Gazdák Lapja, 1909. február (8. évfolyam, 6–9. szám)
1909-02-19 / 8. szám
14 ik o!d»J. GAZDA \ LA P.'A fahr. 10— A tariaiékosok behívására vonatkozó minisz- j téri rendelet 19C9. évre most jelent meg és ezen évre is 3 lieti aratási fegyverszünet figyelembe vételével állapíttatott meg. A behívásokat már március közepén megkezdhetik és a Boszniában államásozó zászlóaljak | tartalékosai oda vonulnak be. Az 1910 évre bevonulásra kötelezett tartalékos tisztek és tiszthelyettesek, amennyiben kívánják, ezen kötelezettségüknek az idén is eleget tehetnek. A hadgyakorlatok alól való felmentés csakis egészen kivételes esetekben engedhető meg. — Tenyószbika-kiallitás és vásár Désen. A Szolnok-Dobokavármegyei Gazdasági Egyesület által j rendezendő XIX. bika-kiállitás és vásár a folyó évben j március hó 1. napján (a dósi országos vásár előtti napon) délelőtt 9 órától kezdődöleg tartatik meg Dósén, az e célra átengedett Woith-féie szeszgyár udvarán és istállóiban. Részletes tudnivalókkal az érdeklődők j részére szívesen szolgál a Szolnok-Dobokavármegyei ■ Gazgdasági Egyesület titkári hivatala Dósén. — Elfüstölt milliók. A magyar dohányjövedék a belföldön elfogyasztott dohánygyártmányok után 1908 bnn bevett 130.822,900 koronát az Ausztriába és külföldre kivitt dohány és dohányártmányok után 17.063,400 koronát, haszonbérek, beviteli és termelési engedély- illetékek után pedig 3.380,251 koronát. Az összes bevétel 150,826,514 korona, vagyis a múlt évi bevétellel szemben 7. 977,250 koronával több. — Országos állatorvosi értekezlet. A Magyar Országos Állatorvos Egyesület 1909. február 27-én, szombaton délután 5 órakor a m. kir. állatorvosi főiskola dísztermében országos állatorvosi értekezletet tart, melynek napirendje: Az állategészségügyi szolgálat fejlesztése. Előadók: Keleti József, Rázsó Ferenc és Schaar Bernát állatorvosok. Másnap, február 28-án, vasárnap délelőtt 10 órakor az Országos Állatorvos Egyesület a főiskola dísztermében tartja meg XXIX. évi rendes közgyűlését a következő tárgysoi’oaattal: Elnöki jelentés az 1908. évről. A pénztárvizsgáló bizottság jelentése. Az 1909. évi költségelőirányzat megállapítása. A segélyalapot kezelő bizottság jelentése, j Jelentés az irodalmi pályázat eredményéről. Uj pálya- kérdés kitűzése. Bizottság kiküldése az állategészségügyi szolgálat rendezésére vonatkozó javaslat tételére. A tisztviselői kar és az igazoló-választmány kiegészítése. Indítványok. — Töjmunkásképző iskola. A csákovári magyar királyi földmives iskola igazgatóságának vezetése alatt álló tejmunkásképző iskolánál az uj tanuló év április 1-én kezdődik. A tanfolyam egy évre terjed és minden tanuló teljesen ingyenes ellátást kap. Fölvételi föltételek : 1. Betöltött 17 éves életkor. 2. Erős egészséges testalkat. 3, Kiskorúság esetén szülő, illetve gyám beleegyezése. 4. Kifogástalan előélet. 5. Himlő ellen való beoltás. A tanulókat a földmives iskola igazgatóságának előterjesztésére a földmivelésügyi miniszterhez címezve a csákóvári (Temesmegye) ra. kir. földiaíves iskola igazgatóságához nyújtandók be. — Szöíötereselök és bcrosfiazdák figyelmébe. A magy. kir. földmivelésügyi minisztérium kiadásában most jelent meg az 1908. évi XLY1I. t.-c. a borhamisításnak és a hamisított bor forgalomba hozatalának tilalmáról, azonkívül fel vannak sorolva a kötetben a törvény végrehajtására vonatkozó rendeletek is. A könyv nemcsak a szőlősgazdák, de mindazok részére is nélkülözhetetlen, kik boreladással foglalkoznak. Lelkészeknek, községi jegyzőknek, valamint tanítóknak, a kik ez iránt egyszerű levélben, vagy akár levelező-lapon a m. kir. földmivelésügyi minisztérium könyvtárához fordulnak, a kötet ingyen küldetik meg. Bolti ára különben 50 fillér. — Bflagyarerszág gabuna- és burgonya termése 1908-ban. A tavalyi termés a központi statisztikai hivatal végleges eredménye és uj területi felvétele szerint a következő : A learatott terüAz átlagos Összes let kát. hold. terméshozam termés in ét e r m á z s a Őszi búza 5,965.389 6.80 40,547.317 Tavaszi búza 163.282 5.36 875.012 Őszi rozs 1,777.420 6.36 11,311.353 Tavaszi rozs 33.422 6.36 166.251 Kétszeres 108.177 6.59 712.817 Őszi árpa 108.551 7.71 837.171 Tavaszi árpa 1.7»3.285 6.52 11,425.860 Zab 1,837.225 a.54 10,184.926 Tengeri 4,100.628 9.05 37.117.209 Burgonya 1,014.92á 37.40 37,955.171 — Fenyőfa eladás. A aaáramarosszigeti m. kir. erdőigazgatóság és a bustyaházai m. kir. erdőhivatal kerületében eladásra kerülő fenyőtű táj fa, Máramaros- szigeten 1909. március hó 2-án s szükség esetén folytatólag a kövei kezó napokon délelőtt 10 órakor kezdődő nyilvános versenytárgyaláson el fog adatni. Árverés alá kerül mintegy 400 ezer m*, ezer és ötszáz köbméteres részletekben. A részletes árverési és szerződési feltételek a m. kir. földmivelésügyi minisztériumnál, valamint a máramarosszigeli erdöigazgatóságnál és a bustyaházai erdöbivatab ál tudhatók meg, hol is az írásbeli ajánlatokhoz használandó űrlapok díjmentesen bocsáttatnak a jelentkezők rendelkezésére — Az adómentes benzin árának megállapítása. A j kereskedelmi miniszter a kisiparosok részére szükséges | adómentes motorbenzin mérsékelt eladási árát, múlt évi november hónap 4-től kezdődöleg hat hónapra, illetőleg további intézkedésig, métermázsánként 15 (tizenöt) koronában állapította meg. Ezzel egyidejűleg az adómentes motorbenzin kedvezményes áru kiszolgáltatását kisgazdák részére, múlt évi november hónap 4-től kez- dődőleg, fedezet hiányában beszüntette. x Legjobbnak elismert szegedi kötéláruk, u. m. rudalóköíelek, istrángok, kötőfékek, marhakötelek, szántó, gyeplők, ruhaszárítók, dohány és mindennemű zsinegek- függöny- és halászszinórok, zsineghevederek (gurtnik), ayereglekötők, abrakosok, továbbá kátrány, karbolinoum, gépolaj, fim is, festék, debreceni meszelő és kefeáruk, munkás bőrbocskorsk nagyban és kicsinyben legszoli-