Gazdák Lapja, 1907. november (6. évfolyam, 44–48. szám)
1907-11-08 / 45. szám
2-ik oldal. GAZDÁK LAPJA november 8.' mezőgazdasági termelésünk föliendül, sőt még az annyira súlyosan érzett közélelmezési viszonyaink is javulni fognak. ismerjük eme feladat nehézségeit, de bizva gazdáink hazafias érzületében, kérjük, szíveskedjék hazafias munkánk osztályossává lenni azzal/hogy a tudomására jutottt eladó birtokok és átadandó bérleteket velünk, a teljes cim (név, lakhely) és ha lehet, a kát. holdankénti ár megjelölésével közölni szíveskedjék. Meg vagyunk győződve arról, hogy amint néhány visz- szatelepités sikerül, annak hire megy bent és kint és rövid időn nemcsak a megíollasodottak, de még a kevésbé szerencsések is visszakiván- koznak hazájukba. Ennek, őszintén megvallva, nem kevésbé tudnánk örülni, mert meggyőződésünk az, hogy a szertelen munkabéremelésnek ellensúlyozója nem lehet más, mint vagy a kivándorlás apasz- tása, vagy a munkakeresők megszaporiíása. Ezt pedig elérhetjük azzal, hogy ha bármennyien jelentkeznének a visszakivánkozók, azokat mind visszasegitjük; de hogy őket csalódás ne érhesse, gondoskodnunk kell egyúttal munka alkalmakról. Minthogy pedig ezen visszatelepítési akció nem rövid életű fellobbanás, hanem állandó és folytonos gondoskodásunk tárgya kell hogy legyen, még arra is kérjük, hogy a működése területéről kivándorlónak tartózkodási helyét tudakozódás, az ismerősök, rokonok meg a postamesterek, jegyzők, lelkészek, tanítók megkérdezése után, egy-egy kivándorlóit nevének, lakhelyének pontos megjelölésével nekünk mielőbb megírni szíveskedjék. A magyar termelési bajok. A magyar nép panasza egyre nagyobb. A Kárpátok is busán visszhangozzák az egykori vig nótát: „Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs.“ Szegény magyar nóta! Te is ketté oszlasz, mint a magyar nemzet: hangod a múltat, szavaid a jelent jellemzik ............A szegé ny ember panaszos jajszava már a legmesszebbre és legmagasabbra is elhatott s a nemzet összes elemeit gondolkodásra készteti. A munkától elkérgesedett kezek hiába nyílnak ki, nehéz munkájuk gyümölcse, véres verejtékük ára nem akar abba belehullani. S ez a helyzet már évek óta tart és évről-évre, naprólnapra tarthatatlanabb. De még itt sincs vége a bajnak. A magyar nép megunva a sanyarú állapotokat, letette ekéjét, melyet fényesre csiszolt a hazai rög s vándorbotot vett helyette kezébe. Ezer és ezer magyar embert nyelt el Amerika; s az úgynevezett illetékes körök ismét azon gondolkoznak, miként kellene itthon tartani a kivándorlók tömegeit. — De maradtak itthon is, ez talán vigasztalás?! Oh nem! Sót ezek jelentékeny része még több kárt tesz a hazában, mint a kivándorlottak tettek távozásuk áttal. Ki nem ismeri ma már a szociaiistásdit ezt, mely a helyzet javításának ürügye alatt a nemzet vérét szívja?! .... De erről beszélni sem akarok; hisz erre a lap egész terjedelmében sem lenne elég. No meg az „illetékes körök“ ezen is — gondolkoznak. Gondolkoznak! Mit is csinálnának egyebet . . ? Tehét a nemzet ismét megoszlott, a nép, mely nem találta fel megélhetését a magyar föld keblén ismét kétfelé szakadt. A munkájuk jutalmát váró kérges tenyerek egy része csüggedten hanyatlott le, a másik része pedig ökölbe szorult; és míg az előbbiek fél kézben a vándorbotot fogva, a másikkal talán egy forró könycseppet törültek ki szemeikből, mikor j az elhagyott hazára visszatekintettek, addig az utóbbiak vadul szikrázó szemekkel és magasra emelt ökleikkel fenyegették meg azokat, akik az apró emberek kenyér harcán felül állanak, azokat, akik még mindig csak gondolkoznak ............ Mi ntha az Isten is a magyar ember ellen fordította volna haragját: a szántó-vető nép hiába várta az egyik évet a másik után, mely kárpótolja őt egy bő, áldásos, jó terméssel az eddigi mostoha viszonyokért, reménye nem hogy megvalósult volna; hanem még anyagilag annyira tönkrement, hogy felhagyott a reménynyel és letette ekéjét, ezt a szivéhez nőtt szerszámot, melylyei oiy fáradhatatlan kutatta a megélhetését a föld méhében. Az időjárás sehogy- sem kedvezett a kalászos terméseknek s végre oly drágaságot idézett elő az egész országban, hogy ma már a mindennapi kenyér is árának úgyszólván kétszeresére emelkedett. Ez az ok mely a földmiveiő magyarságot elcsüggesztette, kitartásától, erejétől, reményeitől megfosztotta. A mai földmiveiő sajgó szívvel emlékezik vissza arra az időre, mikor még a legszegényebb szántó-vető ember, akinek egy néhány hold földje volt, sem cserélt volna sok nagyságos úrral. A jómódú parasztgazdák is erősen megsínylették az évek óta szűnni nem akaró, kitartó, kedvezőtlen időjárást, hát akkor milyen lehet a szegényebb sorsuak hangulata. Ezeken a dolgokon — jelen sorok írójának szerény véleménye szerint — nemcsak gondolkozni kellene, hanem segíteni. Eleinte talán hihetetlenül hangzanak e sorok, mert hiszen az időjárásnak nem lehet parancsolni, és azt erővel megjavítani senkinek nincs is szándékában. Ellenkezőleg: „ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez“, vagyis ha az időjárás nem akar alkalmazkodni a térjfüsáea gazdagéin «fl*ilizfcetetl« «szKözifc gépek. Elsőrendű hazai anyagból gyártunk ezidőszerint 15-féle nagyságban, különböző szerkezetben a gazda minden követelményének legjobban megfelelő általános terménytisztitáshoz berendezett különleges gépeket, szelelő és magválasztó rostákat, kézi vagy hajtóerőre alkalmazva. Ez évi újdonságainkról szíveskedjék ingyen árjegyzéket kérni! —Minden esetleges kérdezésekre ;azonnal és díjtalanul válaszolunk.— Raktárt tart és eladásokat eszközöl a Szatmáraegyei Gazdasági Egyesdlet Fogyasztási és Ért. Szövetkezete Szatmárit, Verbőci-utca 5-ik szám KALMÁR ZS. és TÁRSA különleges terménytisztitó gépgyára Hódmező-Vásárhelyen. Telefon 69. szám. 43 - 1905-ben Nagy-Enyeden állami aranyéremmel kitüntetve. 52—48 Sürgönyeim: Kalmár-rostagyár.
