Gazdák Lapja, 1908. május (7. évfolyam, 18–22. szám)
1908-05-29 / 22. szám
május 29. GAZDÁK LAPJA 7-ik oldal. — Vetések állása Magyarországon. A földművelésügyi miniszter most tette közzé a vetések állásáról május 15-éig beérkezett tudósítások alapján készült jelentését. E jelentés szerint a vetések állása a kedvező májusi meleg és esős időjárás folytán általánosságban lényegesen javult. A vetések mindenütt erősödtek, bujább zöld szint nyertek sőt ahol sok eső volt, immár a megdőléstől is kell tartani. Kivételt csak az alföldi síkság képez, ahol, mint rendszerint, most is kevesebb volt az eső és igy a vetés fejlődésében visszamaradt, a gaz és különösen pedig az acat elhatalmasodott. E jelentés ily rövid vázlatban azzal közöljük, hogy a vetések mai állapotától a remélhető termésre még csak nagyon kevéssé következtethetünk. Mindenesetre nagyon jó jel, hogy a kedvező májusi időjárás a vetéseket megbokrositotta és igy a legnagyobb veszély, mely a kedvezőtlen tél folytán fenyegetett, egyelőre elmúlt. A vetések azonban aratásig még annyi baj érheti, hogy azok mai átlapotától a remélhető termésre alig következtethetünk, arra pedig teljességgel nem számíthatunk, hogy a netaláni kedvező termésből a most annyira megcsappant készleteket födözhessük. Az egyes gabonanemekre vonatkozó termésjelentések ismétlését feleslegesnek tartjuk. A szőlő és gyümölcs szintén szépen fejlődik, de még ezt is igen sok baj érheti. — Mezőgazdasági tanfolyam néptanítók és gazdasági szaktanitónők számára. A földmivelés- ügyi miniszter a gazdasági ismétlőiskolák vezetésére hivatott néptanítók illetőleg szaktanitónők gazdasági kiképzésére julius 20-tól bezárólag augusztus 14-ig az algyógyi, békéscsabai, breznóbányai, csákovári, Csíkszeredái, hódmezővásárhelyi, jászberényi, karcagi, komáromi, lugosi, nagyszentmiklósi, rimaszombati, szentimrei, szilágysomlyói és szabadkai földmivesis- kolákban a múlt évhez hasonlóan 20—20, összesen 300 néptanító, a kecskeméti földmivesiskolákban pedig 20 gazdasági szaktanitónü részére négyhetes mezőgazdasági tanfolyamot rendez. — A belterjes gazdálkodás terjeszkedése. A Somogymegyei Gazdasági Egyesület, hogy az okszerű gazdálkodást, a mezőgazdasági gépek használatát a kisgazdák körében is népszerűvé tegye, elhatározta, hogy legmérsékeltebb díjért mindennemű mezőgazdasági gépet és eszközt kölcsön ad ki, ahol a gépek használatához megkívánt számú érdekeltség megvan. A gazdasági egyesület ily módon vető-, kaszáló- és aratógépeket, töltögető ekét, cséplőgépet ád a kisgazdák részére azzal a nagy kedvezménnyel, hogy akik a megállapított csekély díjért négy, illetőleg cséplőgépet hat éven át használták, az illető gép a negyedik, illetve hatodik év végén teljesen díjtalanul megy át tulajdonába. A gépekre való bánásmódra a gazdasági egyesület teltesen díjtalanul oktatja be az igénybevevő kisgazdákat. — Országos vásárok Szatmármegyében. Június 1-én és 2-án Halmi; junius 1-én Nagykároly; junius 9-én Krasznabéltek; junius 30-án és julius 1-én Szatmárnémeti; julius 6-án Nagykároly; julius 13-án Halmi; julius 13-án Felsőbánya. — Állattenyésztés a Székelyföldön. A csik- vármegyei gazdasági egyesület, mint Csíkszeredáról jelentik, évről-évre kiterjedtebb munkásságot fejt ki ki abban az irányban, hogy a vármegye állatállományát megnemesitse és az állattenyésztést igazán hasznot hajtó foglalkozássá tegye a vármegye gazdáinak. Az egyesület javaslatára legutóbb a székelyföldi ki- rendeltség a vármegye több községében rendbehozta az elhanyagolt közlegelőket. Tizenkétezer koronát fordítottak arra a célra, hogy a kisgazdák között kiváló minőségű sertéstenyéssanyagot oszszanak ki. Különös, gonddal törekszik továbbá az egyesület azon hogy a vármegye kisgazdáinak szarvasmarhaállományát fokozatosan megnemesitse. x Mindenféle kávé olcsóbb, sőt minden más árukat ápril 1-től jutányosabban vásárolhatunk a Néma-féle kávékereskedésben Szatmár, Kazinczi-utca 16. szám. x Legjobbnak elismert szegedi kötéláruk u. m. rudalókötelek, istrángok, kötőfékek, marhakötelek, szántógyeplők, ruhaszárítók, dohány és mindennemű zsinegek, függöny és halászzsinórok, zsineghevederek (gurtnik), nyereglekötők, abrakosok, továbbá kátrány, karbolineum, gépolaj, firnis, festék, debreceni meszelő és kefeáruk, munkás bőrbocskorok nagyban és kicsinyben legszolidabb szabott ár mellett szerezhetők be Drágos Béla kereskedőnél, Szatmáron Kossuth Lajos-utca (Hid-utca) 23. 3—26 x A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület házi ipari tanműhelye (Verbőczy-utca 5. sz.) elfogad jutányos árban nádszéket befo- nás végett, valamint mindenféle kosár rendeléseket. Különfélék. Szatmármegyei Gazd. Egyes, tagdíj nyugtázása. Hátralék 1908. Összesen Előbbi összeg 58 79 Dr. Domahidy Pál Szatmár 80 Madarassy Gyula Nagykároly 12 81 Czier Péter Csanálos 2 82 Kudits Pál Berkesz 6 83 Kádár Gáspár Egri 84 Jablonszky György Szatmár 85 Borgyas Gáspár Gacsály 86 Pál István Ombod 87 Lauritz József Cserhát 88 Jenei Pál Tatárfalva 89 id. Magos Gedeon Egri 90 Kádár Miklós Egri 91 Fazekas János Csegöld 92 Pallai András Vetés 93 Székely József Szárazberek 94 Messinger Mór Vetés 95 Veres Ferenc Domahida 96 Károly Mihály Ombod 97 Szabó Károly Dobra 98 Bónis József Sárköz 99 Király György ifj. Szárazberek 100 Szentgyörgyi Zsigmond Homok 101 Szaitz Mihály Erdőszáda 102 Papolczi Béla Szinérváralja 103 Farkas Sándor Nagybánya 104 Károly Ferencz Ombod 105 György Endre Péterfalva 106 Kovács Imre Nábrád 107 Veres Lajos Matolcs 108 Jantyik Lajos Szamosdob 109 Rényi Árpád Zselestye 110 Bogdán Lőrinc Mikola 111 Pataki Sándor Érkörtvélyes 4 112 Klein Mór Tunyog 18 113 Gulásy László Fülpös 114 Kecskés István Érkörtvélyes 288 346 6 6 6 18 2 4 6 2 2 2 2 2 2 2 2 6 6 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 6 6 6 6 2 2 2 2 2 2 2 2 2 3 6 6 6 6 6 6 2 2 6 6 2 2 2 2 6 6 6 6 2 2 2 6 6 24 6 6 2 2