Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)
V. A Szombathelyi Egyházmegye és a nemzetiségi kérdés
Az egyházmegyében élő vendek számára a szombathelyi püspökség létrejötte nyelvhasználatuk és kultúrájuk fejlődése szempontjából jelentős lépésnek bizonyult. Amikor ugyanis Mária Terézia megalapította a Szombathelyi Egyházmegyét, - feltehetőleg akaratán kívül - egyházigazgatásilag egyesítette a Vas vármegye délnyugati, és a Zala vármegye nyugati részén élő vendeket. A vend nyelv eredetére vonatkozóan Pável Ágoston, a neves szlovén származású vasi néprajztudós a következőket írta: „A vend nyelv a délszláv nyelvek csoportjába tartozik. Voltaképpen csak a szlovénnek egy önállósult, nagyobb nyelvjárása, amelytől elsősorban eltérő hangsúlyviszonyaiban, hanglejtésében, a mássalhangzók lágyításának kérdésében és - komolyabb nyelvújítás híján - a modem szókincs feltűnő szegénységében különbözik.”191 A vend kifejezés valószínűleg 19. századi eredetű, addig az itt lakó népességet magyar nyelven „tótnak” nevezték. A kiegyezést követően a nemzetiség értelmisége között - amely ebben az időben szinte csak a papokat jelentette - vita zajlott a nép öndefiniálása körül. Némelyek igyekeztek külföldi folyóiratokat járatni, keresték a krajnai és karintiai szlovénokkal a kapcsolatot. Mások a vendet, mint ősi nyelvet, önálló nyelvként értelmezték, ezért szorgalmazták annak felkarolását. (Erre a törekvésre épült a századfordulón a magyar kormány által is támogatott úgynevezett „vend akció”, amellyel az alábbiakban még fogunk foglalkozni.) Ismét mások a magyarosodás mellett törtek lándzsát, ebben látva a vendek anyagi felemelkedésének zálogát.192 A fentieknek alapján kijelenthetjük, hogy a magyarosodás veszélye az egyházmegyében élő nemzetiségi kisebbségek közül a korban elsősorban a vendeket fenyegette. Nem rendelkeztek anyaországgal, amely törekvéseikhez kellő ideológiai hátteret adott volna, így értelmiségük is megosztottsággal küszködött, még úgy is, hogy ez zömében a papságot jelentette. A szegény falvakban élő vendek helyzete meglehetősen kilátástalannak tűnt, nem csoda, ha közülük sokan a kivándorlásban látták a felemelkedés egyetlen lehetőségét.193 191 M.KozAr 1999. 497. 192 Ennek a témának a bővebb kifejtése: Pál 2013. 667-689. 193 Kozár 2007. 41. Kozár Mária szerint 1899 és 1913 között Vas vármegyéből körülbelül 25 000 fő hagyta el az országot a jobb megélhetés reményében, közülük legtöbben (6000 fő) a szentgotthárdi járásból.
