Tima - Tóth (Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára)
Tóth Károly
Z/3 <? Valamennyi rokonunk nevében is mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, illetőleg apósunk, nagyapánk, TÓTH KÁROLY gubAs-iparos, életének 59. évében, a folyó hó 9.-én reggel 7 órakor örök hazába költözött. Családjáért való szünetlen munkásságban töltötte életét, amelynek gondját, terhét csak addig bírta, míg szerető társával oszthatta meg. Egyedül összetört alatta. rr Halála Ot kétségbeejtően kínos gyötrelmektől váltotta meg; reánk, árváira, lesújtó gyászt hozott. Drága halottunkat a folyó hó 11 .-én d. u. két és fél órakor a háznál és sírnál való imádkozás után helyezzük nyugalomra. Zilahon, 1911. januárius 9. Tóth Róza Tóth Erzsiké, cs férjei Lakó József Tóth Ilonka, 8TörS»,ik: A""*' P'stlíka. Tóth Juliska, Ilonka, Rózsika; Tóth Károly, Tóth Lajos Tóth László, és felesége: Nemerowszky Ilonka; Tóth Ferenc. Gyászolják a megboldogultat: Tóth László, özv. Tóth Imréné, unokabátyja, és felesége; sőgornéja, és gyermekei. Seres Samu, Zilah.