Gazdák Lapja, 1908. február (7. évfolyam, 6–9. szám)

1908-02-21 / 8. szám

4-ik oldal GAZDÁK LAPJA február 21. A gyár a termelőnek k. holdanként 60 korona kamatmentes előleget is ád 2 részletben és a vető­magot előlegezi, ami a termelést ugyancsak megkönnyíti. A szelet visszaszállítása körül is előnyösebb a helyzet ma. Mig t. i. eddig a szelet a szállítást nagy súlyánál fogva nem bírta meg, addig az uj eljárással beszáritott állapotban 100 mm. súly helyett 7l/2 mm. a szállítást könnyen bírja. A répa szeletet különben a gyár a termelőtől minden mm. répa után 8 fillérért visszaváltja, azon­ban Szerencsen a temelő értékesítheti a szeletet 20—30 fillérért is, ami 1 mm. répánál kb. 12 f.-nek felel meg. A rövid de igazán értékes felvilágosításokat az értekezlet elnöke azzal köszönte meg, hogy miután az itt előadottak a gazd. egyesület hivatalos lapjában amúgy is közölve lesznek, tehát a jelen nem levő gazdatársak is tudomást szereznek arról, s igy a répa termeléssel legalább kisebb területen kísérletet fog­nak tenni. Gazda gyűlés. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület folyó hó 19-én d. u. 3 órakor tartotta Szatmáron a városháza tanácstermében igazgató választmányi ülését, melyen jelenvoltak: Dr. Keresztszeghy Lajos alelnök, Poszvék Nándor titkár, Cholnoky Imre, Horváth János, Jékey Mór, berencei Kováts Jenő, berencei Kovács Béla, berencei Kovács Miklós, Kölcsey Antal, Pethő György, Radó Bertalan, Rátz Elemér, Szarka Andor, Szuhányi Lajos, Sárközy Andor és Vajay Károly. Dr. Kereszt­szeghy Lajos alelnök foglalta el az elnöki széket, s miután az ülést megnyitotta s üdvözölte a megjelelen- teket tárgysorozat előtt a részvét meleg hangján em­lékezett meg az elhunyt érdemdús elnökről Domahidy Sándorról, s indítványára egyhangúlag elhatározták, hogy addig is, még emlékének maradandó megöröki- téséröl az egyesület közgyűlése intézkedik, emléke jegyzőkönyvileg örökittessék meg s a családhoz rész­vét iratot intézzenek. Jelentette továbbá az elnök hogy a ravatalra az egyesület nevében koszorút helyezett, s úgy ez alkalommal, mint a temetésen az egyesület küldöttségileg vett részt. Jelentette továbbá hogy az egyesületet újabb gyász érte, amennyiben Gillyén Jó­zsef igazgató választmányi tag folyó hó 16-án szintén elhunyt. A jelentést az ülés szomorúan vette tudomá­sul s elhatározta, hogy az elhunyt emlékét ugyancsak jegyzőkönyvileg megörökíti. E szomorú jelentések nyomása alatt az ülés elhatá­rozta, hogy az egylet 6 évvel előbb elhunyt nagy em­lékű elnökének: br. Vécsey Józsefnek gyűjtés utján létesíteni tervezett kegyeletes emlékügyét feleleveníti. Ezután a múlt ülés jegyzőkönyve megjegyzés nélkül hitelesíttetett. Olvastatott s egyszerűen tudomásul vétetett a kereskedelmi m. kir. minisztérium elutasító határozata, a Nógrádmegyei Gazdasági Egyesület általunk is tá­mogatott felterjesztésére az egy métermázsás zsákok feladása tárgyában. A földmivelésügyi m. kir. minisztérium megküldte a filoxera zárlat alá helyezett községek kimutatását. Irattárba helyeztetett. Olvastatott a m. kir. földmivelés­ügyi minisztérium leirata, melyben a Svájcba szál­lítandó bor megvizsgálására jogosított vegykisér- leti állomások neveit közli. Tudomásul vétetett. Előadó titkár ismerteti a földmivelésügyi m. kir. minisztérium leiratát, melyben véleményt kér a Klein Vilmos szatmári lakos