Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1859

24 Tanodai értesítő, i. IDŐSZAKI JEGYZETEK. / 1859-ik évben. Aug. 5—10-ig érettségi szóbeli vizsgálatok tartattak, melyeknek eredménye a VII-dik sz. alatt szemlélhető. Aug. 12-kén 118. sz. alatt kelt rendeleténél fogva a pannonhegyi főapát ö méltósága Fábián Ambrust ma­gyar hitszónoknak Sopronba , tr. Pfeffel Cal. Józsefet ujoncképzönek Pannonhegyre innét áttevén, helyettük Krotzel Kálmánt és Császár Kosztát nevezte ki tanároknak. Sept. 28- 29- és 30-kán vétettek föl a tanoncok, és tartattak az ismétlési és fölvételi vizsgálatok. Oct. 1-én az igazgató által bemutatott segélykérő szent misével s a fegyelmi szabályok fölolvasásával a tan­év megnyittatott. Oct. 4-kén Ferenc-József, császár s ap. király 0 Felségének neve napján az ifjúság tanáraival együtt ünne­pélyes szent misét hallgatott. 1860-ik évben. Jan. 2-kán szentségimádásban vett részt a katli. ifjúság a fögymnásiumi imolában. Febr. 10-kén Örömi János, 5-dik osztálybelinek temetésén az összes ifjúság jelen volt. Febr. 17-kén a tanév első fele befejeztetett s öt napi szünet után Febr. 23-kán a második félév elkezdetett. Marc. 21-kén sz. Benedek apátnak, mint a tanári kar védszentjének ünnepét sz. mise hallgatásával és tan­szünettel ülte meg az intézet. April 1- 2- és 3-án a húsvétét megelőző lelki szent gyakorlatok tartattak. April 30-kán a dicső hazafi gr. Széchenyi Istvánért bemutatott gyász-istentiszteletben a fögymnásium is részt vett. Május 28-kán Simor János, győri püspök ö méltósága intézetünk tanoncai közöl harmincötöt részesített a bérmálás szentségében. Május 29-kén a fögymnásium muzeuma a közönségnek is megnyittatott s azóta mindenki megnézheti. Junius 4-kén Reményi Ede hangversenyén bejött összegből hetvenöt forintot ajándékozott muzeumunknak. Junius 23-án Spiró Gusztáv, 8. osztálybeli n. e. g. ifjat, az összes ifjúság kisérte az örök nyugalom helyére. Junius 28 — jul. 30-ig irás- és szóbeli áttéti — Julius 23- 24- 25-kén Írásbeli érettségi vizsgálatok tartattak. Julius 31-kén az igazgató által mondott hálaadó szent misével, tanbizonyitványok kiosztásával, szavalás- és jutalmak átadásával, müénekléssel, s az igazgató atyai intésével a tanév bezáratott.

Next

/
Thumbnails
Contents