Szabados - Szabó (Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára)
Dr. Szabó Elemér
Özv. Dr. Szabó Elemérné szül. Szendefy Cecilia úgy a maga, mint gyermekei: Báró Ernőné szül. Szabó Piroska, Bárkányi Jenőné szül. Szabó Márta, Dr. Szabó Elemér, valamint az alulírottak és az egész rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy felejthetetlen jó férje, illetve édesapjuk DR. SZABÓ ELEMÉR nyug. áll. orvos-vezérőrnagy a Ferenc József rend hadiékitményes és kardos lovagkeresztjének, — a hadiékitményes és kardos ezüst és bronz érdeméremnek, — a Kormányzói Dicsérő Elismerés bronz érdemérmének, — a hadiékitményes Vörös Kereszt tiszti díszjelvényének, — a koronás arany érdemkeresztnek, stb. stb. tulajdonosa folyó hó 25-én, áldásos életének 82-ik, boldog házasságának 46-ik évében visszaadta mindenki által szeretett nemes lelkét Teremtőjének. Szeretett halottunkat folyó évi november hó 27-én d. u. V2 4 órakor fogjuk a Szent Háromság (Hosszú) temetőben a ref. egyház szertartása szerint megáldatni és ugyanazon temetőben lévő családi sírboltban örök nyugalomra helyeztetni. Székesfehérvár, 1941. november 25-én. Uram! Te benned bíztam elejétől fogva! Szabó István testvére. Bárkányi Jenő Báró Ernő vejei. sárbogárdi Heltay Jenő Báró Ernő és neje Szendefy Irén Báró Magda Schnetzer Ferenc unokái. és neje Szendefy Emy Szabó Istvánné szül. P. Ábrahám Irma sógornői és sógorai. Lakás: Vörösmarty tér 8. Részvétlátogatás mellőzését kérjük. Pfinn József „Concordia“ temetkezési vállalata Székesfehérvár. Csitáry-nyomdavállalata, Szfehérvár.