Gazdák Lapja, 1910. április (9. évfolyam, 14–18. szám)
1910-04-16 / 16. szám
2-ik oldal GAZDÁK LAPJA 16-ik szám teszi, s hova tovább foglalkozunk a kérdéssel, mind jobban meggyőződünk annak nagyszabású előnyeiről. Az együttes földmivelés munkaerőtakaritása, költségtakaritása, a legtökéletesebb beosztás lehetővé tétele, a szükséges tőke esetleg hitel utján is könnyű megsze- rezhetése, az egyöntetű termelés lehetősége, az együttes értékesítés kihasz- nálhatása, a föld javítások, öntözések, •csatornázások, útjavítások keresztülvi- hetősége, a gazdálkodás terén egy oly ideális lehetőség gondolatát ébreszti fel bennünk, aminek kihatását megszokott egyszerű eljárásainkkal még összehasonlítani is nehéz, s amely messze veti világát a korszakalkotó átalakulások szükségszerű útjára. De amily csábos képben engedi látnunk a földművelés együttes kezelése a gazdálkodás rendkívüli előnyeit, ép úgy első pillanatra annak keresztül- vihetősége iránt is kételyek ébrednek bennünk. Mi lesz az egyéni szabadsággal ? Mire használná fel a nemzetgazdaság a feleslegessé váló munkaerőt? Mivel fog foglalkozni az a nagy társadalom, a földbirtokos osztály, mely ma nem földet művel, hanem gazdálkodik, tehát rendelkezik? Ki biztosítja földbirtokos társadalmunknak azt a harmóniáját, a mely egy ily nagyszabású terv keresztül viteléhez szükséges? S amint mind jobban elfog a kétség s tolulnak elő a skrupulusok, úgy győzi azokat le sorba a Vozáry röp- irata. A földmivelést ez az idea nem luxuságnak, de üzletnek tekinti, akárcsak a pénzt, amit ma takarékok szakképzett vezetői kezelnek, s a tőkepénzes munkája, ideje szabad. A munkaerő ezer uj és uj irányban fog alkalmazást találni, hangya szorgalommal járulva hozzá a nemzeti kincs, a vagyon, a tudomány, a művészet gyarapodásához. A ma már életképesnek bizonyult bérlet szövetkezetek való például szolgálnak arra, hogy a gazda embert is bele lehet vezetni a harmonikus együttműködésbe, s a birtokossági társulatok élő példái annak, hogy a függetlenséghez szokott magyar gazda is elfogadja a korlátozásokat legsajátabb tulajdonában: a birtokában is. teljességében átgondolni lehessen, s igy nem lenne célszerű az ötlet első feltárásánál mindjárt részletekbe bocsátkozni. Egyelőre legyen elég ennyi. Bizonyára lesz még alkalmunk visszatérni erre s egyelőre meg leszünk elégedve, ha látjuk, hogy gazdatársadalmunk kezd megbarátkozni ezzel az eszmével. „ .. ,T, _ Jroszvek Nándor. Legelők gondozáza. A Vozáry ideája tehát qem utópia, nem buborékra épített légvár, hanem egy teljesen a gyakorlati életre alapitott mélyre ható tervezet, mely a mai társadalmat nem felforgatni szándékozik, de annak egymást maró ellenséges táborait egy, az összes érdeket áthidaló közös célban, a vagyon gyűjtésnek a legteljesebb szociális berendezkedés utján való lehetővé tételében érdektársakká s egymást megértő szövetségesekké tenni. Vozáry eszméje röviden az, hogy a községek összes földbirtokosai lépjenek szövetkezetbe földjük közös művelése céljából. A föld a részvény, melyeket konzorcium kezel, s a tiszta jövedelem birtok, jobban mondva birtok érték arányában lesz elosztva. Aki dolgozni akar, foglalkozást kap a közösen kezelt birtokon, aki a jövedelemből kíván élni, módjában áll követni passzióit. Dolga a földkezeléssel kevesebb, jövedelme több, s a felszabaduló munka és szellemi erő, mint jövedelem többlet a nemzet java. Vozáry eszméje sokkal mélyrehatóbb, semhogy az első benyomásra A legelő mohás, gyomos, összeülepedett részei a legelő felszikkadása után erősen