Gazdák Lapja, 1907. május (6. évfolyam, 18–22. szám)
1907-05-24 / 21. szám
GAZDÁK LAPJA 3-ik oldal. május 24. uj alapokra fektesse, s hogy azt virágozóbbá tegye. De abba, hogy ezt a törekvését igazolva, helytelen és hibás törvény tervezetet kínáljon elfogadásra, abba belenyugodni soha sem fognak. Hiányzanak ennél a kérdésnél a jelenben nagyobb horderejű s mezőgazdaságunk virágzására jobban termékenyítő, fontos intézkedéseknek egész sorozata. Tessék előbb azt keresztül vinni, nem pedig port hinteni az áldozatokban már teljesen kimerült gazdák szemébe. Szövetkezeti gyűlés. Az „Északkeleti Vármegyei Szövetkezetek Szövetségéinek intézőbizottsága t. hó 15-én Szatmáron a városháza tanácstermében gyűlést tartott, melyen megjelentek György Endre elnök, továbbá Szatmár- vármegye képviseletében Kölcsey Antal, — Szatmár sz. kir. város képviseletében Bartha Kálmán, Ugocsa- vármegye képviseletében dr. Varga János. A Szatmár- megyei Gazdasági Egyesület képviseletében Posz- vék Nándor ; úgyszintén Kőrössy Endre, Dimand Lajos, Kocsis József, Gönczy Antal intézőbizottsági tagok és M. Márkuss Béla hitelszövetkezeti központi ellenőr. A gyűlés megnyitása után felolvastatok az 1906. október 10-én tartott intézőbizottsági gyűlés jegyzőkönyve, mely észrevétel nélkül hitelesíttetett. Ezután a titkári jelentés olvastatott fel, mely részletesen ismertette a Szövetség tevékenységét 1906. október 1 -sejétöl — 1907. március végéig. A. szövetkezeti terjeszkedésre nézve figyelmet érdemlő körülmény, hogy a nagykolcsi, hagymásláposi, hiripi és bikszádi uj alakításokkal a hitelszövetkezetek száma Sz2ímármegyében 54-re, Szilágyban 44-re és Ugocsá- ban 25-re emelkedett. — A titkári jelentést az intéző- bizottság elismerő helyesléssel vette tudomásul azon megjegyzéssel, miszerint a hegyvidéki kirendeltség felkérendő, hogy Ugocsavármegyében foganatosított uj alakításokról a Szövetséget esetenkint értesítse. Elnök bejelenti, hogy egyes hitelszövetkezetek meglátogatása alkalmával azokat kezelési és hitelügyi szempontokból elismerésre méltó rendben találta, az erkölcsi téren való működésük azonban még hagy fenn kívánni valót. A Szövetség 1906. évi számadásainak megvizsgálására dr. Varga János, Kőrössy Endre és Kocsis József urak kérettek fel. Elnök bemutatja a „Felsőbányái hitelszövetkezet“ ieveiét, melyben arra kéri az intézőbizottságot, hogy a folyó évi közgyűlést Felsőbányán tartsa meg. — Az intézőbizottság elfogadta a meghívást és a rendes évi közgyűlést 1907. junius hó 20-ikára tűzte ki a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. A közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésével megbízandó két tag választása. 3. jelentés a Szövetség és a Szövetségbe lépett szövetkezetek 1906. évi tevékenységéről. 4. A Szövetség számadására vonatkozó számmillió, 2671-ben lesz 84.962 millió, 2741-ben lesz 169.984 millió, 2811-ben lesz 339.968 millió, 2881-ben lesz 679.936 millió, 2901-ben lesz 837.749 millió lakosa. Borzasztó szám! Manap Angliában egy négyzet- mértföld területre 544 lélek esik. London 700 négy- zetmértföld területén több mint 6 millió lélek él; itt tehát a sűrűség négyzetmértföldenkint 8570. De ha a a lakosság növekedése a mai arányban folytatódik, 2901-ben Krisztus után az egész királyság lakható területét, hegyeit, erdőit, mocsarait számítva, egy-egy négyzetmértföldre 6.923.000 ember jut! Egy-egy emberre esik tehát fél négyzet jard terület: alig nyujtóz- kozkodhatik ki rajta kényelmesen. Az egész királyság 808-szor olyan sűrű lesz, mint London a jelenben. Hogyan lehet lakást adni ennyi embernek? Az egész királyság minden talpalatnyi helyét úgy be kell építeni, mint Londont, de a házakat 808-szor olyan magasra kell építeni. Park, utca, színház, üzlet nincs; a lakóházban sincs folyosó, vagy egyéb nem állandóan lakott hely. Ha a lakosság egyötöde kivándorol, akkor 2901- ben 1.623 millió embernek kell valahová kiköltöznie: ennyi lakosa van körülbelül az egész viiágnak. Az Ur 2901 -ik esztendejéről a következő népmozgalmi adatok számolnak be; Születés 23.403 millió, halálozás 15.286 millió. Természetes növekedés 8.117 millió, kivándorlás 1.623 millió, valóságos növekedés 6.494 millió. Akik azt prédikálják, hogy e számok félrevezetik az embert, mert a kivándorlás egyre nagyobb a gyarmatokra és a külföldre, elfelejtenek egyet, hogy tudniillik a kivándorlóknak is csak lesz gyermekük. Ugyanez idő alatt más népek is szaporodnak. Az egész világ lakossága 70—75 év alatt megkétszerező- j dik. Egy angol tudós kiszámította, hogy az európai népek száma a múlt század elején 170 millió volt, a végén 510 millió. Ha a szaporodás aránya megmarad, akkor 1900-ban volt 1600 millió, 2200-ban lesz 25.600 millió, 2700-ban lesz 409.600 millió, 2800-ban lesz 6,553.600 millió, 2900-ban lesz 16,646.000 millió lélek. Az egész földön van 52 millió négyzetmértföld lakható terület. Ha tehál az arány nem változik, száz év múlva minden négyzetmértföldön 320 ezer ember fog lakni, vagyis 37-szer annyi, mint ma Londonban. Egy-egy emberre három négyzetjárd terület jut. Itt tehát nem lesz része a világnak, ahová ki lehet vándorolni. 2900-on túl a számok hihetetlenül nagygyá lesznek. Kétezer év múlva már 168,824,000.000.000 lélek fog élni a földön, vagyis száztizenhat minden négyzetláb területen. Mindebből az következik, hogy a születés arányszámának csökkennie kell és pedig mennél nagyobb mértékben. Mert különben az emberiség e két eshetőség közt lesz kénytelen választani: 1. Vagy minden kétszáz házasságra esik egy születés. 2. Vagy minden embernek meg kell halnia 18 éves kora előtt. Különben egymást falják fel az emberek. SzabaáalfflazoU uí.TOMUimuii a s . m uj m 1^1 mely egyszerű, olcsó nagy munkaképességű, scsak egy embert igényel, különösen kis gazdáknak és szőilőfulajdonosoknak rendkívül fontos. Kovács Miiiálj szabadalma Er-mihályialván. legtckintbel» s megszei-ezliető a Sutsiro. Gazd. Egyesület Fogyaszt, és Értékesítő Seovetkezeténíl Szatmáron, vagy annak bármely fióktelepénél St korona árban