Gazdák Lapja, 1907. október (6. évfolyam, 40–43. szám)

1907-10-18 / 42. szám

október 18. GAZDÁK LAPJA 5-ik oldal falka után — vezetett. A verseny élénkítése céljából a kassai falka vadász egylet egy gépje volt lenn, ami a totolisateur forgalmát lebonyolította. — Borhamisítók ellen. A belügyminiszter kör­rendeletét intézett valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez, felhiva őket, hogy szigorúan utasítsák az elsőfokú rendőri büntetőhatóságokat, hogy a bor­hamisításokat a legéberebben ellenőrizzék, az alapos gyanúval terheltek ellen a vizsgálat megindítása iránt haladéktalanul intézkedjenek, illetőleg a borhamisítási törvény és rendeletek végrehajtása érdekében különös gonddal és kellő erélylyel járjanak el. — A fogyasztási adók reformja. Wekerle pénzügyminiszter megígérte, hogy még az idén elké­szíti és a parlament elé terjeszti az adóreform terve­zetét. A pénzügyminisztériumban most a fogyasztási adók refomján erősen dolgoznak; kiszivárgó hírek szerint a szeszadó emelése hektoliterenként 30 korona lesz, ellenben a bor- és sörfogyasztási adót ennek az emelésnek az arányában csökkenteni fogják, Az adó­emelést kiterjesztik likörgyártásra is. — Megnyíltak az elemi iskolák. Szatmáron, miután a több mint másfél hónapja tartó vörheny, kanyaró, tífusz járvány a hatóság véleménye szerint teljesen megszűnt, az elemi iskolákban a tanítás folyó hó 17-én kezdetét vette. — Bevonulás. A közös hadseregbeli ujjoncok folyó hó 16-án vonultak be. — Esküvő. Dr. Félegyházi Kálmán, szatmári kir. törvényszéki jegyző, folyó hó hó 12-én tartotta esküvőjét Soltész Miklós városgazda, lapunk munka­társának nővérével Anikóval. — A szüret Szatmárhegyen csaknem teljesen befejezést nyert, még pedig kielégítő eredménnyel; amennyiben nemcsak a minőség amint azt márelőre jelez tükkitünő, de mennyiségileg is többlett a must, minta mennyit a szőlősgazdák reménylettek. — Katonai lóvásár Szatmáron. A cs. és kir. 7. sz. lóavatóbizottság Szatmáron, folyó évi október hó 31-én d. e. 8—10 óra között lóvásárt tart. E helyen is ajánljuk e vásárt gazdáink figyelmébe. — Egy kis fizetésrendezés. Az igazságtigy- miniszterium és pénzügyminisztérium közt a bírák fizetése iránt folytatott tárgyalások befejezést nyertek. Mint a „Jogtudományi Közlöny“ értesült, a megoldás a következő lesz: bírósági aljegyzők jegyzőkké lépnek elő. Az albiráknak körülbelül négyötödrésze a Vili. fizetési osztályba kerül; ezenfelül a költségvetés a telekkönyvvezetők, irodatisztek és Írnokok részére is jelentékeny javításokat tartalmaz. — Nem jó a tűzzel játszani. Sajnos e közmon­dás igen gyakran beteljesedett már s bizony igen sokszor nagy anyagi kárt okozott, sőt néha sokaknak testi épségét is veszélyeztette. Ezt a közmondást jut­tatjuk a szatmári rendőrség eszébe s ne engedje meg, hogy nyílt utcákon éretlen gyerkőcök, de bár felnőt­tek is tűzijátékokat sütögessenek el, miáltal a járó­kellőket rémisztgetik, de másrészt ilyen száraz időben mint a minő ez ősz is, könnyen komolyabb kö­vetkezményei lehetnek e rakétázásnak. — Elvi jelentőségű határozatok gazdasági ügyekben. A miniszertanács kimondotta, hogy több tulajdonos marháinak oly területen, történt legeltetése, miatt indított ügynek elbírálása, amely területnek tu­lajdonjoga vitás, a közigazgatási hatóság jogkörébe tartozik. Egy felmerült eset alkalmából a belügymi­niszter kimondotta, hogy a járási főszolgabiráknak a mezőgazdasági munkások elővezetésére vonatkozó