Gazdák Lapja, 1909. június (8. évfolyam, 23–26. szám)
1909-06-11 / 24. szám
4-ik oldal GAZDÁK LAPJA minden bizalmat elrontani, s az igy váltságba jutott Szövetkezet megmentését is megakadályozni, sőt megakadályozni azt, hogy az némi államsegélylyei csöndben szűnjék meg úgy, hogy síppal dobbal na kelljen demonstrálni a Hangyán kiviiii alakulások veszetíel- mességét. Hogy a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület idővel észrevette az okozott bajt, az természetes, valamint az is, hogy későn : akkor, amikor a karos kis gazdák vádja mind hangosabb kezdett lenni. Természetes az is, hogy a most iuár iázas sietséggel megindított segély akció elkésett s amit alaposan elrontottak, az többé reperálható nem lett, s ma már nem marad más hátra, mint a meggondolatlanság következményeit enyhíteni iparkodni. A Hangya azonban meglehet önmagával elégedve. Bebizonyította, hogy Magyarországon a hatalom támogatása nélkül boldogulni nem lehet, s egy varmegyei Gazdasági Egyesület a saját vármegyéjében se próbálkozzék felsőbb jóváhagyás és a hatalomtól elő- legesen kikönyörgött támogat ás nélkül dolgozni; megtanított bennünket arra, hogy a, magyar gazdatársa- dalom érdeke csak egy: a központokban összegyűjtőit hatalom engedelmes szolgáiul hajtani be az egész gazdatársadalmat, s a renitens faktorokat, kik e gyanú ágin nem vállalják, ezeket tűzzel vassal lehetetlenné tenni, mert ennek érdekébon okozott minden kart mint eszközt szentesit a cél: hatalmas kezekben ösí.pontosuió centralizáció. Te szegény magyar népem pedig, ki évszázadokon át megrögzött bizalmatlanságodat lassanként olvadni engedted, ne is igyekezz megérteni e magas politikai, töröld meg verejtékes homlokodat s tartsd egyszerű szerencsétlenségnek, mert ha te ezen a csúnya játékon, melyet a te bőrödre játszották, keresztül tudnál látni, félő?, hogy elveszted még megmaradt kis hitedet nemcsak a hatalmasok, de saját nemzeted ellenében is, amelynek társadalma megtűri, hogy nagyhatalmi cémkból a legkisebb emberek ezrei játékszerei legyenek azoknak, kik a te védelmed jegyében kibontott zászló alatt, a te keserves adó filléreidből, a te feisegelésed ürügye alatt kapott százezrekből lettek erőssé, hatalmassá. A fehér orpington. A fehér orpingtonok szépsége kedveltette meg velünk az orpingtonokat. A sárgáknak annak idején erősen opponáltunk. Ma is meg ott tartunk, hogy tyúkon a sárga szint sportszinnek minősítjük. A fehér azonjunlus 11 j bar. meg van valahogy indokolva. A baromfitenyésztő- ; világnak okvetlenül szüksége van egy szép- és nagy- ; testű fehér gazdasági tyúkra. Szüksége volt azelőtt is. j Es ebbeli igényeit régebben a fehér langshanokkal elégítette ki. Nem sok, de azért mégis kellett belőlük. A j fehér langshanokat jogosan szorította ki a fehér orpington. Gyönyörűbb madár ez a fehér langshannál, fölülmúlja formában, súlyban, jó tulajdonságaiban stb. És ezt a fajtát ma, mikor teljes pompájában itt virul előttünk, mikor már több magas vérü tenyészet felett rendelkezünk, mintha veszedelem fenyegetné . . . Tudvalevő dolog, hogy a Szárnyasaink baromfitelepén is kiváló fehér orpington-tenyészet van. Olyan állomány, a minő kevés az országban; mégis mi tör- 1 ténik ? A telep egy éven belül egyetlen feher orping- tont és egyetlen fehér orpington-tojást sem adott el. Ebbői talán jogosan következtethetjük, hogy a fehér | orpington-üzlet valószínűiig más telepeken sem lehet I fényes. És ha ez igy van, ha következtetésünk meg- ! felel a valóságnak, akkor a helyzet nagyon szomorú. Végtelenül sajnáljuk hazánk kiváló teher orpiugton- j állományát. Sajnáljuk, mert ilyen helyzetben alig hogy J kiemelkedett, már is el fog zülleni. Ezt a sorsot pedig nem érdemli meg. Nem, mert először tipikusabb és jobb, | mint sárga anyagunk. Jobb az összeállítása és kétségtelenül az eges/. vonalon tovább fogja magát a sár- : gánái tartani. Nem hinnők, hogy a fehér wyandottok némi terjedése artana a fehér orpingtonoknak. Egészén inas tyuk a fehér wyandott, mint a teher orpington. Szerintünk egy szép, tipikus feher orpingtonnal szemben nem állja meg a versenyt. Meg aztán a fehér wyan- dottoknak napjai meg vannak számlálva. Nyomukban vannak a teher Rhode Islandok egyszerű és rózsás tarajjal. Es miután a jelen kapkodó korszak legközelebbi jövő tyúkja csak a Rhode Island lehet, a fehér Rhode Island lesz az a fajta, mely úgy elfogja tüntetni a fehér wyandoítot, mint a hogy eltüntette örökre a fehér orpington s fehér langshant. A fehér orpingtonnak tehát minden körülmények között jövője van. A plimouth, langshán és Rhode Islandok mellett csak ennek van jövője, ezért nagy kár elhanyagolni. Nagy kár, mert ennek még a fehér Rhode Islandok mellett is van tipikus formáival és fehér lábaival létjogosultsága, mig wyandott állományunkat az Islandok veszedelme fenyegeti. Ezek a wyan- dottokra konkurálnak és az ezüst wyandott kivételével a többi színeket aligha mind el nem fogják nyomni, i A mi nem is csoda, mert ember legyen, a ki külsőleg meg fogja tudni különböztetni a rózsástaraju feher Felülvizsgálva és sokszorosan kipróbálva! A sertésnevelés es hizlalás terén segitöszer a Vitális-féle SERTÉS TÁPPOR felülmúlhatatlan Az állat gyomrát erősíti, emésztését, étvágyát rendben tartja, tehát az állatot egészségesebbé és a betegséggel szemben ellenallóbbá teszt. Rendkívüli jó hatással van az állat növekedésére és hízására. Kezelése egyszerű, használati utasítás minden csomagon van. Csak ezen védjegygyei valódi! Kapható a legtöbb kereskedésben. Kis csomag ára 4-0, nagy csomagé 80 fillér. Közvetlen megrendelések : Vitális-féle sertés tápporgyár Kovács F. és Társs céghez Nagykanizsára (Zalarnegye) intézendők. 53—1