Szathmári - Szentessy (Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára)

Szele Miklós

,,Mert erős szívű volt: mintha látta volna a Láthatatlant.” (Zsid. lev. 11 :27.) Szele Miklós felszentelt református lelkész, előbb leánynevelőintézeti vallástanár, majd református tanárképzőintézeti kollégiumi professzor élete 82., megáldatott házassága 50. évében hosszas testi és még nagyobb lelki szenvedések után, 1966. évi május 2-án virradóra, csöndesen elpihent. Korán hallotta Isten elhívó szavát, nagy ősök nyomába, szent tradíciók örökébe lépett. Állandó ta- nulmányaival, a bibliai és neveléstani tudományok legfelsőbb magaslatára érkezett. Tudásánál csak szerény- sége volt nagyobb, öt talentumos sáfár, ki boldogan hintette lelke kincseit tanítványaira. Élete útja végül Kálvária-járás volt, melynek vége: a szelíd hajnali álom . . . Folyó évi május hó 9-én, délelőtt 11 órakor a Köztemető díszravatalozójában búcsúzunk hamvaitól a református egyház gyászistentisztelete keretében. Urnáját a díszsírhelyen pihenő fia sírjába helyezzük. A LÉLEK ÉL: TALÁLKOZUNK! Sógora: Sógornői: Uray Sándor özv. Zarándy Tiborné Rokonai nevében is. Dicsőfi Margit, Dicsőti Anna, özv. Szele Györgyné Fenyvessy Margit A halál angyala nálunk újra megjelent és vállunkra másik keresztet helyezett; emiatt Isten akarata előtt mélyen meghajolva, remegő hangon jelentjük az újabb gyászhírt: Hitvese: özv. Szele Miklósné Dicsőfi Gizella Egyetlen élő testvére: Szele Paula 66-3298 Szabadság Lapny. Debrecen, 1966. május hó 4.

Next

/
Thumbnails
Contents