Gazdák Lapja, 1909. május (8. évfolyam, 19–22. szám)

1909-05-14 / 20. szám

GAZDAK LAP.'A pcs savta tanításhoz csak utolsó esetben forduljunk. Ebből a célból mindenekelőtt a bornak savtartamát kell meghatározni, a melyből csak mintegy másfél promillét szabad mesterségesen eltávolítani. Egy ezredrész savnak eltávolítására hektoliteren­ként 07 g. legfinomabb i.sztté őrölt, tiszta rnárvány- poria van szükség, melyet kanalanként egy sajtár borral gondosan elkeverünk, s azután a javítandó borhoz töltjük s azt alkarras módon, láncos bot, vagy keverő készülék segítségével összekeverjük. Pár heti pihentetés után a bort a képződött borkősavas kalci­umból álló üledékről le kell fejteni. Végül megjegyez­zük, hogy az ilyen módon savtalanitott borokat viza­hólyaggal deríteni nem igen lehet. Juhbögöly elleni védekezés. A juhbögöly álcái a tavasszal érik el teljes fejlettségüket, tehát ilyen idő­tájt jelentkezik a betegség leghevesebben, mert a kifejlődött álcák ilyenkor izgatják legerősebben az orr- és a mellék üregek nyálkahártyáit. A védekezés többirányú. Ha a megtörtént fertőzéstől kevés idő múlt el, akkor ajánlatos trüsszentést kiváltó dohányport fuvatni a juhok orrlyukaiba, mire a még kevés számú álca a szabadba kerül és összegyűjtve gondosan lüzbe hajítandó. Később már erősebb beavatkozás szükséges, t. i. a homloküregek megnyitása és az odatapadó ál cáknak erőmüvi eltávolítása kívánatos. Ezen művelet nagyobb juhnyájakban alig lesz kivihető. Legtanácso­sabb a befertőzés lehetőségét megakadályozni azzal, hogy a juhbögöly rajzási idejében (júliustól szeptembe­rig) a juhaklokat alaposan kifüstöljük és juhokat meleg nyári napokon, de főképen déltájt az akiokban hagyjuk és csak naplemente után hajtjuk legelőre, vagy épen- séggel csak éjjel legeltetjük. Feltétlenül elkerülendők a bokros és lombos fáju lege lök ; ha ez lehetetlen, a bokrok és fák onnan kiirtandók. Miután a juhbögöly a juhaklok falainak lyukaiban és réseiben tartózkodik, szükséges lesz ezen kedvenc tartózkodási helyeket megszüntetni és szorgalmasan vakolni és meszelni. A kiiíisszentett vagy eltávolított álcákat a szabadba ha­jítani és heverni hagyni, egy a járvány mobilizálásá­val. Egyedüli biztos megölőjük a tűz. Tavaszi szónkéttegezés. Szabály az, hogy a gyé­rítés évenkint egyszer végzendő, még pedig ősszel szüret után, vagy ha az időjárás száraz s fagymentes, télen, esetleg télutóban, illetve tavasszal, a rügyfaka- dás előtt vagy a nyár folyamán, akkor, mikor a bogyó már legalább sörétnagyságu, de még nem érik. Rügy- fakadáskor, lombhajtáskor, virágzáskor s szőlőéréskor szénkénegezni nem szabad. Mert a talajba lóvéit széa- kéneg nemcsak a szőlő gyökérzetén élősködő filloxe- rának, hanem részben a szőlőtőke gyökérzetének is árt, különösen pedig akkor, mikor a tőke összes ereje a legfontosabb élettani folyamatokra van lekötve, mint aminő a rügy-, lombfakadás, virágzás, érés és a szénkéneg által elpusztított gyökérrészek rege­nerálására csak úgy juttathat a tőke, ha azt az erőt az említett fontos élettani funkcióktól s ezen fiziológiai folyamatok rovására vonja el, ami azután szemláto­mást abban nyer kifejezést, hogy a szőlő későbben ?ná jus 14 7-ik oldal. ! fakad (a tenyészeti időszak megrövidül), gyöngébben hajt (rosszabb minőségű jövő évi fa), kevesebb ter­mést köt, illetve a kötődő termést lerúgja vagy lassan : s rosszul érik (kisebb, esetleg silányabb termés). Te­kintettel az idei tartós télre és nedves márciusra, az ; úgynevezett tavaszi szénkénegezés az idén kivihetet- I lennek bizonyul. Tessék tehát nyáron szénkénegezni a virágzás és az érés közti időszakban, leghelyeseb- | ben julius hó folyamán, mikor a szénkénegezést köve- tőleg legalább két hétig nem lesz kénytelen megboly- : gatni a talajt. Hírek. Kérjük mindazokat, kik a mutatványképen küldött lapot megtartották, hogy a megküldött postautalvány felhasználásával előfizetni, esetleg az eddigi előfizetési díj beküldésével a lapot le­rendelni szíveskedjenek, mert a lap előfizetés nél­kül való küldése tetemes anyagi áldozatot követel. — Az okszerű gyümölcsfa kezelés érdekében. Példaadó az a lelkes és kitartó tevékenység, amelyet | a Szolnok Doboka vármegyei gazdasági egylet a gyü­mölcsfa-tenyésztés fellendítése érdekében végez. Hogy a gazdálkodó népet rászoktassa az okszerű gyümölcs- ! termelésre és épolásra, szakértő bizottságokkal bejá­ratja a vármegyében lévő gyümölcsösöket. A bizott­ságok megállapítják, vájjon okszerűen kezelik és ta:t- ják-e renn a gyümölcsöst. Trágyázzák, kefélik, meszelik, nyesegetik, hernyótól védik-e a gyümölcsfát ? Vájjon védekeznek-e a rovarkárok ellen ? Általában milyen a gyümölcsös állapota ? Gondozott vagy elhanyagolt-e ? A tapasztalatokhoz képest a vármegyei gazdasági egylet elismerő okleveleket, ösztönző jutalmakat, mo­dern kerti eszközöket juttat a gyümölcstermelő gaz­dáknak. Darányi füldmivelésügyl miniszter a jóirányu szándékot államsegélylyel támogatja. — A takarmányféiék kedvezményes tarifái. A múlt évben, amikor mindenfelé nagy takarmányhiány volt, a kereskedelemügyi minisztérium megengedte, hogy azoknak a vármegyéknek területén, ahol legin­kább érezhető volt a takarmányhiány, az állattenyész lés céljaira szolgáló takarmányt kedvezményes díjtétel melleit szállíthatják. Tizennégy vármegye területére terjed ki ez a kedvezmény, melynek érvényessége április hó 30-án lejárt. Ámde az ország több vidéké­ről is nagy panaszok érkeznek, hogy kevés a takar­mány és drága a szállítás. Az OMGE. erre való te­kintettel és még idejekorán felterjesztéssel fordult a kereskedelemügyi miniszterhez az április hó végével lejáró takarmány-szállítási díjkedvezményeknek legalább május hó végéig való meghosszabbítása iránt. A fel- terjesztésre válasz nem érkezett, ellenben április hó végén beszüntették a takarmányfélék kedvezményes tarifa szerint való szállítását. Erre az OMGE. a min­denoldalról feipanaszolt takarmányhiány' miatt újabb felterjesztéssel fordult a kereskedelmi miniszterhez a szállítási díjkedvezmények ideiglenes felújítása iránt.

Next

/
Thumbnails
Contents