Gazdák Lapja, 1908. május (7. évfolyam, 18–22. szám)
1908-05-22 / 21. szám
6-ik oldal GAZDÁK LAPJA május 22. folytatjuk, melyet nagy gonddal és elövigyázattal kell megejtenünk, mivel a gyenge vessző könnyen törik. Vigyázni kell arra is, hogy a leveleket a vesszővel együtt ne kössük a karóhoz. Be kell végezni a második kapálást is. Ha sok a gyom a szőlőben, kötözés után azonnal hozzá kell fogni az irtásához. Peronospora ellen másodízben virágzás után permetezzünk. Pincében. Az uj borokat le kell fejteni. Ügyelni kell a pincére, a hordók tisztántartására s az üres hordók havi kénezéséről se feledkezzünk meg. A pince ablakait nappal a nagy hőség miatt zárva kell tartani, a szellőztetést éjjel kell végezni. Uj hordókról, valamint a szüretelő edények és hordók kijavításáról már most kell gondoskodni, mig olcsóbb a kádármunka. Méhesben. E hónapban a rajzás teljes erővel történik. Amennyiben módunkban áll, a rajzást korlátozzuk, nehogy az erős törzsek elgyöngüljenek. Az akácmézet már pergethetjük. Rajzás után figyeljük meg, hogy a fiatal anya megtermékenyült-e ? A három évesnél idősebb vagy megcsonkított anyákat cseréljük ki. A viaszmoly ellen védekezzünk. Állatok körül. Mint a megelőző hónapban, úgy most is, tápdus, fiatal zöldtakarmánnyal a számfeletti vagy kiérdemült jármos ökreinket s egyéb hasszonálla- tainkat, tartós pihenés mellett jól feljavithatjuk. Gondunk legyen a fiatal növendék- s elválasztott állatokra, nem elég ezeknek a legelő, segíteni kell őket egy kis jó szénával, darával, mert csak igy fejlődnek gyorsan s igy lesz belőlük igaz szép tenyészállat. ltomnH. Falusi méhészszövetkezetek mint kereskedelmi méhészetek. Cikkem cime ideájára — őszintén megvallom — az a nemcsak bántó, de valóban boszantó tapasztalat vezetett, mert látom, hiábavaló a méhészeti szakosztály minden nemes törekvése, minden igyekezete, hogy hiába minden erkölcsi, szellemi, sőt felülről jött segítséggel meggyarapodott anyagi ereje is: nem képes megdönteni a lethargiát, fölkelteni a méhészkedési vágyat sem a kis-, sem a nagy-, sem a paraszt-, sem az intelligens gazdában. Mélyrehatóbb gondolkozás után mintegy önkénytelenül is arra gondoltam s körülbelül talán nyitjára is jutottam a zárnak, hogy hiába bocsátjuk közre mi hetenként hűségesen felhívó, buzdító, oktató cikkeinket: csak igen kevés, minden kis tudást is fölszivni igyekvő egyed az, ki a nyomda robotoló festékezésén kívül elolvasására is méltatja sorainkat. Hjah! Hiába! Tárgyunk nem a politika, tehát háládatlan. A politizálás pedig ám egy luxus, mely szolgálhat szórakoztatásunkra — ha ráérünk. A magyar gazdának azonban — ma — még nincs erre ideje, csak ha ágyát minden este tiszta tollal s nem anyagi gondokkal bélelt párnáján vetheti meg. Igen, legyünk először nemzetvagyonban erősek, igy megengedhetjük magunknak a politizálás fényűzését, addig ennek kézzelfogható sikereit nem élvezzük s nem egyéb, mint játszi gyermeknek napfényes déli oldal meleg homokjában való — időt meddőn töltő — sütkérezése. Goromba hasonlatában ráillenének erre az izmaeliták ama szójárása, hogy „gazdag ember tisztelt ember, szegény ember huncut ember.