Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1859

Ua 16. Amit egyébiránt Herder a fönnebbi rágalombeszéd után feszeget, midőn a nemzeti (német) nyelv becsülését s kiművelését ajálja földieinek, sürgetvén, hogy a tudományok s művészetek tárgyalását és fejlesztését az összes némethoni tudósok, a hajdani görögök s rómaiak példájára, ne idegen nyelven, hanem saját anyanyelvükön gyakorolják : ezt mí magyarok — a magunk nemzeti nyelvének idehaza szintoly jogot, divatot és virágzást óhajtván gr illetőleg követelvén — csak helyeselni tudjuk. Baldérol pedig azt mondjuk: Talis cum fueris, utinam noster patrióta fuisses! Mí soha sem tartandjuk Herderrel „böotisches Land"-nak azon hazát, mely Baldékat növelni, szeretni és becsülni tud. Sőt kérjük a nemzetünk fölött atyailag őrködő Mindenhatót, iniszerént adjon a mí tudomány után sóvárgó s keresztény fölvilágosodásra törekvő édes hazánknak is mennél több magyar Baldékat. — Továbbá azon tanácsot is javalljuk, s részünkről is itt Magyarhonban elfogadandónak Ítéljük, melylyel Herder az összes birodalmi németséget egyetértésre ekképen inti: „Nichts, dünkt mich, sollte uns Deutschen angelegener sein, als dass sich zu guten Zwecken alle Provinzen Deutschlands vereinigen. Kein Gebirge, kein Strom, keine Mundart, keine Religionsformel sollte sie trennen, wo irgend in einem Lande, auch mit Fehlern seiner Zeit und Erziehung behaftet, ein talentreicher Schriftsteller sich hervorthat, sollte das Vaterland sich ilin zueignen, nicht seinen Provinzialismus verspotten und verhöhnen," stb. Mondhatom, üdvös tanács! bárcsak már előbb szivrevették volna az illetők! De, o inanes nostras contentiones/ a földieinek e bölcs tanácsot nyújtó Herder ugy járt, -mint az egyszeri korhely biró, ki, dorgáltatván, hogy miért enged a falu-korcsmáján annyi részegeskedést, igy válaszolt: „Hisz, uram, eleget mondom én, hogy ne igyanak, de csak iszunk." — Lám ő-maga előbb is mennyire kicsúfolta a katholikus Elsaszt és Bajorhont — Balde szülő- s nevelőhelyét — nem átallván őket „böotisches Land" ciinmel gyalázni. ,,(l>/i carpit móres, sit siue labe prius

(

f—mond Owenus; és Loripedem rectus derideat, Aethiopem albus. Juvenalis 17. Most jön eszembe, hogy még a másik tudós protestánsnak, t. i. Sch legel Ágost Vilmosnak is kellene valamit felelnem. Mert, tudnotok kell, Kedves Iljak, miszerént ez a jó ember is méltányolja Baldenak rendkívüli költői talentomát; de egyszersmint — tartván, nehogy, ha katholikust és jezsuitát minden kifogás nélkül dicsérne, kevesbbé erős protestánsnak ítéljék öl hitfelei, tehát a la Herder ö is, egyszer legalább, jól oldalba löki Baldét, igy szólván felőle a többi közt: „Ein scharfer Verstand, der da, wo er nicht durch Partheilichkeit oder f r ü h angewöhnte Vorurtheile g e b 1 e n d e t vv i r d, die menschlichen Verhaltnisse durchschauend ergreift" stb. A „Partheilichkeit" Schlegel feje szerént, gondolom, abban áll, hogy Balde a katholikus római-német császár — mint az egységes német birodalom feje — mellett buzgólkodik, az ellene pártot ütő, a dicső hazát pusztító, megszaggató, annak népeit fogyasztó s részint idegen járom alá görbesztő eszeveszett honfiak meg idegen birtok és önuralom után esengő dölfös fejedelmek ellenében. — Ezen utóbbiakra-való neheztelésben áll tehát a „pártoskodás", melyről Baldét Schlegel (!) vádolja. S vájjon nem villan itt eszetekbe, Ifjak, Phaedrus l-ö meséje „A farkas és bárány"ról? Boldog Isten! hányszor valósult már az ezen mesében ábrázolt szomorú igazság, úgy egyes emberek, mint egész pártok között! 4