sulymosi határban levő bir­tokának a nyomásos gazdálkodás alól való kibocsá­tása iránt. Az ülés többek hozzá szólása után a kibo- csájtás véleményezi. Olvastatott hasonló ügyben a földmivelésügyi m. kir. minisztérium leirata, melyben a Finiász Izráel szat­mári lakos mocsárháti dűlőben levő birtokára kér vé­leményt. Az ülés a területnek a nyomásos gazdálko­dásból leendő kibocsájtását szintén véleményezte. Szatmárvármegye főispánjának, a jutalmazandó cselédek és munkásokat illetőleg véleményes javasla­tot kérő leiratára, ajánlatba hozzá az ülés a következő cselédeket és munkásokat. Gazdasági cselédek közül : a fehérgyarmati já­rásban Jékei Kálmán fehérgyarmati birtokán már 47 év óta szolgáló Bede Csek István; a mátészalkai já­rásban Tisza József kocsordi birtokán 46 év óta szol­gáló Kovács Sándor; a nagybányai járásban a mino­rita rendház giródtótfalusi birtokán 45 év óta szolgáló Topán János; á nagysomkuti járásban gróf Teleki Géza pribékfalvai birtokán 44 év óta szolgáló Sztán Demeter; a szatmári járásban Nagy Béla lázári birto­kán 40 év óta szolgáló Harsányi László; végül br. Vécsey Aurél csegöidi uradalmában 39 év óta szol­gáló Papp Mihály gazdasági cselédeket. A gazdasági munkások közül Láruy Gergely nagymajtényi; Földvári Mihály szentmiklósi 78 éves ; id. Varga Sándor tunyogi; Gergely József nagydobosi; Getyina György szamosdobi; Müller József csomaközi gazdasági munkásokat javasolja jutalomban részesíteni. Az OMGE. 1908. évi február hó 25-ikén d. e. 10 órakor tartandó igazgatósági választmányi ülésére az egylet kégviseletére felkéri Szent-Iványi Zoltán igaz­gatósági tagot. Olvastatott az OMGE. megkeresése a parcellá­zott területek bejelentése tárgyában. Miután Szaímár- megyében számba vehető parcellázott terület nincs, az ügy felett az ülés egyszerűen napirendre tér. Hóth BanUiz ===== BUDAPEST. ===== Bank-központunk : VI. Magy. Kir. Opera-Bazár pa­lotájában. Bankhelyiségek: Ó-utca 15. szám, és Lázár-utca 16. sz. Díjtalanul nyújtunk bárkinek szakszeri! fölvllágositást. Válaszbélyeg mindenkor mel­léklendő. Folyósítunk! Törtesztéses kölcsönöket földbirtokra és bérházakra 10—75 éves törlesztésre 3*/«—31/**/»— 4%—41/2%-os kamatra készpénzben. Jelzálog kölcsönöket 11-od és 111-ad helyi betáblázásra 5—15 évre 5°/0-al, esetleg ö1///,-al. Személy- és tárcaváltóhitelt iparosok és kereskedők részére, valamint minden hitelképes egyénnek 2V2—10 évi időtartamra. Tisztviselői kölcsönöket álllam, törvényhatósági, községi tisztviselőknek és katonatisztek- nek fizetési előjegyzésre kezes és életbiztosítás nélkül. Ugyanezek nyugdijaira is. Értékpapírokra, vidéki pénzintézetek és vállalatok részvényeire értékük ŐS'V.-áig kölcsönt nyújtunk az Osztrák-Magyar Benk kamatlába mellett. Tőzsdemegbizásokat a bndapesti és külföldi tőzsdékben lelkiismeretesen és pontosan teljesítünk, mindenkori eredmény­nyel. az árfolyamokat naponta díjtalanul közöljük. Konvertálunk bármely belföldi pénzintézet által nyújtott jelzálogos-, törlesztéses, személyi- és váltókölcsönt. Mindennemű bel- és külföldi értékpapírt napi árfolyamon veszünk és eladunk. Pénzügyi szakba vágó minden reális ügyletet a legnagyobb pnézcsoportoknal levő összeköttetéseinknél fogva legelőnyösebben bonyolítjuk le. Bank- ^ ^^^^^^^Jiázunk ké£viseletérejnegbjffihat^^g^én<d!etfelveszünlr^^^^^^^^^^^_^^^^^

Next

/
Thumbnails
Contents