Gracsányi - Gyürék (Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára)

Györkös József

A Mi Asszonyunkról nevezett női kanonok-szerzetrend pécsi Szt. Erzsébet leánygimnáziumának tanári testületé mély fájdalommal, de a jó Isten akaratában alázatosan megnyugodva jelenti, hogy GYÖRKÖS JÓZSEF A SZENTSÉGES ÜDVÖZÍTŐRŐL NEVEZETT SZEKSZÁRDI APÁT, LEÁNYGIMNÁZIUMI IGAZGATÓ 1936. április 3-án este negyed 10 órakor a haldoklók szentségeivel ismételten megerősítve, Isten akaratában teljesen megnyugodva, életének 51-ik évében rövid szenvedés után elhunyt. Drága jó halottunk földi porait 1936. április 6-án hétfőn délután fél 4 órakor helyezzük örök nyugalomra a pécsi központi temető szt. Mihály kápolnájából. Az engesztelő szentmiseáldozatot ugyanaznap d. e. 9 órakor a zárdatemplomban fogjuk bemutattatni a megboldogult lelki üdvéért. A megboldogult 1916-ban került az intézethez, előbb mint óraadó, majd rendes tanár és 1922. szeptembertől az intézet igazgatója. Bámulatos akaraterővel, hivatásának szeretetével, nagy tudással, igaz emberszívvel, mély bölcseséggel vezette az intézet életét és mindnyájunk szeretetét, nö­vendékeinek rajongását és tiszteletét vívta ki magának. Nevelői munkájának élt és utolsó gondolatával is az intézet körébe szállt vissza. Drága emlékét, szavait, tanításait atyai örökségként híven megőrizzük. Utolsó szavai voltak: „Szeretnék még egyszer mindenkire rámosolyogni.“ Pécs, 1936. április 4. Köszönjük Uram, hogy nekünk adtad őt. Adj Uram, örök nyugodalmat neki! iX Dunántúl Pécsi Egyetemi Nyomda, Pécs

Next

/
Thumbnails
Contents