Gazdák Lapja, 1907. március (6. évfolyam, 9–13. szám)
1907-03-22 / 12. szám
4-ik oldal. március 22. GAZDAK LAPJA tetes és méltóságos fejedelmeknek, az öreg és ifjú Rákóczi Györgynek fő-méhészmesteré“-t, aki 1645-ben kiadott munkájában azt tanítja, hogy: „Az első és főmesterség a kirakásban áll. Szent-György-havának első hetében“ — pláne: „szerdán vagy csütörtökön bocsásd ki“, — nem is említve Vérvölgyi Bányai Jánost, aki mint a szilágymegye Lele község tanítója, 1874-ben irt és kéziratban fönmaradt ily cimü munkáját: „Az esztendőnek részei szerént a méheknek curájáról való observatiók“ igy kezdi: Gyümölcsoltó boldogasszony napján, avagy márciusnak utolsó hetiben kell kirakni a méheket“ — lehetetlen— mondom — nem mosolyognunk fölötte, hogy még ma is vannak olyan naiv méhészek, akik az időszaki méhészeti teendők végzését, úgy, amint apjoktól, nagyapjoktól tanulták, bizonyos, szorosan meghatározott naptári időhöz kötik, akik például — akár korán, akár későn tavaszodik — József napkor, március 19-dikén — és hogy méheik „erősek“ legyenek, akkor is vaskarikán, vagy farkasgégén engedik az addig gondosan elzárt röplyukon kimenni, vagy például pontosan Kisasszony-napján, szeptember 15-dikén adják el kiölésre szánt méhtörzseiket, habár azok a hordást már jóval előbb beszüntették s már régen megkezdték mézkészletök fogyasztását, vagy habár még a legjobb őszi hordás van is és még mindig számíthatnának mézkészletök gyarapodására. Sőt az egyes méhtörzsek minős gére is figyelmet kell fordítanunk; mert más időben kell az erős és kellő mézkészlettel biró törzseknél szükséges kezelési műtéteket végeznünk ; erős törzseknél legfölebb a serkentő, u. n. spekulativ etetésre van szükség, amit tavaszszal, főhordás előtt 3—4 héttel, az anyának a peterakásra való buzdítása céljából szoktunk eszközölni, hogy a bekövetkezendő főhordás idejére a munkásnépség fel- s szaporodjék; mig a mézben szegény családok szükségből való etetésére úgy tavaszszal, mint őszszel, sőt a gondatlan méhésznél még télen is szükség van, hogy a család a mézhiány miatt éhen el ne pusztuljon. Akár ingatlan, akár ingó szerkezetű rendszert követünk s az ingó szerkezetű kaptárokban bármelyik vidéken s bárminő méhtörzseink vannak, csak úgy és csak akkor lesz méhészkedésünknek kedvező eredménye, ha az általános elméleti méhészeti ismeretek elsajátítása után tekintetbe vesszük méhészetünk saját- lagos viszonyait s ezek gondos figyelembevétele mellett úgy és akkor teljesítjük azon teendőket, melyeket az általunk követett rendszer, idő és helyi viszonyok s méhtörzseink megkívánnak; — de mindenesetre tekintetbe kell vennünk ezen összes körülményeket, s az ezek pontos egybevetésével eszközölt szoros munkabeosztás és a teendők lelkiismeretes teljesítése a várható legkedvezőbb eredményt biztosan meg is fogja hozni. Pataki Béta. Uj hernyóirtó-készülék. Tudjuk azt, hogy a gyümölcstermés tekintélyes összeggel járul évi szükségleteink fedezéséhez hogy ezen jövedelmet egészben, vagy részben biztosíthassuk, eszközökről és módokról kell gondoskodnunk. Én évtizedeken gondolkoztam arról, hogy a természet által nyújtandó gyümölcs-produktumot miképpen menth es- meg a nyomor, szegénység enyhítésére s ezen gond ol- kozásomban nemcsak a nemes gyümölcsök, szőlők honosítására, hanem arra is gondoltam, hogy a meghonosított gyümölcsfák termését mi módon biztosíthassuk s termés hozamát mi módon óvjuk meg a megszámlálhatatlan ártalmas elemek (férgek) ellen. Bizonyos kocavadász rettenetesen büszke volt az ő gyatra perkussziós puskájára s ha csak tehette, •eldicsekedett vele, meg a bravúrjaival. Egy hajtóvadá- ; szaton rásütötte az ő hires fegyverét egy nyulra, mely természetesen ép bőrrel elmenekült. A kocavadász mégis erősen bizonyítgatta, hogy ő lepuffantotta a j tapsifülest, A hajtők keresték is a zsákmányt a meg- j jelölt helyen, de hiába. — Persze, hogy nem találják, — mondotta zavartalan nyugalommal a kocapuskás, — mert oly erős töltést tüzeltem rá, hogy a lőporral együtt a nyúl is , . . füstté vált. Kedves humor csillámlik ki abból a párbeszédből is, mely az első Ízben vadászó két örmény közt folyik, midőn pár lépésre előttük egy nyúl bukkant fel a bokorból: — Ni, nyúl! — Csakugyan nyúl! — Te, én meglövem. — Meglöved? — Hát te nem löved meg? — Én is meglövem ... de már elszökett a bestefia. Egy városi lesipuskás panaszkodik a barátjának, hogy milyen költséges passziója neki a vadászsport: — Csak annyit mondok neked, hogy, ha szám- baveszem, mibe kerül a vadászjegyem, mennyi ruhát nyüvök el és mennyi hasznos munkát mulasztok el a j vadászat miatt, — minden egyes nyúl, melyet elejtek, legalább is 25 koronámba kerül. — Minő disznó-szerencséd van, hogy oly kevés nyulat ejtesz el! . . . Válaszolt elfogulatlan naivsággal a jó barát. A 60-as években M. megyének legjobb lövője R . . . Náci volt, kit vadász-cimborái Tref Nácinak kereszteltek el s ki nagyon rossz névén vette, ha valaki nem tudta, hogy megyeszerte ő a legjobb lövő. Egy vadász-vacsorán azt beszélte társainak, hogy midőn az erdőn bolyongtában, magas fenyő tetején meglátott egy nagy fajdkakast, melyet természetesen azonnal célba is vett, ez egyszerre csak leszólt hozzá a fáról: — Ugy-e te vagy Tref Náci? — Persze, hogy én vagyok. — Minek kérdezed ? — Csak azért, hogy akkor ne lőjj, — magamtól is leszállók. Ugyanez a Tref Náci bosszantotta az öreg V. Béla bácsit, ki egy vadászatkor a vizsláját megsrétezte, ezzel a jóizü bon-motval: — Egyszer a leshelyemről észreveszem, hogy a Béla bátyánk vizslája ijjedt pofával diskurál egy kedélyes tapsifülessel. Hallgatom, hogy mit beszélnek. „Eredj innen dolgodra, — mondja a vizsla, — az apád mindenét!“ „Minek akarod, hogy én elmenjek innen?“ — kérdi a nyúl. „Azért, mert ha meglát a gazdám, megint engem fog helyetted megsrételni.“ És a jólelkü tapsifüles kánforrá vált. »........ ....... jTTTj »u j *gziívcttyigqszccspvago, ääsmbs ■ejltkiirttli i itjsumkelí i Síitáira, lúd. KjjMilrt Fogyaszt, h írtéktiitö Swilktutíiíl Suliim, rogy unt kiraoly iókUlepéiél H komi irkái
