Gazdák Lapja, 1906. április (5. évfolyam, 14–17. szám)

1906-04-27 / 17. szám

ápr. 27. GAZDÁK LAPJA 5-ik oldal nyal vettessék be, esetleg ha elegendő trágyával nem rendelkeznénk, ugarnak hagyassák az meg. Kiterjedt állattenyésztés mellett azonban, ahol trágya elegendő van, azon kell lennünk, — már a jö­vedelmezőség tekintetében is — hogy ugar a gazda­ságban ne maradjon, hanem az ugarnak szánt terüle­tet megtrágyázzuk és benne állattenyésztésünk számára takarmányt termeljünk. Összes földeinkre nem állíthatunk egy vetés- ! forgót fel, mert nem mind egyenlő annak talaja s akad abban, bármily lehetőleg egyformaság mellett is jobb, jó, közép, kevésbbé jó és rósz minőségű föld s igy a talaj különbfélesége szerint sokszor több vetésforgó­nak felállítása is szükségessé fog válni. Tudjuk jól pl. hogy a búza erőteljes, jól meg­munkált földet kíván, az árpa milyen talajban s mi után diszlik legjobban, a rozs igénytelenebb, a zab hogy’ mennyire nem válogatós s ép azért, ha jobb helyre nem tudjuk beilleszteni a vetésforgóba — mi legtöbb esetben elő is fordul — hát gyengébb viszonyok kö­zött is megél. Ismerjük a kukorica, cukorrépa (kapások) mélyebb talajigényt, nemkülönben a zsaroló növények s a talajt kímélő takarmány félék talajbéli és trágyázási szükségletét, tehát ezekhez képest csoportosítjuk föld­jeinket s aszerint azokat dűlőkre, majd a dűlőket pedig annyi egyenlő táblára osztjuk fel, ahány s ami­lyen növényt akarunk vetésforgónkba felvenni. Amennyire lehetséges (vagyis ha a talajviszonyok megengedik) tekintettel legyünk arra, hogy nemcsak az egyes dűlők, de a bennük levő táblák talaja is a lehetőségig egyenlő minőségű legyen, különben a ve­tésforgó helyes keresztülvitele nagy nehézségekbe fog ütközni. (Folyt, köv) A Szatmármeg/ei Gazdasági Egyesület régibb tagdíjhátralékosainak jegyzéke. — Közölve a tavaszi közgyűlés rendeletéből. — 1 Ács Lajos Sz.-Cseke Hátralék a folyó évivel együtt 30 kor. 2 Balogh György; Feketcardó 42 „ 3 Berger Dezső Ópáiyi 30 „ 4 Bónizs József Sárközujlak 10 „ 5 Boros Antal Szamoskóród 42 „ 6 Bordás József Olcsva-Apáti 14 „ 7 Baiika András Fehérgyarmat 42 „ 8 Berger Kapli Szárazberek 10 „ 9 Benkő Füiop Királydarócz 30*) „ 10 Borgida Jónás Vetés 12 „ 11 Baiugh József Tyúkod 10 „ 12 Császy Antal Mikola 6 „ 13 Csendes Farkas Batiz 10 „ 14 Csehy Endre Porcsalma 18 „ 15 Csizmadia József Mátészalka 12 „ ló Csiky Gusztáv Penyige 36 „ 17 Csűri Gedeon Lázári « „ 18 Darabán Simon Udvari '2 „ 18 Friedmann Jónás Mikola 10 „ 19 Fogarassy Lajos Erkörtvélyes 14 „ **) Folyó évi már törölve. a l • fr lim wi o v ® I M 1 I.£“. I \ 20 Fogarassy Károly Mátészalka 21 Fried Sámuel Komorzán 22 Gyújtó Ferencz , Nagyhódos 23 Garnai Sándor Érkörtvólyes 24 Garanyi Sándor Nagypalád 25 Govrik Sándor Erkőrös 26 Gots János Zajta 27 Hadady Gábor Sz.-Cseke 28 Hadady Gedeon Mikola 29 Horváth János Garbolcz 30 Hoffrnann Ferenci Erdőd 31 Uosvay Aladár Nagykároly 32 Jékey Sándor Fehérgyarmat 33 Cs. Károly János Ombod 34 Kun László Porcsalma 35 ifj. Király István Mikola 36 Krisfián András Olcsva-Apáti 37 ifj. Kosa Sándor Olcsva-Apáti 38 Kollonay László Jánk 39 Kicska László Jánk 40 Kondor Sándor Sz.-Cseke 41 Kállay Szabolcs Keérsomlyén 42 Kovásznay Zsigmond Batiz 43 id. Király József Szárazberek 44 Kosa János Ó-Pályi 45 Kazay Gyula Badaló 46 Kádár Antal Szárazberek 47 Katona 'Sándor Ombod 48 Kerekes László Szamos-Dob 49 Laskay Jenő Szárazberek 50 Lázár Jenő Patóháza 51 Lang Viktor Szinyérváralja 52 id. MánJy Ferencz Mátészalka 53 Miklós Antal Birip 54 Mikolay Kálmán Mikola 55 Magyar András Berend 56 Medgyesi Gábor Hirip 57 Márton Antal Nagy-Hodos 58 Mayer Sámuel Fülesd 59 Németh Lajos Győrtelek 60 ifj. Nagy Bálint Vetés 61 Nagy Jenő Vetés 62 Nyikora Péter Réztelek 63 Papp Kálmán Sima 64 ifj. Pál Ferencz Oinbod 65 Patay László Szárazberek 66 Papp György Réztelek 67 Pataki Béla Nagybánya 68 Rácz Ferencz Szárazberek 69 Réíhy Adolf Csengerbagos 70 Rosenfeld Dezső Erkörtvélyes 71 Székelyhídi Béla Majtis 72 Szalkay László Mikola 73 Striffler Gergely Mikola 74 ifj. Szalkay János Garbolcz 75 Somogyi István Ombod 76 Szabó Menyhért Olcsva-Apáti 77 Selyebi Ferencz Atya 78 Szlafkovszky Lajos Szatmár 79 Székely Lajos Gacsály 80 Szabó Albert Költő 81 Tauszig Gyula Kántorjánosi 82 Thury Zsigmond Kis-Ar Hátralék a folyó évivel együtt 36 kor. 8 » 8 yy 8 yr 10 n 30 yy 18 yy 8 yy 6 yr 8 yy 6 yy 48 yy 24 »? 14 yy 54 yy 8 yy 14 yy 14 yy 40 yy 10 yy 6 yy 30 yy 18 yy 6 yy 12 yy 10 ) * 12 yy 10 yy 18 yy 8 yy 18 yy 6 yy 8 yy • y 8 14 yy 8 yy 10 yy 10 yy 14 yy 48 yy 8 yy 12 yy 36 yy 24 r> 16 yy 8 yy 24 yy 6 yr 6 yy 36 yy 8 yy 18 yy 12 yy 14 yy 12 yy 6 yy 12 yy 8 yy 12 „ 6 » bámulatos hatású kézi tűzoltó készülék megtekint­hető és megrendelhető a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület titkári hivatalában Szatmár, Verbőci-u. 5.

Next

/
Thumbnails
Contents