Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1876
— 25 — kitűnik, hogy nemcsupán a szellem foglalkozási terén vezették növendékeiket, hanem alsóbb teendőket is végeztek azok mellett, p. o. együtt sétáltak, iskolába kisérték, színházba, sőt törvényszék elé is követték őket. 1) Minthogy a patria potestas oly kizárólagos jogot tartalmazott övéinek szellemi élete fölött is, nem csudálkozunk, ha az államnak a nevelésről kezdetben semmi fogalma sem volt. Mert, hogy Censorjai által néha ez ügyben vizsgálatot rendelt el, az már később s inkább politikai okból történt, minthogy ennek elhanyagolásából az államra kár háromolhatott. Legkevésbbé gondolt pedig az állam arra, hogy tanítóintézetekről maga gondoskodjék. 2) Noha tehát kezdetben a családi oktatás volt átalános mindazáltal nem tehetjük fel, hogy hiányoztak volna nálok legalább a legkezdetlegesebb elemi osztályfélék. Mert eltekintve azon közös hiánytól, hogy minden korban és nemzetnél találkoznak szülék, kik nem képesek gyermekeiket nevelni s oktatni s ennélfogva korán kellett egy kisegítő közegről gondoskodniok, vannak a nyilvános oktatásra vonatkozólag történeti adataink is. De ezek korántsem állami, hanem magán intézetek voltak. Erre nézve a leghitelesebb adatokat Livius nyújtja. Lib. V,27. szerint a Falerii tanító nemcsak nevelés, de oktatás végett is ápolá intézetét, melybe az előkelők ép ugy, mint a közrauguak bejáraták gyermekeiket, kiket azután árulás által akart az ellen kezeibe juttatni. Ili, 44. Virginia már 449-ben Kr. e. iskolába jár, mikor App. Claud. a merényletet ellene elköveti. Amit Plutarch (Rom 6) felhoz, hogy Romulus és Remus Gabii városában tanultak, ez csak a mythus körébe tartozik ugyan, de Cicero (de rep. II, 19. 21) és Mommsen (R. G. I. S. 211. 212) szerint kétségtelen, hogy már a királyok alatt irtak s így irni tanultak. Mások ellenben (Pauly Realeneycl.) az iskolák létezését a királyok alatt határozottan tagadják. Valószinü pedig, hogy ezen elemi iskolák ngy jöttek létre, hogy a főbbranguaknál a magán ') Suet. ml 1. gramm. 23. Ilemmius Palaemon — mulieris verna primo ut ferunt, textrinuiu, deinde herilem Hlium dum comitatur iu scholaa literas didicit. Qiűnct. VI, 1. 41. V. ö. Gallus II. r. 70—72. II. ') Cic. de rep. IV, 3. Principio disciplinam puerilem ingenuis, de qua Graeci multum frustra laborarunt et iu qua uua Polybius noster hospes nostrorum institutonun negligentiam accusat, nullám certam aut destinatam legibus aut publice expositain, aut uuani oinoium esse voluerunt.