóljunk-e valamit, mely jóllehet az ó's római cultushoz tartozott, mégis tüzetesebben csak a második és harmadik púni háborúk között kezdtek vele foglalkozni, s hogy minő ítélettel voltak felőle, kiviláglik Macrobius szavaiból,

1) midőn sajnálattal említi, mi kép tartották a tisztes nők is a táncot megengedhetőnek, csak hogy az ne lett légyen a művésziességig gyakorolva. Azt pedig határozottan kárhoztatja, hogy az előkelők mindkétnemü gyermekei a táncot tanulmánytárgyakká tevék. A görögök a táncot nélkülözhetlen testképzőnek tartották úgyannyira, hogy az abban kitűnőket meg is jutalmazták; azért Socrates (Xenoph. Symp. 2,15—19) nemcsak dicséri a táncot, hanem nagy dicsőségének tartja, hogy abban meg akkorában is gyönyörét tudja lelni. S mit találunk a rómaiaknál? Azt, hogy legfölebb mulatsági eszköznek tárták a nélkül azonban, hogy abban tényleg résztvenni szabad egyénhez illőnek tartották volna. Azért a táncot rabszolgáik által végeztették, s így nálok nevelési eszköz nem is vált belőle. Ugy látszik, hogy a rómaiak átalános véleményét fejezé ki Cicero, midőn mondja (pro. Mur. 6, 13): Nemo fere saltat sobrius, nisi forte insanit; és Seneca (Contr. I. praef. p. 49 Bur.): Torpent ecce ingenia desidiosae iuventutis — cantandi saltandique obscoena studia effeminatos tenent. Nem sokkal örvendett nagyobb szerencsének a tánc ikertestvére, a testgyakorlás is, mely körülményre azonban nagy befolyással volt az, hogy ezen művészeti ág a görögöknél is már hanyatlófélben volt akkor, midőn azt a rómaiak tőlök átvették. Nem is lett az náluk egyéb, mint üres fitogtatás és élesztője a féktelenség- és erkölcstelenségnek, s azért nem csodálhatni, hogy azon rómaiak, kikben a becsületérzés szikrája még ki nem aludt, attól nem csak ') Macrob. Sat. III, 14, 4. Taceo, quod inatronae etiam saltationem non inhonestam putabaut: sed inter probas quoque earum erat saltandi cura, dummodo non curiosa usque ad artis perfectionem Nobilium vero filios et, quod dictu nefas est, filias quoque virgines inter studia numerasse saltandi meditationeiu testis est Scipio Africanus Aemilianus. V. ö. Marquardt, i. h. 121. 1. 4*