Gazdák Lapja, 1908. november (7. évfolyam, 45–48. szám)

1908-11-27 / 48. szám

12-ik oldal. GAZDÁK LAPJA nov. 27. hó 3-án tartott rendkívüli közgyűlésének határozatait a benyújtott fellebbezés alapján szeptember hó 29-én 9057 7/VII—3. számú határozatával megsemmisítette. A határozat indokai a következek : 1) beigazoltatott, hogy a közgyűlési meghívókon a rendkívüli közgyűlés egyedüli tárgyának az elnökválasztás volt megjelölve ezzel szemben a közgyűlés mégis más, az egyesület anyagi érdekeit is közelről érintő határozatot is hozott; 2) beigazoltatott, hogy e rendkívüli közgyűlésre szóló meghívókon a közgyűlés napjául más nap volt meg­jelölve, mi természetesen a tagok egy részének meg­jelenését lehetetlenné tette; 3) végül e közgyűlést meg­előzőleg annak tárgyai választmányi ülésen nem tár­gyaltattak, mint ahogy azt az egyesület alapszabályai 31. §-ának b) pontja megkívánja. — A félreismert varjú. A „Budapesti Hírlap“ f. hó 25-ik számában ezzel a címmel emlékezik meg a lapunk hasábjain már kellően letárgyalt varjú kérdés­ről. Csupán a tényállást közli le minden kommentár nél­kül, de ez éppen elegendő hogy az egész ügy nevetsé­ges oldala kellőképen kidomborittasék s az egész ország közvéleménye kellő tájékozást kapjon a lapunk ellen intézett támadás komoly volta felől. — Tiizeléfa szegényeknek. Darányi Ignác dr.» amióta földmivelésügyi kormány élén van, a kincstári erdők összes hulladékfáját átengedi a szegény népnek. A mostani hidegebb időjárás alkalmából ismételten szét­ment erre vonatkozó rendelkezése, egyúttal pedig ugyancsak most állították össze a kincstári eldőhiva- talok azt a kimutatást, hogy a múlt télen hányán ré­szesültek a miniszter ajándékában. E kimutatás sze­rint 7283 szegény ember kapott összesen 17,553 köb­méter tűzifát. — A kivándorlási viteldijak felemelése. Az uj amerikai bevándorlási törvény értelmében minden be­vándorló. aki az Egyesült-Államok területére lép, négy- dollárt köteles fizetni. Miután ezt a bevándorlási ille­téket azok a hajóstársaságok kötelesek fizetni, melyek ■a kivándorlókat Európából Amerikába szállítják az északnémet hajóstársaságok ez év novemberétől kezdve a fedélközi viteldijakat ezzel négy dollárra felemel­ték. Ilyenformán a viteldij Bréma és New-York között fedélközi utasok részére Í76 márkára emelkedett. A viteldijat Fiúméból New-Yorkba is 190 koronára emel­ték fel. — A gazdasági kvalifikáció. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület irodalmi és tanügyi szakosztálya most fog foglalkozni a gazdaság minősitéssel. A kérdést az a panasz hozza szóba, hogy a gazdasági akadémi­ákban oklevelet nyert gazdatisztek a földbirtok földara­bolása miatt nem igen kapnak állást. Másrészt az a sajnos körümény is kétségtelen, hogy a gazdasági aka­démiát a nagy- és középbirtokosok alig látogatják, Ezen a bajon segítendő, B u d a y Barna országgyűlési képvi­selő, a Köztelek felelős szerkesztője javaslatot ter­jeszt elő, hogy a gazdasági akadémiákon egy-egy év­folyam hallgatóinak száma legföljebb harminc legyen. Többet bajos volna alaposan kiképezni. Másodszor a minősítési törvény módositását sürgeti oly irányban, hogy a gazdasági akadémia végzése necsak a gazda­tiszti pályán, hanem a köztéren való-egyébb érvénye­sülést