Gazdák Lapja, 1907. október (6. évfolyam, 40–43. szám)
1907-10-25 / 43. szám
6-ik oldal. GAZDAKLAPJA október 25. dermedve verődött össze a hajléktalanná lett lakosság. A csapás anyival súlyosabb, hogy bár az épületek legnagyobb részben biztosítva voltak, de az ezekben elhelyezett termény, takarmány stb. egyáltalán nem. Hisszük, hogy ily nagy mérvű csapásból okulni fognak községeink s első sorban is belátják, hogy a tűzoltási szervezetre minden községnek feltétlen szüksége van, de másrészt belátják azt is, hogy a tűz elleni biztosítást ki kell terjeszteniük az ingóságokra terményekre, takarmányra stb. mert csak ezt megtéve hajthatják nyugodtan le fejüket. A vezetőséget pedig kell, hogy az ily csapás ösztönözze az általános kötelező biztosításnak, esetleg kényszer utján való behozatalára is. — Örömmel halljuk, hogy Szatmár város hatósága ez irányban már megkezdette munkálkodását. — Külföldön kitüntetett gyümölcstermelők Szatmár vármegyéből. A mannheimi nemzetközi gyümölcs kiállításon a harminchárom magyar kiállító közzül, a zsűri szigorú eljárása folytán csakis tizenkilenc kiállítót tüntettek ki, ezek között vármegyénkből a következő gyümölcs termelő birtokosokat: Domahidy Győzőt, Kende Zsigmondot, a nagybányai gazdasági egyesület ezüstéremmel. Örömmel hozzuk ezt gazda közönségünk tudomására, mert ez fényes tanúbizonyság a Szatmár megyei gyümölcs kiválósága mellett. — Állatdijazás. A szatmárvármegyei gazdasági egyesület Erdőd nagyközségben a f. évi november 7- iki országos vásáron állatdijázást fog tartani. Ez alkalommal a földmivelésügyi miniszter dijaival a saját nevelésű magyar fajú 2 éves üszők és borjas tehenek fognak dijaztatni. A díjazásban résztveni óhajtók felkéretnek, hogy a felhajtani szándékolt állntok számát Erdőd község elöljáróságánál folyó évi november hó 6-ig szóval vagy Írásban bejelenteni szíveskedjenek. — Katonai lóvásár. A cs. és kir. 7. számú lóavató bizottság f. évi október hó 31. napján d. e. 8—10 óra között városunkban katonai lóvásárt tart. — Országos betegápolási pótadó kivetési lajstrom. Az 1907-ik évre megállapított orsz. betegápolási pótadó kivetési lajstrom a Szatmár városi adóhivatal helyiségében f. évi október hó 18-tól 8 napi közszemlére lett kitéve, miről az adókötelesek azzal értesittetnek, hogy: a) azon adózók, kik a kivetési lajtromban tárgyalt adónemmel már a múlt évben meg voltak róva, a kivetési lajstrom közszemlére tételének napjától; b) azon adózók ellenben kik a kivetési lajstromban megállapított adóval jelen évben első ízben rovattak meg, adótartozásuknak az adókönyvecskébe történt bejegyzését követő naptól számított 15 nap alatt fellebbezésüket a törvényhatóság közigazgatási bizottsághoz címezve a nagykárolyi m. kir. pénzügyigazgatósághoz benyújthatják. — Későbben és igy elkésve benyújtott fellebbezések az 1889. évi XXVIII. t. c. 13. §. alapján egyszerűen vissza fognak utasittatni. — A tasnád-érmihályfalvi h. é vasút építésére Szilágymegye legutóbbi közgyűlésén 100,000 koronát szavazott meg. — A földmivelésügyi miniszternek a takarmányhiány enyhítésére irányuló intézkedései. A hosszantartó őszi szárazság egyik hátrányos következménye gyanánt az ország számos vidékén máris érezhető takarmányszüke mutatkozik. Ezen a bajon enyhítendő a földmivelésügyi miniszter, az összes kincstári lomb-erdőkben a takarmányozási célra szolgáló lomb-szedést, valamint az alomszedést díjtalanul