és nem a területükön fekvő csendőrörsökhöz szóló megkerséseiket, ezen őrsökhöz az illetékes közigaz­gatási hatóságok utján kell intézniök. A kereskedelmi miniszter elvi jelentőségű határozatban mondotta ki hogy a kompoknak időközönként történő hivatalos megvizsgáláért az ezt teljesítő főszolgabirák és utibiz- tosok részéről vizsgálati költség fel nem számítható. Ugyancsak a kereskedelmi miniszter elvi döntése a kővetkező: A kihágás vádja alól való felmentést ki­mondó ítéletben a vádlót semmi irányba nem marasztal ható, sem pedig valaminek tűrésére nem kötelezhető. — A Lovaregylet döntése. A Magyar Lovaregy- let igazgatósága a szatmári verseny intézőségnek a Szatmáron 1907, szept. 29-én a VI. gátversenyben ho­zott, de Oglander lovasa Czárán János ur által meg- felebbezett határozata ügyében a következőleg döntött: Az elsőfokú ítélet megsemmisittetik és Oglander helyez­tetik győztesnek s a versenyben résztvett Barry Sulivan és Hétem van távoloztatnak. — E döntésből kifolyó­lag a versenyintézőség által felfüggesztett totalizatör a verseny után kihirdetetthez képest e jelen közzététel szerint a 4. sz. ló után 5: 11 quotát állapit meg és a megfelelő tételek e quota arányában okt. hó 20-án d. e. 10 óráig kifizettetnek Szatmáron, a Hám János utca 6 sz. alatti szövetkezet helyiségében. — Az amerikai kivándorlókat újból és ismé­telten figyelmeztetjük, hogy Amerikában a munkásvi­szonyok a mai rengeteg munkás beözönlések miatt annyira megromlottak, hogy a kivándorlók munka­hiányában a lehető legnagyobb nyomornak néznek elébe. Kötelességünknek tartjuk erre a körülményre a lelkészek, tanítók figyelmét — mint akik a néppel leg­közvetlenebbül érintkeznek — felhívni, hogy a népet felvilágosítsák, bírják rá az itthon maradásra; különben is a munkabér viszonyok aránylag véve sokkal ked­vezőbbek nálunk ma, mint Amerikában. — Tűz Berenden. Folyó hó 13-án éppen akkor, a midőn a hívek isteni tiszteletre gyűltek egybe, meg- kondult a vészharang s tüzet jelzett. Szerencse, hogy a lakosság együtt volt s a templomból egyenesen a tűz helyére ment, hol sikerült a nagy szél dacára a tüzet lokalizálni annyira, hogy csak 1 ház esett áldo­zatul. — Gazdák figyelmébe. Az uj cselédtörvény f. évi november hó 1-én lép életbe. Figyelmeztetjük a cselédtartó gazdaközönséget, hogy alkalmazásban álló cselédeik számára e napig az uj s a törvény teljes szövegét tartalmazó cselédkönyvet az illetékes közigaz­gatási hatóságoknál váltsák ki, illetve cselédeiket arra utasítsák,mert e határnapon túl az uj cselédkönyv, vagy annak hiányát igazoló hatósági irat nélkül cse­lédet felfogadó gazdák súlyos büntetés alá kerülnek — Féláru vasúti jegy váltására jogosító arc­képes évi igazolványok kiállítása az 1908. évre. — Az állami és törvényhatósági tisztviselők és nyugdíjasok részére féláru vasúti jegy váltására jogosító arcképes évi igazolványok a jövő évre f. évi okt. hó 15-től kezdve kiállíttatnak. A jelenlegi igazolványokba kap­csolt arcképek az uj igazolványok kiállításánál nem használhatók, miért is minden egyes igény- jogosultnak uj arcképét kell beküldeni. Az arckép az előlap alsó szélén, (a fényképen) * az arcképen ábrá­zolt egyén által névaláírásával ellátandó. Az igazol­ványok kiállítására egyedül a m. kir. államvasutak igazgatósága illetékes, miért is a kezelési illeték fejé­ben igazolványonként fizetendő 1 kor. postautalvány­nyal a m. kir. államvasutak főpénztára címére (Buda­

Next

/
Thumbnails
Contents