Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)
IV. A szombathelyi püspökség és az. oktatás
tályú vasúti jegy, illetve fuvarozás formájában. Ezen felül a tanítókat megillette egy forint is, napidíj címén.150 A püspök, fontosnak tartva az itt folyó munkát, próbálta ösztönözni az egyesületi tagokat az aktív részvételre, ennek ellenére több kör munkája akadozott. Az éves közgyűléseken 200-250 fő szokott megjelenni. A program szentmisével kezdődött, amelyet általában a szombathelyi főesperes tartott, aki kerületi főtanfelügyelőként is működött. Ünnepélyes alkalmakkor ezt a püspök végezte. Az egyesületi elnök éves beszámolója után vita következett, majd ezután felolvasást tartottak, amelynek témáját az előző közgyűlés határozta meg. Ez mindig valamilyen pedagógiai, illetve szakmódszertani kérdésnek a kifejtését tartalmazta. Ilyen címekkel születtek pályamunkák: Miképpen lehet leszoktatni a tanulókat a hazugságról? Vagy: A tanítók között miért hozható létre jó közösségi szellem?151 152 A dadogok és hebegők oktatásáról. Torna és játék az iskolában. Mi haszonnal jár körgyűlések tartása? Térkép ismertetése 3. osztályban.'52 A tanítók részére az egyesület pályázati munka formájában továbbképzési lehetőséget nyújtott, amit pénzjutalommal díjaztak. A beérkezett pályamunkákat a központi vezetőség, gyakran maga az elnök bírálta el. A tanárok képzésének egyik színterének az egyleti könyvtár számított. Ezt a tagdíjakból folyamatosan fejlesztették, ha mással nem is, a Népnevelő című módszertani lappal biztosan, hisz arra az egylet előfizetett. A szervezet''Egyesületi Értesítő címmel lapot is adott ki. A katolikus tanítók rendszerint beléptek a katolikus önsegélyező egyesületbe is. Valójában ez a segélyalap is egyfajta válaszként jött létre. 1878-ban a II. egyetemes tanítógyűlés úgynevezett ötvenes bizottsága egy olyan alapítványt kívánt létrehozni, amelynek kamatjaiból a tanítók tanuló gyermekei ösztöndíjakat, özvegyeik és árváik támogatást nyerhettek. Ez lett az Eötvös-alap. Az alap segítségével a tanítók képezdét, középiskolát, akadémiát és egyetemet látogató tehetségesebb gyermekeit 100-200 forintos ösztöndíjjakkal segélyezhették. Az Eöt150 SzEL, Püspöki körlevelek 1885. 111. Körlevél 345. sz. 151 Tanító egyleti közgyűlés. Szombathelyi Újság 1897. szeptember 19. 2. 152 Katolikus tanítók közgyűlése. Szombathelyi Újság 1898. szeptember 18. 8. 65 ^