Barta - Berezel (Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára)
Dr. Berényi Dénes
A gyászoló család, a Magyar Tudományos Akadémia, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Debreceni Egyetem és az MTA Atommagkutató Intézete megrendüléssel tudatja, hogy türelemmel viselt betegség után Dr. Berényi Dénes állami díjas atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem címzetes professzora, Debrecen város díszpolgára, az MTA volt alelnöke, az MTA Atommagkutató Intézetének egykori igazgatója, a Debreceni Akadémiai Bizottság hajdani elnöke, az Academia Europaea tagja, a Debreceni Szemle szerkesztőbizottságának elnöke 2012. június 27-én életének 84. évében elhunyt. 2012. július 5-én (csütörtökön) 14 órakor római katolikus szertartás szerint búcsúztatjuk és kísérjük utolsó útjára a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozójából. Kérjük, legfeljebb egy szál - díszítés nélküli - virágot hozzanak a búcsúztatóra. A koszorúra szánt összeget dr. Berényi Dénes kívánsága szerint a debreceni Kamilliánus Családok kórházi segítő munkájának támogatására helyezzék el az erre szolgáló perselybe. A gyászmise 2012. július 5-én (csütörtökön) 18 órakor lesz a Szent Anna Székesegyházban. Postacím: Berényi András 4028 Debrecen, Ember Pál utca 19. E-mail cím: berenyia@delfin.unideb.hu ; berenyirita@freemail.hu A gyászoló család, Magyar Tudományos Akadémia, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, Debreceni Egyetem, MTA Atommagkutató Intézet