Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)
V. A Szombathelyi Egyházmegye és a nemzetiségi kérdés
Ehhez képest Mennyei József vármegyei tanfelügyelő Kirchkopf magyar tudásáról meglehetősen eltérő véleményének adott hangot: „nevezett tanító ki magyar nyelven hozzá intézett kérdéseimre csak németül tudott vagy akart felelni, az állami póttanfolyamra utasíttassék.”231 Mivel Kirchkopf 1862-ben végezte el iskoláit, felmentését a tanfolyam alól azzal az indokkal akarta elérni, hogy a törvény csak azokra vonatkozik, kik a tanítói képesítő vizsgát 1872 és 1881 között tették le. Illés Ferenc mindezek ellenére a tanító nevében ígéretet tett a póttanfolyam elvégzésére, s hogy a vizsgát „fényes eredménnyel” fogja letenni.232 A gamischdorfi233 kántortanító, Frey József - hivatkozva szerény anyagi körülményeire, valamint eddigi tanítói munkásságára - szintén haladékot kért a képesítő okmány megszerzésére vonatkozóan.2341883-ban nyilatkozatot tett arra nézve, hogy egy éven belül a kötelező póttanfolyamot elvégzi.235 Bertalanffy Gyula lékai kerületi esperes hét tanító érdekében folyamodott a püspökhöz azzal a kéréssel, hogy számukra a képesítő vizsga megszerzésére türelmet kérjen.236 Ezt a kedvezményt Hidasy püspök kijárta a minisztériumnál a tanítók számára.237 Ratkovics Vendel tótsági esperes Martyáncra kiszállva a helyi tanítót - Strényi Mihályt - az iskolaszék jelenlétében megdorgálta, s egyúttal tudtára adta, hogy adott esetben az állásától könnyedén megfoszthatják. Az idős tanító késznek mutatkozott arra, hogy ha jövedelme bármiképp emelkedne, segédtanítót alkalmazzon.238 A magyar nyelven történő oktatást folyamatosan szorgalmazták a vármegyei tisztségviselők is. Mennyei József tanfelügyelő már 1882- ben érdeklődött, hogy a jobbágyi iskola esetében nem volna-e lehetséges, hogy ott magyar tannyelvű oktatásra áttérjenek?239! 883-ban pedig egy új, részletesebb levélben indokolta meg kérését: „alig van több más 231 SzEL,AC 1664/1881. 232 SzEL,AC 1408/1881. 233 Gamischdorf, ma: Sankt Michael in Burgenland része. 234 SzEL, AC 1835/1882. 235 SzEL, AC 2414/1883. 236 SzEL, AC 2148/1882. 237 SzEL, AC 2348/1882. 238 SzEL, AC 2365/1882. 239 SzEL, AC 3064/1882. ok- 94 s«-)