Berger - Bónis (Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára)

Boér Miklós

A bús szeretet íratja velünk e sorokat, melyekkel egy messze távozó barátot, egy csupa-szív embert siratunk. A mi lelkűnknek igaz bánata feketébb annál a bakacsin posztónál, melynek leplére az ő balott-testét ma kiterítették, mert igazában csak mi ismertük az élőt, mi éreztük legközelebbről az ő arany szivének tüzes melegét, amely immár jéghideggé lett, mint az őt befogadó fagyos sirgöröngy. De nemcsak a szerető barátot siratják könnyeink, mert hiszen

BOÉR MIKLÓS

költő és író,

álmodozó lelkek édesszavú poétája, a szent, szabad természet szűz beszédének hű tobnácsolója volt, aki szép lelkének gyöngyeiből a dalok kristálypalotáját építette föl s ragyogó tollával mindannyiunkat oly sokszor boldog gyönyörűségbe ringatott.

A gyilkos kór, mely beleköltözött, nehány hét alatt elvégezte nála a szomorú munkát, folyó hó 20-án éjjeli 2 órakor kiragadta belőle az életet, melyet 48 évig viselt vállain. Nem családi körben s mégis gondos ápolás mellett, jó barátok karja közt, kórházunkban halt meg, ahonnan holnap, szerdán d. u. fél 3 órakor temetjük. Utoljára is lelkének bizalmasai szólanak majd hozzá s a zilahi dalkör zeng éneket neki, a dalok mesterének. Ravatalánál Kerekes András tart gyászbeszédet; kint a sírnál, a református temetőben, Kovács Ferenc mond felette imát és Petri Mór dr. búcsúszavakat. így bocsátjuk el magunktól a messze távozott barátot, a csupa-szív embert.

Színpompás virágokat szakajtott nekünk dalos szívének örök derűben úszó rózsakertjéből s mi olyan kevés virágot adhatunk most neki, holott úgy szeretnénk özön rózsával elhalmozni őt, hogy azok gazdag illata mutatná a halottnak lelki gazdagságát, szúrós tövise pedig a sok kínt, melyben a gyarló testnek része volt e földön, amiért a nemes lélekkel karöltve járni nem tudott.

De a természet, melyet ő életében annyira szeretett, halála után visz- szaárasztja reá ezt a nagy szerelmet s helyettünk sírját behinti virággal. Avagy talán porló szívéből fognak azok fakadni, az el nem mondott dalok jelképe gyanánt...

Széttört a lant, a húr elpattogott,

Jertek, temessük a jó dalnokot;

Hadd folytassa olt lent a föld alatt A szép, mosolygó, boldog álmokat !

Zilah, 1905. február 21.

Ujfalvy Lajos első temetkezési intézete, Zilahon.

Seres Samu, Zilah. 1905—II.