Gazdák Lapja, 1906. november (5. évfolyam, 44–48. szám)

1906-11-23 / 47. szám

V. évfolyam. Szakmar, Í906. november 23. 47-ik szám GAZDfiK LAPJA D KOZ- ÉS MEZŐGAZDASÁGI HETILAP. A SZATMÁRMEGYEI GAZD. EGYESÜLET-, A SZATMÁRMEGYEI LÓVERS. EGYLET-, A SZATMÁRMEGYEI AGARÁSZ EGYLET- ÉS AZ ÉSZAKK. VÁRM. SZÖVETE. SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. Előfizetési ára egész évre 6 korona. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület-, valamint a Szatmármegyei Lóverseny Egylet tagjai díjmentesen kapják. Közlemények csak a forrás megnevezése mellett vehetők át. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Verböci-utca 5. sz., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a megren­delések, reklamációk és hirdetési ajánlatok is intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 14. szám Mi a teendőnk? Hogy a magyar ember a világ legjobb és legtürelmesebb fejős tehene : az oly régi tény, hogy semmiféle bizonyításra nem szorul! Most pedig utón van bebizonyítani azt is, — hogy annyira tehetetlen, hogy habár a fizikai erők rendelkezésére állanak, — a jó Isten ép kéz-lábbal megáldotta, még sem képes sem a maga lábán megáilani, sem önnön fejével gondolkozni, — szóval teljesen ráillik a közmondás, hogy „akit az Isten meg akar verni, az eszét veszi el. “ / jajgat, kiabál az önálló vámterületért, a gazdasági önállóságért, de ezek érdekében nem tesz semmit! feljajdul, látja, érzi, hogy Ausztria gazdaságilag tönkre teszi az országot, — de, hogy ezt megakadályozza: eszeágában sincs! Vessünk csak egy pillantást pénzügyi álla­potunkra. Megdöbbenve vesszük észre, hogy milliárdok hevernek tétlenül a pénzintézetekbe és káptalani pénztárakba ! Aki csak teheti, pénz­intézetekbe helyezi el készpénz vagyonát, ahe­lyett, hogy akár állampapírban, akár egyéb gyári-ipar gyarapításában gyümölcsöztetné. Ez pedig beteg állapotot idéz elő, s egyik oka, hogy a pénzintézetek az utolsó évtizedben óriási módon megszaporodtak! Hogy ez a pénz­intézetek tultengését, s igy előbb-utóbb azok krízisét fogja előidézni, az kétségtelen ! Már is érezzük ennek közgazdasági hátrányos voltát abban, hogy miután a pénzintézet a betevőnek bár kevés, de mégis bizonyos százalékot fizet a pénz használatáért, — e mellett saját maga is nyereséget akar, — csakhogy a nyereséget vállalatokba be nem fektetve — kamatozó köl­csönökül osztja ki, még pedig ingatlanokra. Minthogy azonban a betét bőségben van: a kölcsönt is bőven kell osztogatni, és miután a kölcsön az ingatlan értékének bizonyos hánya­dáig adható, -— hogy a kölcsön nagyobb legyen: természetesen az ingatlan értékét is fokozni kell! igy találták ki azután, hogy az ingatlano­kat saját közegeik által magán becslés alá ve­gyék, s oly horibilis becsértéket állapítanak meg, mely az ingatlan reális értékének sehogy meg nem felel, a mind inkább rosszabbodó gazdasági viszonyokkal pedig egyenes ellentétben áll! Hogy azután az ily erőltetett eljárásnak mi lesz a következménye, az kétségtelen világos lesz előttünk, ha tudjuk, hogy terményeink alacsony árábani változásra évtizedekre sincs kilátás ; — s ha különösen tekintetbe vesszük azon gaz és lelketlen, gonosz izgatásokat, mely immár a gazdasági munkást terroristává, — a gazdasági cselédeket kenyéradó gazdájuk, sőt egyenesen szülőhazájuk elkeseredett és fizetett ellenségévé teszi, — s végre, mikor látjuk és tapasztaljuk a kormányok indolenciáját, kik a helyett, hogy az izgatókat örökre elhallgattat­nák és lehetetlenné tennék, — egykedvűséggel né­Szatmárvármegyei Takarékpénztár r.-t. Szatmáron. Befizetett részvény tőke 6OQ.Q00 kor- Fiókintézete: Fehérgyarmaton. Termény és árurakíára: a szatmári vasúti állomás szomszédságában. Ipar vá­gánynyal a magyar állam vasút szatmári állomásán és a Szatmár—erdőüi h. é. vasút vonalán. — Az intéze* üzlet ágai: L Kamatozó betétek elfogadása betéti könyvecskékre. 2. Váltók leszámítolása. 3. Jelzáiogi bekebe­lezés mellett törlesztéses kölcsön nyújtása. 4. Nyílt hitelű folyószámla kölcsönadása. 5. Előleg kölcsön értékpa­pírra. 6. Előleg kölcsön az intézet raktárában elhelyezett termény és egyéb árukra. 7. Elfogad beraktározásra termény’ és egyéb árukat. 8, Közvetíti, ha a tulajdonos kívánja a beraktározott termények tömeges eladását 9, Közvetít minden bankszakmába vágó ügyleteket. Lapunk mai száma 12 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents