Gazdák Lapja, 1908. február (7. évfolyam, 6–9. szám)
1908-02-07 / 6. szám
február 7. 7-ik oldal GAZDÁK LAPJA a felszínre kerülő pajorokat agyon kel! ütni, szántáskor pedig ha sok a pajor, érdemes azt az eke után járó olcsó napszámossal fölszedetni. Itt is tanácsos a pajorszedő-munkás figyelmét némi pénzbeli jutalommal lekötni. A pajorokat szintén lehet értékesíteni, még pedig ha csak kis mennyiség van belőle, akkor azt baromfival etetjük meg, hogy ha pedig sok van, akkor trágyának dolgozzuk föl. Dohánypajta építése. A dohányjövedéki törvény végrehajtási utasítása szerint, a dohánypajtának egy kát. hold dohánnyal beültetett terület után, legalább 100 m:i űrtartalommal kell bírnia, ez a térfogat azonban a tapasztalatok szerint közepes termések elhelyezésére sem elégséges és ezért egy kát. hold hohánynyal beültetendő területre legalábbis 140—150 köbméter dohánypajta-ürte- ret kell számítani, de ha nagy termések várhatók, a termesztett dohány biztos elhelyezésére 180—200 köbméter pajtaür építendő. A jelzett határszámokon belül a pajta köbtartalma, a termesztett fajta szerint szabandó meg, mert az apróbb levelű dohány szárítására természetszerűen kisebb térfogat szükséges. A pajta oldalait téglából építeni nem czélszerti, mert ilyen pajtákban a dohány nehezen szárad és könnyen romlik. Téglából készíthető: a pajta alapzata és mintegy 40—50 centiméternyire a föld felszíne felett az oldalfalak is. Az épület sarkaira és oldalain megfelelő távolságra ugyanilyen anyagból lehet az epület szilárdságainak biztosítása céljából keskeny oszlopokat építeni, de ezek között a falat deszkából célszerű készíteni, mert az oszlopok közé alkalmazott deszkafalba legkönnyebben helyezhetők el a kellő számú szelelő ablakok. A deszkafalnak ki nem nyitható részei, nagyobb biztonság céljából stukaturral borithatók. Az ilyen módon épített és oldalain, valamint tetőzetén jól szelelő ablakokkal bőségesen felszerelt épület szilárd, teljesen megóvja a dohányt a köd, vagy a meleg ártalmas befolyásától és annak egészséges be biztosítja, száradását is A bádogtető a lehető legrosszabb, mert ritkán készítik oly jól, hogy az eső azon át, néhány év múlva be ne csurogjon, a bádogtető alatt a levegő hőmérséke is nagyon változó és azért ez semmiesetre sem ajánlható. Legjobb pajtatető a nádból vagy a zsupszalmából készült, főképpen azért, mert alatta a levegő hőrmérséke a legegyenletesebb marad, ha azonban ez ki van zárva, akkor csak a határozottan rosszabb zsindely vagy cseréptető között eshetik választás, azonban ezek alá az egész tetőfelületen desz- kázást kell adni, hogy a nedvesség vagy meleg ártalmas hatása ezáltal némileg ellensuiyoztassék. A méretekre vonatkozólag támpontul szolgálhat, hogy a pajta szélesságe 10 méternél szélesebb ne legyen, mert a szélesebb pajtáknál szükséges erősítő kötések a belső ür kellő kihasználását korlátozzák és a pajta belsejében a dohány nem szárad tökéletesen, viszont 6 méternél keskenyebbre sem tanácsos építeni, mert a keskeny pajta drágább, mint a széles. A pajta célszerű hosszasága 40 méter. A 4 méteres oldalfal túl magas, legcélszerűbb, ha a pajta oldalfala 2, esetleg 3 méter és a mi a kívánt falmagasságból hiányzik, azt inkább a tetőzet nagyobbitásában lesz célszerű kipótolni, mert a tapasztalatok szerint a legszebben szárított dohány a tetőzet (hajazat) alól kerül ki. A túlmagas pajta felső részébe elhelyezett dohány kezelése nehézkes és azért a pajta célszerű magassága az oromzatig 7—7 méter, de ha helyszűke miatt magasabb pajta építése kívántatik, akkor természetesen a magasságot az szabja meg, hogy mennyit bir el a pajta szerkezetének szilárdsága. Szűk helyre nem tanácsos a dohánypajtát beszorítani, mert nagyon előnyös, ha könnyen lehet hozzáférni és azért, hacsak lehetséges, célszerűbb azt tágasabb helyen építeni. D. G. A baromfitrágya. (B) A legtöbb gazdasági udvarban a baromfitrágya összegyűjtése ismeretlen dolog és annak legnagyobb része veszendőbe megy, mert még akkor is, ha szombaton az udvart összesöprik, a trágya nem a trágyadombra, hanem a szeméttel együtt a szemétdombra kerül. Pedig a baromfitrágya egyike a legbecsesebb trágyanemünek és erejénél fogva felér a legjobbfajta műtrágyával. Különösen becses a baromfitrágyának ammóniák-, foszforsav- és légeny-tartalma, amely utóbbi mindenféle vegyületben le van benne kötve. Eme tulajdonságainál fogva ez a trágyanemü a kertészetben igen kiváló és speciális szolgálatokat tesz, nevezetesen az olyan növényféléknél, amelyeket gyökereikben és lombozatukban akarunk' kiválóképen fejleszteni. A baromfitrágyát kétféleképen alkalmazhatjuk és pedig, vagy poralakban, vagy pedig áztatva, trágyáié alakjában; azonban, hogy a trágyaértékét teljesen kihasználhassuk, minden körülmény között szükséges teljesen kiszárítanunk és porrátörnünk. A trágyát úgy a veteményes, mint a virágos kertben a magok elvetése előtt pár nappal kell gereb- lyézés közben, poralakban a föld színére szórni és a területet ugyanakkor büven meg is locsolni. Arra különben egyáltalán ügyelnünk kell, hogy akkor, ha baromfitrágyát használunk, a talajt lehetőleg nedvesen tartsuk, mert ha száraz, meleg idő áll be és a föld kiszárad, akkor a baromfitrágya, kiváló erősségénél fogva, a növényzet gyökerét kiégetijés többet árt, mint amennyit használ. Káposzta, kel, dinnye, uborka, kalarábé, karfiol, laboda, sóska és hasonlóknál a baromfitrágyázással csodákat érhetünk el, ha az egyes fészkeknél vagy palántáknál az ültető fával ferde lyukat furunk a növények gyökere irányában és ebbe a lyukba szórjuk bele a trágyaport, azután pedig tele öntjük azt vízzel és betemetjük. Sorvetésnél, ha már a növényzet kibújt, közvetlenül a sor mellett huzunk egy kis barázdát és ezt hintjük meg trágyaporral, azután előbb betemetjük és csak igy öntözzük meg kellő mértékben. Fészkes növényeknél legalkalmasabb a baromfitrágyát trágyalé alakjában használnunk, valamint ugyanígy járunk el vele a cserépvirágnál is. A trágyalé úgy készül, hogy a trágyaport vizeskádakba hintjük és azokban három-négy napon át ázni hagyjuk. A virágkertészetben a baromfitrágyalé ugyancsak olyan növények számára a legalkalmasabb, ahol erős gyökérzetre, levélfejlődésre és gyors növésre törekszünk. Tessék például két ricinuszszal próbát tenni és csak az egyiket kezelni baromfitrágyalével; biztosak lehetünk felőle, hogy ez mégegyszer akkorára fog megnőni, mint a másik és levelei is mégegyszer akkorákká fejlődnek.
