Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1875

Figyelmeztetésül. A nm?ít.j vallás- és közokt. m. k. ministerium által kiadott „Gymnasiumi rendtartás" szerint: 21. §. Azon nyilvános tanulók, kik rendes időben a vizsgála­tokat le nem tették, s tanulmányaikat a következő osztályban foly­tatni kivánják, a tanodai igazgatósághoz benyújtandó kérvény alap­ján pótvizsgálatokra bocsáttathatnak. Azok, kik ebbeli kötelességük­nek le nem győzhető akadály miatt nem felelhettek meg, díj nélkül bocsáttatnak pótvizsgálatra; azok ellenben, kik mulasztásaikat kellő­leg igazolni nem képesek, a magánvizsgálatokért járó díjt kötelesek fizetni. A fennemlített folyamodványok a mulasztás igazolására vo­natkozó bizonyítványokkal fölszerelve julius hó 8-ig adandók be. Későbbi kérvények csak a rendkívüli akadály bizonyítása esetében vétethetnek figyelembe. 22. §. Ugyanezen szabályoknak alávetvék azon nyilvános ta­nulók is, kik csak egy vagy néhány tantárgyból nem tettek vizs­gálatot. Ily tanulók a mennyiben a mulasztás okát a fentebbiek szerint nem igazolják, egy-egy tangyárbóli vizsgálatért négy forint­nyi díjt tartoznak fizetni, e díjt azonban a vizsgálat valamennyi tár­gyára nézve a magánvizsgálatokért egy osztálytól fizetendő 20 frtot meg nem haladhatja. 23. §. Vájjon a mulasztás igazolt-e vagy sem ? a tanártestület határozza meg, szabadságában állván az illetőnek a tanártestület ebbeli határozata ellen a felsőbb tanhatósághoz folyamodni. 24. §. Oly tanuló, ki valamely kötelezett tantárgyból másod­osztályzatot kapott, az osztályt ismételni tartozik. Megengedtetik azonban, hogy azon esetben, ha reményleni lehet, hogy a hiányt rendelkezésre álló idő alatt magán szorgalommal pótolhatják, olya­noknak, kik csak egy tantárgyból kaptak elégtelen tanjegyet — az illető tanár meghallgatása után az igazgató, akik pedig két tan­tárgyból kapták ezen tanjegyet, a tanári testület adhasson engedélyt a vizsgálat ismétlésére. A javító vizsgálatnak megengedése iránti fo­lyamodványok beadásának idejére nézve a 21. §. határozata alkal­mazandó.

Next

/
Thumbnails
Contents