Gazdák Lapja, 1907. július (6. évfolyam, 27–30. szám)

1907-07-19 / 29. szám

2-ik oldal GAZDAK LAPJA julius 19. pl. az állattenyésztés körűi szerzett érdemeiért elismerésül kapta. Ha hozzá vesszük még ama körülményt is, hogy a magas kormányra nézve, melynek támoga­tását folyton fokozottabb mérvben, a legkülönfé­lébb cimeken, napról-napra úgy egyesek mint testületek, egyesületek igénybe veszik, ez na­gyobb megterheléssel nem jár, csak helyesel­hetjük az Északkeleti szövetség állásfoglalását és nyilt fellépését. Mi, amidőn ezt felelevenitjük, egyidejűleg jelezzük, hogy vármegyénk Gazdasági Egyesü­lete illetékes helyen felterjesztéssel élt, hogy az ez évben állattenyésztési államdijakul kiosz­tandó mintegy ezer korona összeg gazdáink körében gépek alakjában osztassák ki. A folyó évi szatmári lóverseny feltételei. Folyó évben Szatmáron, szeptember hó 29-én tartandó lóverseny feltételeit, a Szatmármegyei ló­verseny egyesület, jóváhagyás végett már felterjesz­tette a magy. kir. földmivelésügyi minisztériumhoz. A felterjesztett „Verseny-feltételek" szószerinti szövege a következő : Versenyfeltételek. Szatmár, 1907. szeptember 29-ére. I. Mezőgazdák versenye. Dij 150 korona. Ebből 80 korona az első; 40 kor. a második, 20 kor. a harmadik. 10 kor. a ne­gyedik beérkező lónak. Táv. kb. 1600 m. Futhat min­den Szatmárnémeti szab. kir. városi és szatmármegyei földmivelö kisgazdának tulajdonát képező 3 éves és idősebb lova nyereg nélkül. Legalább 5 lónak kell indulni, hogy a dijak kiadassanak. II. Sikverseny. Dij 1150 korona; ebből 800 kor. adva Szatmár szab. kir. város által, 350 kor. a földmivelésügyi m. kir. miniszter által pótlandó díjból. 800 korona az elsőnek, 200 korona a második, 100 korona a har­madik, 50 kor. a negyediknek beérkező lónak. 3 éves és id. lovak részére, melyek az 1906—907. években 800 kor. értékű versenyt nem nyertek. Táv. kb. 1600 m. Teher: 3 é. 66 kg. 4 é. 70, 5 é. és id. 73 kg. Kanca és heréitekre iy2 kg. kevesebb. Minden 400 kor. össznyeremény után 1 kg.-mal több halmozva, 3 é.-nél 7 kg.-ig. 4 é. és idősebbnél 5 kg.-ig. Félvérek­nek 3 kg. engedmény. Lovasok, kik még 400 korona értékű versenyt nem nyertek, 5 kgr. sulyengedmény- nyel lovagolhatnak. Beiratás 10 kor. További 10 kor. az indulóktól. III. Hölgyek dija. Vadászverseny. 200 K értékű tiszteletdij, 100 kor. értékű tiszteletdij a második, 50 kor. tiszteletdij a harmadik beérkező lónak ; a 4-ik beiratási diját menti. Táv. kb. 4000 m. Szatmármegyében, vagy Szatmár­németi szab. kir. város területén nevelt, valamint Szat­már szab. kir. város garnizonja tagjainak bona fide tulajdonában levő 4 é. és id. félvér lovak számára. Teher kiegyenlítés nélkül. Lovagolva 50 m.-el a mas­ter után. Dress nem kötelező. Beiratási dij 10 korona. IV. Akadályverseny. 1000 korona adva az urlovasok szövetkezete által, 150 korona a földmivelésügyi magyar kir. miniszter által pótlandó segélyből. Ebből 800 korona a győztesnek, 200 korona a második, 100 korona a harmadik, 50 kor. a negyedik beérkező lónak. 4 é. és id. lovak számára, melyek 1906—907. években 760 kor. értékű akadályversenyt még nem nyertek. Táv. kb. 4000 m. Teher 4 é. 68 kg. 5 é. 73 kg. id.-re 75 kg. Lovasok, kik még 400 kor. értékű versenyt nem nyertek, 5 kg. súly engedménnyel lovagolhatnak. Beiratás 10 kor. További 20 kor. az indulóktól. V. Tény észverseny. Sikverseny. 1000 korona adja a féldmivelésügyi magy. kir. miniszter. Ebből 700 korona az elsőnek, 200 korona a második, 100 korona a harmadik beérkező lónak, 4-ik ló beiratási diját menti. Szat­már szabab királyi város, vagy Szatmármegye te­rületén tenyésztett (született és nevelt) félvér mé­nek és kancák számára. 750 koronás versenyt nyert lovak kizárva. Teher 3 é. 66 kg., 4 éves 70 kg. id. 73 kg., kancára 1V2 kg. kevesebb. Táv. kb. 2000 m. Beiratási dij 10 kor. Legalább 4 különböző tu­lajdonos lovának kell a versenyt befutni, hogy a dij kiadassák. VI. Gátverseny. 750 kor. ebből 600 kor. adva a Magyar Lovar- egyletnek a földmivelésügyi m. kir. miniszter által pótolt dijából. 600 korona a győzteznek, 100 korona a második, 50 korona a harmadik beérkező lónak. 4 é. és id. lovaknak, melyek az 1906—907. évek­ben 760 K értékű akadály, vagy gátversenyt nem nyer­tek. Táv. kb. 2400 m. Teher 4 é. 65 kg. 5 é. 69 V2 kg., id. 71 kg. Minden 400 kor. össznyeremény ntán 1 kg. több 5 kg.-ig. 5 é. és id. nyeretlen lovakra 3 kg. en­gedmény. Beiratás 10 kor. további 10 kor. az indulóktól. Általános határozatok. 1. Az I. sz. verseny kivételével az összes ver­senyekben a Magyar Lovaregylet szabályai mérvadók. 2. A II—IV. sz. versenyekben csak a Szatmár­megyei Lóversenyegyleti tagok lovai indulhatnak. lAinden gazdaságban nétKülözhetetlen eszKözöH gépek. Elsőrendű hazai anyagból gyártunk ezidőszerint 15-féle nagyságban, különböző szerkezetben a gazda minden követelményének legjobban megfelelő általános terménytisztitáshoz berendezett különleges gépe­ket, szelelö és magválasztó rostákat, kézi vagy hajtóerőre alkalmazva. Ez évi újdonságainkról szíveskedjék ingyen árjegyzéket kérni! —Minden esetleges kérdezésekre azonnal és díjtalanul válaszolunk.— Raktárt tart és eladásokat eszközöl a Szatmárraegyei Gazdasági Egyesület Fogyasztási és Ért. Szövetkezete Szatmártt, Verbőci-utca 5-ik szám KALMÁR ZS. és TÁRSA különleges termény tisztitó gépgyára Hódmező-Vásárhelyen. Telefon 69. szám. 430 1905-ben Nagy-Enyeden állami aranyéremmel kitüntetve. 52—48 Sürgönyeim: Kalmár-rostagyár.

Next

/
Thumbnails
Contents