Balogh - Barta (Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára)
Baranyai Bertalan
„Az embernek napjai olyanok, mint a fü, úgy virágzik, mint a mezőnek virágja, hogyha átal megyen rajta a szél, nincsen többé.. Zsolt. 103.15-16. Mély fájdalomtól megtörve, de a Mindenható Isten kifürkészhetetlen akaratában alázatos szívvel megnyugodva jelentjük, hogy forrón szeretett gyermekünk, testvérünk, sógorunk és áldott emlékű rokonunk BARANYI BERTALAN a m. kir. Tisza István tudományegyetem hittudományi karának 8-ik féléves hallgatója ifjú életének 24—ik évében rövid szenvedés után f. hó 24-én hajnalban Debrecenben visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Szeretett halottunkat Nyirbogátra szállítjuk és a családi gyászháztól f. hó 26-án, vasárnap délután 2 órakor fogjuk az ottani sirkertben örök nyugalomra helyezni. Nyírbogát, 1936. április 24. Emléked közöttünk örökké élni fog! Szerető testvérei: Baranyi János nejével Kovács Erzsébettel és gyermekeivel, Baranyi Miklós (Kanada), Baranyi Sándor (Kanada), Baranyi Juliánná férjével Domokos Mihállyal és gyermekeivel. Lakás: Nyírbogát. Bánatos szülei : id. Baranyi János nejével Nagy Máriával. Valamint az összes közeli és távoli rokonok nevében is. V‘ temetkezési intézet Debrecen, Kossuth-u. 5 Székely és Saly, Piac ucca 30