Gazdák Lapja, 1906. január (5. évfolyam, 1–4. szám)
1906-01-26 / 4. szám
január 26. GAZDÁK LA!’JA 3-ik oldal. széttagoltsága helyett egységre törekedjék. Ismeretes, hogy ma falvakban úgy, mint városokban, ahány intelligens ember van, annyifelé húz, nincsen valódi, egészséges társadalmi élet és összetartás : nincsen erőteljes közvélemény, nincsenek közös célok, közös törekvések. Egységes fellépés nélkül pedig szó sem lehet vezetésről. Ázzál a még ma is több helyen hangoztatott véleménnyel pedig, hogy t. i. nem kell a népet felvilágosítani, nevelni, egyszersmindenkor- ra le keli számolni és felhagyni. Ez a „gyógyszer“ ma már idejét múlta, sőt éppen az ellenkező hatást idézné elő. Igenis felvilágosítani, nevelni és vezetni kell a népet, hogy képes legyen felismerni az agyedül helyes utat; szeretettel foglalkozni vele, gondozni azt, hogy boldoguljon és az elzülléstől megmentessék a jobb sorsra érdemes. Nemcsak kezébe kell adni a tudás fegyvereit, de meg kell tanítani arra is, hogy miként használja helyesen azokat; folyton figyelemmel kisérni a népiélek fejlődését, nyiivánulásait s közrehatni az egyszerű, egészséges és észszerű életfelfogás és életmód meghonosítására. Szervezkedni kellene községenként az intelligenciának, nem egy szociálellenes szövetséggé, hanem a helyi társadalmi viszonyok megjavítására, különösen pedig a nép szellemi, erkölcsi és anyagi viszonyainak előmozdítására és munkálására, természetesen a nép bevonásával s igy azzal mintegy érdektársi viszonyba lépve. Ez a szervezkedés legcélszerűbben egy gazdakör keretében (a gazdakörök alakítására, céljára és feladataira vonatkozó nézeteimet lapunk 1903 évi 32—37. számaiban mondottam el) lenne megvalósítható, melynek minden községben talán orsz közp. szervezettel alakulni kellene s melynek faluhelyen főelőinozditói, munkásai a pap, tanító és jegyző lennének. Egy ily szervezetben a népjólét előmozdítására szolgáló helyi módok és eszközök a legharmonikusabban megállapíthatók és megvalósíthatók lennének. Ezt a feladatot az állam soha sem lesz képes teljesíthetni, ez a feladat a helyi intelligens társadalomra vár. Megemlitendőnek tartom még itt, hogy népünk elszegényedésének, sőt pusztulásának, ennek nyomán rósz útra tévelyedésének legfőbb oka a mértéktelen szeszélvezet. A korcsmázás népünket testileg, lelkileg és anyagilag tönkreteszi, adósságba, uzsorába, pusztulásba s ezzel a szociálizmus karjaiba hajtja. A korcsma a szoeiálizmus melegágya. Első és nélkülözhetetlen feltétele népviszonyaink gyökeres javulásának s a népélet helyes irányba terelésének a korcsmái kimérésnek korlátozása, vasár és ün- nepnapokoni beszüntetése lenne. Fődolog ismétlem, hogy le kellene szállani az elméleti tervezgetés magas paripájáról és mindenütt mielőbb a gyakorlati cselekvés terére lépni. Ezen a téren azután, a már említett keretben minden községben megállapíthatók lennének a legéletbevágóbb és célravezetőbb népjóléti eszközök is. Egyik községben talán az állattenyésztés fellendítése, közöslegelő szerzése, másutt közös bérlet, parcellázás (esetleg állami segítséggel), avagy közlekedési utak építése, szövetkezeti ügy, háziipar felkarolása, talán itt- ott a gvári ipar létesítése és előmozdítása stb., általában pedig e téren több községnek, sőt vidéknek is a közös érdekek alapján szövetségbe és összetartásba hozása. így és csakis igy lehetséges hosszas és odaadó munkával a helytelen irányba került szociálisztikus irányzatot a nép jólétének, szellemi és erkölcsi emelésének eredményes mun- I kálásával (mint mindnyájunk közös érdekével) lépésről-lépésre és fokozatosan a helyes útra és határok közé terelni, abba az emberileg egyedül helyes és üdvös életfelfogásba, mely szerint a társadalom békéje, egyensúlya és boldogsága érdekében tisztelnünk kell egymásnak már meglevő jogait, egymást pedig kölcsönösen segíteni, gyámolitani, igazságos, méltányos és jogos törekvéseiben saját érdekünkben is támogatnunk kell; hogy e hazában nincsenek elnyomók és elnyomottak, jogokkal bírók és jogtalanok ; itt aki becsülettel munkálkodni és boldogulni akar, e törekvésében kellő alkalomra és támogatásra talál s mindenki egyaránt boldogulhat ; hogy a közjó érdekében is minden társadalmi osztály hézagpótló, arra szükség van ; hogy a munkás osztály boldogulása nem a birtokos osztály pusztulása, letörése utján érhető el, hanem ellenkezőleg, annak boldogulása s a kölcsönös támogatás esetében; hogy kölcsönösen egymásra vannak utalva. Erre rá kell vezetni, nevelni a népet. Ehhez az iskola adja meg az alapot, de csakis az alapot, melyre azonban az élet jót is, roszat is építhet; az államkormány felteheti, amennyiben módjában áll, a tetőzetet, de a falak felrakása s általában az épület tulajdonképpeni megalkotása az intelligens vezető osztályra vár, még most, a 12-ik óra után is, inig attól végleg el nem késik. Fejés és szűrés. Az élelmiszerek egyik legfontosabbikának, a tejnek nyerése és annak szűrése azon kérdések közé tartozik még nálunk, amelyekkel a régi megszokottság alapján