Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)
IV. A szombathelyi püspökség és az. oktatás
gárháborús helyzet alakult ki az iskola felekezetisége kapcsán. Végül a tanító adta fel előbb a harcot. 1876-ban felmondott, majd a szerdahelyi iskolát újfent katolikus népiskolává alakították át. Németgencsen a falubeliek 1874-ben kérték iskolájuk újbóli felekezetivé történő átalakítását.1'9 A püspök az üggyel kapcsolatban felszólította a falu vezetőit, állítsanak ki hivatalos jegyzőkönyvet, amely tartalmazza a község határozatát az ügyben, illetve utasította az iskolaszéket, hogy erről értesítsék a vármegyei tanfelügyelőt is.119 120 1875-ben Baltavár és Csehi kívánta iskolájuk visszaalakítását katolikus felekezetűvé. Ennek végrehajtásában Bozzay főszolgabíró is segédkezett.121 A folyamat tehát nem egyoldalú volt, sőt a községesítési mozgalom kezdeti fellángolása után kijelenthető, hogy jelentős fordulatot vett. Ebben feltehetőleg szereppel bírt az 1873-as pénzügyi, majd az azt követő kormányzati válság is, amikor az államnak nem maradt elég ereje támogatni sem az állami, sem pedig a községi tanintézeteket. Akadt olyan eset is, mikor az egyházmegye majdhogynem önként lemondott arról, hogy az adott plébánia fenntartásában megőrizze az iskoláját. Szabó Imre püspök a közigazgatási bizottságnak a felsőpetróci iskola hiányaira vonatkozó felszólítását kézhez véve meg sem próbálta az iskolaszéket meggyőzni az iskola katolikus jellegének megtartásáról. Tette ezt valószínűleg a település mély szegénysége, valamint a környéken élő jelentős evangélikus lakosság miatt.122 Az egyház iskolái katolikus jellegének megőrzése érdekében rákényszerült arra, hogy a kezelésében lévő tőkéket az oktatási intézmények céljaira átcsoportosítsa. Erre vonatkozóan több lehetőség is rendelkezésére állt. Az iskolaszék - amennyiben a községi pótadó kivetése már nem állt módjában - támogatást kérhetett az egyházmegyétől. A püspök, ha a kérelmet megalapozottnak találta, akkor a beadványt azzal a kéréssel továbbította a káptalannak, hogy az egyházmegyei szegényalap terhére állapítson meg az illetékes kanonok egy méltányos összeget, s azt utalják ki az adott plébánia javára. 119 SzEL,AC 1925/1874. 120 SzEL.AC 1934/1874. 121 SzEL, AC 1000/1875. 122 SzEL, AC 653/1879. ok- 55