Baán - Balogh (Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára)

özv. Balogh Ferenczné maróthi Major Mária

A B. F. R. A. Alulírottak úgy a maguk, mint a kiterjedt rokonság nevében mélységes fájdalommal és Isten akaratában való vallásos megnyugvással tudatják, hogy az önfeláldozó legjobb édes anya, harcztéren hősi halált halt fiam özvegye, örömben és bánatban velünk együttérző testvérünk, unokahugunk és jó rokonunk: özv. Balogh Ferenczné szül. maróthl Major Mária okleveles óvónő áldástosztó életének 30-ik, özvegységének 1. évében folyó hó 9-én, délelőtt 8 órakor, rövid szen­vedés után tiszta lelkét visszaadta teremtőjének, követve az örök hazába egy évvel ezelőtt hősi halált halt férjét. A megboldogultat folyó hó 11-én délután 6 órakor temetjük el a református egyház szer­tartása szerint mondandó ima után, a Mester-utczai 30. sz. gyászháztól a Hatvan-utczai temetőbe. Temetésére mindazokat meghívjuk, akiK őt szerették. Testvérei: Egyetlen leánykája : Lillyke. Major Béla nejével és gyermekeivel. Balogh István mint após gyermekeivel. Major Anna férjével és gyermekével. Balogh István (harcztéten). Major Gyula nejével és gyermekével. Balogh János nejével. Major Sándor (olasz fogoly). Balogh Erszébet férjével és gyermekeivel Major Gusztáv. mint sógorai és sógornői. Nagybátyja és nagynénje: Búzás Miklós és fia. özv. Nagy Lászlóné szül. Búzás Böske fiával. Amilyen áldásos életei élt, oly békés legyen nyugalma! Dapkó tcmetk. vállalat Kossiith-utcza 6. xz.uiá. UFBRiCZt N Itt. MB VAROS KOHVVNVOMO* VAILALATA 1916

Next

/
Thumbnails
Contents