Gazdák Lapja, 1908. július (7. évfolyam, 27–31. szám)
1908-07-17 / 29. szám
2-ik oldal GAZDÁK LAPJA julius 17. Tömörülni kell tehát a gazdatársadalomnak s közvetve vagy közvetlenül felhívni az illetékes intéző körök figyelmét e nagyjelentőségű kérdésre, hogy annak keresztülvitele lehetőleg rövid idő alatt megtörténjék. Yilágnssy Gáspár. Szövetkezet és Gazdasági Egyesület. Fogyasztási szövetkezetünk és a Gazdasági Egyesület elválasztási kérdésének indokolásául sokan vitatták meg azt, hogy össze fér e gazdasági egyesület, szövetkezettel. Már a 27-ik számunkban volt alkalmunk rámutatni arra a tévedésre, hogy egyesületünk nem egyetlen, a mely a saját maga kezdeményezéséből vármegyei jellegű fogyasztási szövetkezetei állított fel. Felhívásunkra egymásután érkeznek be ezt megerősítő vélemények, azonban álljanak itt az egyes gazdasági egyesületek válaszai : Jász-Nagykun-Szolnokvárm. Gazdasági Egyesülete. Van szerencsém közölni, hogy vármegyénkben mint megyei jellegű szövetkezet a „Jász-Nagykun- Szolnok vármegyei gazdasági egyesületének fogyasztási és értékesítési szövetkezete“ működik, mely mint cime is mutatja a gazdasági egyesülettel szoros kapcsolatban áll. A kapcsolat főként a szövetkezet vezetésében nyilványul meg, a mennyiben az alapszabályok szerint a szövetkezet mindenkori elnöke, a vármegyei gazdasági egyesület elnöke, az ügyvezető igazgatója pedig mindenkor a vármegye gazdasági egyesület titkára. Szövetkezetünk már tiz éve áll fenn s a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a két intézmény között fennálló kapcsolat mindkét intézménynek előnyére válik s hogyha kölcsönös együttműködésük előrehaladásuk biztos alapját képezi. A Temesvármegyei Gazdasági Egyesület. Vármegyénkben nem csak megyei, hanem az egész Délmagyarországra kiterjedő szövetkezet van, amely Temes-Torontál és Krassó-Szörény vármegyékre terjeszkedik ki. Ezen Délmagyarországi Mezőgazdák Szövetkezete szoros kapcsolatban áll egyesületünkkel. A kapcsolatra vonatkozólag a csatolt jegyző- könyvi kivonatokat van szerencsénk mellékelten átszármaztatni. — Kivonat a Temesvármegyei Gazdasági Egyesület igazgató választmányának úgyis mint Temesvármegye Mezőgazdasági bizottságának 1908. évi április hó 15-én tartott igazgató-választmányi ülésében felvett jegyzőkönyvéből. Tárgyaltatik a Délmagyarországi Mezőgazdák Szövetkezete a gazdasági érdekek képviselete, mint közös törekvés elérése céljából szövetségbe lépnek, hogy ez által a munka megosztás révén minél nagyobb erkölcsi és anyagi eredményeket érhessenek el a gazdák érdekében. Ezen két irányban való törekvés egymást kiegészíti és ez egységes irányú öntudatos gazdatársadalmi munkálkodás által önmagától erős érdek- képviseletet teremt, mely érdekképviselet által a gazdák anyagi és erkölcsi érdekei egyaránt támogatást nyernek. A gazdaság a vele foglalkozóra nézve a megélhetés forrása — tehát kell, hogy ezen szempontnak megfelelően legyen szervezve és vezetve — az ezen lét érdeket szolgáló mozgalom is, mely anyagi előnyöket biztosit a szövetkezés és beszerzés által. Ez azon alap, melyet az erkölcsi vezetésnek irányítania kell. Közös célja van úgy a gazdasági egyesületnek, mint a Délmagyarországi Mezödazdák Szövetkezetének — ezee gazdasági érdekeket befolyásoló kérdések megoldásánál — tekintettel arra, hogy a két irány az erkölcsi és anyagi egymást kiegészíti sőt nem nélkülözheti, fontos és szükséges az, hogy e két gazdatársadalmi szerv egymással minél tökéletesebb és szorosabb összeköttetésben álljon és működjék. Azon esetben, ha a Dél magyarországi Mezőgazdák Szövetkezete meg nem alakult az egyesület lett volna kénytelen saját keblén belül áruforgalmi osztályt létesíteni, hogy a gazdák anyagi érdekeinek is eleget tehessen s viszont a Délmagyarországi Mezőgazdák Szövetkezete kénytelen lenne saját részére propagativ szervet létesíteni, tetemes költséggel, hogy a gazdák érdekében az erkölcsi vezetés és irányítás e téren kellő működést fejthessen ki. Ezen két szempont világítja a közös működés szükséges voltát s ez ad impulzust arra, hogy e két erkölcsi és anyagi téren működő, de egy célért törekvő gazdatársadalmi szerveket egységes irányban való működés céljából szoros kapcsolatba hozzuk. A kapcsolat fontos fentartására a Temesvármegyei Gazdasági Egyesület állandó bizottságot küld ki, mely bizottság az ösz- szes az egyesület és a szövetkezet között felmerülő ügyet ellát. A szövetkezet az egyesületbe alapitó tagnak belép minek ellenében a Délmagyarországi Mezőgazdák Szövetkezete igazgatója az egyesület igazgató választmányának hivatalból tagja. Az egyesület 5000 koronával belép a szövetkezetbe azon kikötéssel, hogy a szövetkezet az 5000 K.-ra eső osztalékot azon esetben is ha az csekélyebb is volna 5 %_ai való kamatozásnál, azt az 5 Vo*113^ megfelelő összegre 250 K.-ra kiegészíti. A szövetkezet igazgatóságába az egyesületi elnök és ügyvezető titkár tagokul beválasztatnak. Az egyesület a szövetkezetei érdeklő összes propagativ munkáját ellátja szövetkezeti fiókokat szervez a gazdákat a szövetkezet működése felől felvilágosítja, egyszóval a szövetkezet érdekeit a maga saját érdekének tekintve, minden alkalmat és módot felhasznál, hogy annak üzletkörét a gazdák érdekében bővítse és összeköttetéseket teremtsen és azokat fentartsa. Az egyesület a neki direkte felajánlott üzleteknél sem mellőzi a szövetkezetei, de viszont a szövetkezet elvileg elismeri, hogy ily esetekben esetről-esetre a u omigsserte első helyen elismeri kitűnő sierheseíü|és legolcsóbb, j Ércáeti HalmSr-restáíi.len«hsr^magiiszütógépek. Elsőrendű hazai anyagból gyártunk ezidőszerint 15-féle nagyságban, különböző szerkezetben a gazda minden követelményének legjobban megfelelő általános terménytisztitáshoz berendezett különleges gépeket, szelelő és magválasztó rostákat, kézi vagy hajtóerőre alkalmazva. Ez évi újdonságainkról szíveskedjék ingyen árjegyzéket kérni I —Minden esetleges kérdezésekre azonnal és díjtalanul válaszolunk.— Raktárt tart és eladásokat eszközöl a_ Szatmámegyei Gazdasági Igyesalet Fogyasztási és fiit. Szövetkezete Szatmárit, Verbőci-utca 5-ik szám KALMÁR ZS. és TÁRSA különleges terménytisztitó gépgyára Hódmezö-Vásárhelyen. Telefon 69. szám. 430 1905-ben Nagy-Enyeden állami aranyéremmel kitüntetve. 52—48 Sürgönyeim: Kalmár-rostagyar.