“ Jelen cikkem talán mégis alkalmas lesz ahhoz, hogy legalább egy pár község vezető fiát munkára hangolja s megvalósítsa az ideát. Ennyi is elég lenne, ezek biztos sikere föltétien például szolgálna a követésre. Mielőtt pedig ilyen méhészszövetkezetek-, kereskedelmi méhészetek mily feltételek melletti és miként leendő megalakításához a szükséges ismertetést megadnám, ajándékozzanak meg kedves gazdatársaim a türelemmel és figyelemmel, hogy ezeket első sorban is annak a megismertetésére használjam föl: mely körülmények tapasztalata indított engem a fölvetett eszmére ? Kit akár élethivatása, — akár kedvtöltése vidékjárásra szólít, egyik helyen több, — másutt kevesebb paraszt kasos méhest is lát. Sőt vannak községek, hol vagy az eresz alatt, vagy a tornác padján minden háznál méhkasok is vannak, hol üresen, hol telve. Megállapíthatjuk azonban azt, hogy a hol ily kasok ily nagy számban láthatók, csak emberöltőt meghaladó szaktapasztalatok öröklött maradványainak tekinthetők, melyek bizonyára nem foglalnának ott érdemtelen helyet, ha a vidéknek jó méhlegelője nem volna. Mégis mit tapasztalunk mi ? Azt, hogy még csak mézét sem ismerjük ezen községeknek mi, kik pedig szomszédosok vagyunk. Hogy ismerné hát külföld a mézünket, melynél pedig egy ország sem termel különbet? Igen, mert értékesítési módját nem ismeri, hanem a perzsah sah kényelméhez hasonlóan ő várja be az egyedvevöt, a sonkolyos tótot, vagy a galíciai zsidót, ki aztán van olyan humánus és olyan kegyes, hogy potom árért megveszi az ő drága terményét: ahelyett, hogy ő maga keresné fel a fogyasztó piacot. Drága terménynek annál méltóbban nevezhetem, mert érette leölte előbb termelőit, azokat a hasznos kis méhbogarakat. Valóban ne csodálkozzanak ilyenek azon kérdésemen, hogy dió leverés után miért nem vágják a fát is ki ?! Mert méheink elpusztítása nem egyéb, mint a termő tőke kiölése. Ez a méhészkedés — Isten úgy se’ — nem okszerű, és e szóval a legenyhébb elitélést fejeztem ki. Bizonyos fokig ám azon sem csudálkozom, hogy azon a méznek nevezett, holt méhekkel, erjedésnek könnyen induló fiasitással vegyes, — sártapasz hulladékkal és mindenféle piszokkal telt valóságos ördögkonyhái — kotyvalékon a megajánlott monopolisált áron is túl tud adni gazdája. Még ezt az árt sem érdemli meg! És különös, hogy ez a kotyvalék, melyhez még az edényeket is külföldről szállítják, elbírja nemcsak ezeknek az ide- és terhelten visszaszállítási, a sok ügynök utazási, fenntartási költségeit, sőt még tisztes tiszta jövedelmet nyújtani képes: mit nyújthatna árban e külföldi fogyasztó piac, tömeginennyiségü pergetett tiszta mézünkért ? Épen azért, mert oly mézek kerülnek a nagy fogyasztó elé, nem hiszi el azt, hogy jót, kifogástalan minőségűt is adni képesek lehetnénk ? Csiszéri Nagy Sámuel. Hasznos tudnivalók. Csemege szőlő szállítása Németországba. A növények, valamint a szőlő- és kerti művelés anyagai be- és kivitelének tilalmazására nézve a Németbirodalom területén hatályban levő 1883. évi julius 4-én kelt német császári rendelet szerint, a csemege szőlő csak jól elzárt, de mégis könnyen átvizsgálható és átkutatható dobozokban, rekeszekben, vagy kosarakban vihető be. A német birodalmi kancellár 1907. évi