is elősegítse. Különösen sürgeti egy mezőgazda- sági főiskolának Budapesten való felállítását. — Állati hullaégető. A tanács a városunkban felál­lítandó digesztor-telep gépészeit beredezésére vonat­kozó ajánlatot felterjesztette a földmivelésügyi minisz­terhez azon kéréssel, hogy a 12,900 koronában kerülő berendezést állami segélyben rendelje meg. A miniszter ugyanis kilátásba helyezte, hogy a gépészeti beren­dezést tárcái terhére elvállalja. Az állatszámlálás eredménye. Az utóbbi években mutatkozó takarmánytermelés sikertelensége és az eb­ből beálló takarmányhiány következtében még nagyobb jelentőségűvé vált a mezőrendőrségi törvényben előirt tavaszi állatszámlálás, melynek kiterjedő gonddal való végzését Darányi földmivelésügyi miniszter annak idején elrendelte. A tavaszszal végzett állatszámlálás a földmivelésügyi minisztérium mezőrendőrségi ügyosz­tályában dolgoztatott föl és örömet keltő, hogy az 1908. évi állatösszeirás kedvezőbb eredménynyel záró­dott, mint a múlt évi. Ugyanis az 1907. évben össze­írtak 5,624.555 darab szarvasmarhát, az idén pedig 5,952.929-öt, a szaporodás tehát 328.374 darab, vagyis 5.838/o. Ló összeiratott ez évben 1,797.664, szaporodás 9248 darab vagyis 0.51%. Sertés ^van az összeírás szerint 4,868.928 darab, tavaly 532.007-el kevesebbet Írtak össze, a szaporodás a 12.26%-at meghaladja. A juhnál a tavaly összeírtak 6,891.0V9 darabot, ez idén találtak 7.549.3P6 darabot. Szaporodás 658.247 da­rab, a szaporodás százalékban átszámítva 9.55%-nak felel meg. x Legjobbnak elismert szegedi kötéláruk, u. m. rudalókö telek, istrángok, kötőfékek, inarhakötelek, szántó, gyeplők, ruhaszárítók, dohány és mindennemű zsinegek- függöny- és halászszinórok, zsineghevederek (gurtnik), nyereglekötők, abrakosok, továbbá kátrány, karboüneum, gópolaj, firnis, festék, debreceni meszelő és kefeáruk, munkás bőrbocskorok nagyban és kicsinyben legszoli­dabb szabott ár mellett szerezhetők be Drágos Béla kereskedőnél Szatmáron, Kossuth Lajos-utca'(Hid-utca) 23. szám alatt. 5—4 26. Poszvék Nándor Gazdasági Szakirodája. A gazdaközönség szives figyelmébe 1 Gazda­sági szakirodánk készséggel áll a gazdaközönség ren­delkezésére. Aki birtokát eladni, vagy parcellázni óhajtja, aki bérletet vagy bii tokot keres megvételre, kinek előnyös kölcsönre van szüksége, forduljon biza­lommal közvetítő irodánkhoz ! * Gazdasági Szakirodánk készséggel közvetíti ta­karmányok vételét és eladását. Kérjük ennélfogva, hogy akinek takarmányra szüksége van, vagy eladó takarmánya van, vagy lesz, szíveskedjenek azt nálunk bejelenteni, megjelölve a takarmány féleségét, mennyi­ségét és árát. * Mezőgazdasági gépraktárunkban a legmodernebb gépek állanak a gazdák rendelkezésére. * Kérjük hogy gépek és mindennemű gazdasági szük­ségleti cikkek beszerzésével irodánkat megbízni szíves­kedjék. Vásárok. Budapesti vásárok. Vágómarha árak. (100 kiiogr.-ként élősúlyban minden levonás nélkül fillérekben.) 1. rendű U. rendű ül. rendü­Bika — — — — Magyar hízott ökör — Tarka hízott ökör — — 54—84 46-52 _ 64—72 56—66 — 76—84 62—72 Magyar tehén — — — — 42—60 — Tarka „ — — — — 46—70 — Növendékmarha — — — — 40—56 — Árak 2 koronával hanyatlottak, irányzat élénkebb. 46—54 48—60

Next

/
Thumbnails
Contents