megfogasolandók, a gaz összeszedendő, elégetendő, hamuja a legelőn elszórandó. Mivel a borona egymagában véve nem szünteti meg a bajt, ezenkívül fűmagvetést is kell alkalmazni. Ezen célra tavasszal csak a trágyalevet és chilisalétromot lehet használni, mert a többi trágyafélék hatása lassú s igy a legelő a folyó évben annak nem sok hasznát venné. A trágyalevet felényire vízzel kell hígítani. Á chilisalétrom a növényeket gyorsabb és erőteljesebb fejlődésre indítja, de mivel drágább és könnyen ki- mosatik altalajba, óvatosan kell vele bánni, előbb ki kell próbálni, szükséges e és kifizeti-e magát. A kísérletet kis területen pl. fél k. holdon csináljuk akként, hogy 30—50 kgr.-mot két részletben szórunk ki, még pedig 16—25 kgr.-ot a füvetés kikelte után azonnal, 15 — 25 kgr.-ot pedig ezután 3—4 hétre. De mivel igy egyszeri kiszórásra kevés jutna, hogy az könnyebben eszközöltessék, száraz homokkal vagy fürészporral kell keverni és úgy elszórni. Nagyon vizes talajra nem szabad kiszórni, mert a viz az altalajba mossa s igy a TÁRCA. A pénz nyomorultja. — A „Fehérgyarmati Hirlap“-ból. — Irta : Haraszthiné Szederkényi Anna. Vergődött, kínlódott az ágyán Torjai Bándiné. Befurta fejét a vánkosba. Mindhiába. Akkor is hallotta a muzsikaszót, ami az ebédlőből idecsengett. Epedve, szomorúan, sírva, máskor meg csintalan pajzánsággal szökdöstek ki a hurokból a hangok. De Torjainénak nem leikébe, hanem az epéjébe hatoltak. Fölkavarták azt fenékig, hogy sárgazöld lett az arca. Nem állta ki az ágyon. Odament az ajtóhoz és belevágott sovány kezével. Mintha megijedt volna, elhallgatott a zene. Erős. vidám férfihangok hangos jóéjszakát mondtak. Torjáiné visszafeküdt ágyára. Egy perc sem telt el, belépett az ura. Nagy, erős, vidám deli ember. A szeme tele van élettel, élvágysággal. Odamegy az asszony ágyához. Ruganyos férfi léptei alatt megrezdül a padló. — Hát te még nem alszol, lelkem ? — szól szelíden az asszony felé hajol és meg akarja csókolni. Az félretaszitja vadul, dühös mozdulattal : — Hagyjon engem békében. Menjen ahhoz a részeges bandához, ahonnan jött. Csókolgassa azt a sok puszipajtást. Most már jó lennék én is, jó? — Ugyan, ugyan, no. Csöndesedj. Már haragszol ? Mulasztottam valamit. Eleget dolgozom egész esztendőben. A gazdaember mulathat télen. Van széna, szalma, bor, búza! — Menjen innen a pokol mélységes fenekére. Hét napig volt oda és most még idehozza a nyakamra a cigányt. Nem eleget dobált ki neki a városban ? Még itt is, az én szemem láttára is dobálja neki a pénzt. — Már megint a pénz? — Az hát... A szivembe nyilallik, ha elgondolom, hogy mennyit elvert. A dámákra, a divatra, a cigányra. Én ku porgatok, én rongyoskodom. Maga lökdösi, szórja teli marokkal. De annyit mondok, pakolja fö! azt a bandát és küldje a gye- henába, mert... — Elég lesz ... — Nekem nem elég. Nem. Belebetegszem. Láz gyötör ha rá gondolok, hogy még holnap is itt lesznek és én tömjem őket meg, azt a sok részegest. Beteg sárga arcából kivillogtak szemei. Gyűlölettel szikráztak az emberére, aki elvörösödött. Szétszórta a ruháját, az ingét úgy tépte le magáról. Ott állt a mosdó előtt és belemártotta fejét a hideg vízbe. Erős mellében hullámzott a harag. Kikéredzkedett belőle, de fékezte. Az asszony felült az ágyban. — Azt hiszi, hogy bánt engem, ez a föl sem vevés. Mit törődöm én magával. Annyi maga énekem, mintha nem is volna. De a pénzt... — Elhallgass te nyomorult, elhallgass már! Félkezével megrázta az ágyat, hogy megrecsegett. — Hát azt akarod, hogy összetörje-