megengedte. Nemkülönben felhatalmazta az illetékes hatóságokat, hogy a törvényhatósági stb, erdőkben hasonló engedélyeket adhassanak. Úgy halljuk, hogy a földmivelésügyi miniszter példáját számos magán birtokos is követni fogja. Ezenkívül még az iránt is intézkedett a miniszter, hogy országszerte mihamarább összeirassék és jegyzékbe foglalva annak idején köz- zététessék, hogy hol, kinél, mennyi és miféle takarmány van készletben. — A Szatmármegyei Agarász Egyesület elegy agár-versenyét Mátészalkán 1907. évi nonember hó 3-án és következő napjain tartja, a következő programmal : November hó 2-án este 8 órakor: közgyűlés a „Hungária“ szállodában. November hó 3-án reggel 8 órakor: gyülekezés a „Hungária“ szálloda előtt; indulás az agárversenyre. November hó 3-án d. u. V2 7 órakor: társas ebéd a „Hungária“ szállodában, November hó 4-én reggel 9 órakor: az agárverseny folytatása. November 4-én déli 12 óraknr az agárverseny terénumán vadász verseny és V2 1 órakor trapp verseny, 1 órakor sikverseny. Dijak: Agárversenyre: első dij 400 kor. készpénz és tiszteletdij, 2-ik dij a tétek fele. Úgy a trapp mint a vadász verseny és sik verseny első és második dija tisztelettárgy. Tétek: Az agárversenyre tagoknak 10 korona, nem tagoknak 20 korona. A trapp, vadász és sik versenyre külön-külön 20 korona, nem tagoknak 40 korona. Nevezési határidő: Az agárversenyre okt. hó 30-án déli 12 óráig Fehérgyarmaton, november hó 2-án este 10 óráig Mátészalkán a „Hungária“ szállodában az egyleti titkárnál. A vadász és sik versenynek nevezési határideje november hó 4-én déli Va 12 órakor az egyleti titkárnál az agárverseny terénumán. Általános szabályok: 1. A trapp verseny távolsága körülbelül 3000 méter, sikverseny távolsága körülbelül 1500 méter. 2. a trapp versenybe az orosz és amerikai vérü lovak részére lovankint 150 méter térhátrány. 3. A trapp verseny az egylet pályáján egyszerre való indítással lesz lefutva. 4. A trapp versenybe, vadász és sikversenyben csakis egyleti tag hajthat, illetve lovagolhat. 5. A vadász és sikversenyben csakis oly ló indulhat, a mely november hó 4-én legalább két nyúl után futott. 6. A trapp versenynél az Urkocslsok szövetkezetének verseny- szabályai, a vadász és sikversenynél az urlovas szövetkezet szabályai az irányadók. 7. A vadász és sik versenybe a dress nem kötelező. (Lakás és istálló iránt a „Hungária“ szálloda vendéglőse intézkedik.) — Az 1908. évi szatmári országos vásárok megtartására a szatmári rendőrfőkapitányi hivatal a következő napokat javasolta a városi tanácsnak: Gyertyaszentelő boldogasszonynapi vásár febr. 4—5. Józsefnapi márc. 17—18 Fülöp Jakab napi ápr. 28— 29. Sarlósboldogasszony napi jun. 30. jui. 1. Szent- mihálynapi szept. 29—30. Boldogasszonynapi vásár nov. 17—18. napjain. — Meghosszabbított ebzárlat. Szatmár város főkapitánya a város határára f. hó 23-ig terjedő- leg elrendelt ebzárlatot okt. 11-től számított további 40 napra meghosszabbította. Az ebek biztosan záró szájkosárral látandók el, vagy megkötendők. A kóbor, szájkosár nélkül az utcán talált ebek összefogdostat- nak és kiirtatnak. — Szerencsétlenség vagy vétkes gondatlanság ? A múlt nap Cier Márton csanálasi lakos fogatával Nagykárolyban a Kálmánd-utcán haladt, amidőn egyszerre csak rosszul lett, a gyeplő kiesett kezéből és a szerencsétlen ember a szekérben hátrahanyatlott. A lovak haladtak egy darabig, aztán megálltak. A