Richter - Schlosser (Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára)
Sándor Lajoska
Sándor János és neje úgy a maguk mint gyermekeik Ernő, Zoltán, Ilona j és Béla, valamint az összes rokonság nevében is, fájdalmas szívvel, de Isten akaratán való megnyugvással jelentik, hogy szeretett kis fiuk ! L aj os ka f. hó 3-án délután 1 órakor, életének 7-ik havában rövid szenvedés után elhunyt. Szeretett kis halottunk földi maradványát f. hó 5-én d. u. fél 3 órakor fogjuk a Werbőczy-utca 15. számú gyászháztól a ref. egyház szertartása szerint a vasút melletti ref. temetőben örök nyugalomra helyezni. Szatmár-Mémeti, 1918. március 4. Legyen áldott emléked, nyugalmad csendes! Kovács József temetkezési vállalata Szatmár. .Szabadsajtó rrt. Szatmár. 4845.