Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1859

5 ennél lelkesebb, föllengzőbb, szebb és dicsőbb elogiont? de mely egyszersmint tökélyesen igaz, és méltó is a nagy férfiúhoz, kire írva van. 10. így tudá Baldét dicsérni a protestáns Herdernek elfogulatlan müveit elméje, s természetileg emberséges nemes szive: de csak ott és addig, ahol és míg feledni birá, hogy ö burkus és protestáns, Balde pedig bajor, k a t h o 1 i k u s és j e z s u í t a (!). Amint ez a jó Herdernek eszébe villant: legott ki lön ütve nyergéből, lebukfenceze a föl— lengös dicséret pegazusáról, s a vallási elfogultság nyomorú talaján látod öt tipegni s váncorogni, csaknem remegve aggódót, sopánkodó!, sőt néha (dölfös urak módjára a szegény pór ember fölött) gúnyszavakra is fakadót. Például, midőn fölemlíti (az idéztük ,,Terpsichore"hoz csatolt „Kenotaphium^-ban a 10-ik sz. alatt), hogy Balde egy terjedelmes költeményt készített ily cimüt: „De vanitate mittidi

l

i vagyis: A világ hiúságáról, mely költeményben e mulandók megvetése s aztán (az „Olympia Sacra" cimü dalban) a menynyei örök javak utáni törekvés ajáltatik a keresztény olvasónak: Ilerder e műtől annyira elszörnyed, hogy, előbb egypár rövid giínyvágást adva, ilykép sóhajt föl: „Armer, einsamer, trübsinniger Dichter, ist das der Zweck des menschlichen Lebens, zuletzt alsó umher zu blicken, und wie in einer schauerlichen Wüste zu sterben? Ist das der Zweck einer menschenfreundlichen Religion , oder einer religiösen Gesellschaft, uns dergestalt in die Enge zu bringen, dass uns zuletzt Alles Trug und Tauschung, oder gar Ekei und bitterer Überdruss werde? Ist dem alsó? oder zeigt nicht vielmehr ein solcher Ausgang des Liedes, dass das Lied selbst in einem überstrengten Tone angestimmt gewesen: da viele sogenannte Heiden über das Le ben gesunder gedacht, nützlich darin gewirkt, es fröhlicher genossen und geendet habén." 11. Vesd össze, kérlek ifjú Barátom, ezen utóbbi Herder-beszédet az elébbi 9. §-beni elogiummal: s magad is csudálkozni fogsz a képtelen fanatizmuson, melytől a tudós Herder elkábittatván, az előbb annyira dicsőített Baldén most ily kíméletlenül méltatlankodik, öt gondolkozás és világnézet tekintetében a hajdankori pogányok alá sülyesztvén, kinek fönnebb „fölséges gondolatait és arany tanait" stb. magasztalé. Hol marad az illem? hol a következetesség? Vagy tán Balde egyszer okosan beszél, másszor ostobául? — Mí is fölsóhajthatunk itt a költővel: O miseras homtnum mentes, o pectora coeca! Megfeledkezik a nagy tudós mind a szent bibliáról, mely számtalan helyen említi s rajzolja a világ hiúságát, s bennünket annak (rendetlen) szeretetétől komolyan visszaint: mind pedig azt is feledi, miszerént vannak Urunk Jézusnak s az ö apostoli egyházának törvényei és parancsai, melyek minden hü keresztényre nézve átalánosan kötelezők: vannak ismét úgynevezett evangeliomi tanácsok s fegyelmi rendszabályok, melyekre csak a papság s különösen a magasb erkölcsi tökélyre hivatott szerzetes egyének köteleztetnek, önként-letett ünnepélyes fogadalmaiknál fogva. — Jaj lett volna bezzeg szegény K e tn p i s Tamásnak, ha az ö „Krisztus követéséről" írt (s minekünk annyira becses!) könyvei véletlenül ennek a korszerűen fölvilágosult nagy tudósnak kezébe akadnak vala. Ugyanis, ha Herder bele talált volna pillantani mindjárt az I-sö könyvnek 1-ső fejezetébe, s ottan eme szavakat olvasandá: „Istaest summa sapientia: per contemtum mundi tendere ad regna co el esti a" — huh! mint csapta