Gazdák Lapja, 1906. január (5. évfolyam, 1–4. szám)
1906-01-05 / 1. szám
4-ik oldal. GAZDÁK LAPJA január 5. kaidőben, amidőn az aratás miatt minden munkabíró egyénre égető szükségünk van, igen nagy előny. Nagy szélviharok, eltekintve a tűzveszélytől, amiatt is nagyban hátráltatják a cséplést, mert a nagy szélben a szalmakazalokból kihordják a szalmát s igy ; több kerül a szalmából a földre, mint a kazalra. E kellemetlenségtől egyszerre megszabadulunk, ha a Löh- nert-sajtóval préseltetjük a cséplőgépből kijövő szalmát. Nagy előnye még a szalmapréselésnek, kogy a préselt bálokat akár a sajtóból vagy padlásról, akár j a szabadon álló kazalból hordhatjuk be a majorba, ■ sokkal gyorsabban lehet a szekeret vele megrakni s jóval többet is rakhatunk fel reá; emellett még kézi munkaerőben is jelentékeny haszon áll elő, mert egy gyengébb kisbéres segítségével is kényelmesen meg tud rakodni a szekér. A Löhnert-féle takarmánysajtó kétféle nagyságban készül; az egyik 150 cm., a másik 130 cm. széles s ára metszőkészülékkel, önműködő kötőszerke- ; zettel ős fékkel az elsőnek 3400 korona, a másodiknak 3300 korona. Súlya a szélesebb sajtónak 3485 kg., a keskenyebbnek 3358 kg. A gyár magyarországi képviselői Hofherr és Schranz gazdasági gépgyárosok Budapest, VI., Váci-körut 57. szám. A pénzpiacról. A múlt hetekben több bank pénztárjegyei kamatát 4°/0-ra emelte fel. Ez a körülmény már magában is bizonyítja, hogy | a kamatláb csökkenésére a közel jövőben nincs kilátás, | mert ha a pénzügyi viszonyok kedvezőbb alakulására j most remény volna, a bankok igazgatósága nem hatá- { rozta volna el magát ezen emelésre. A pénzhiány nálunk most nagyon érezhető. Más években ilyenkor a pénzügyminister nagyon segítette a pénzpiacot azzal, hogy a bővebb őszi adófizetések feleslegét pénzintézeteknél helyezte el. Ezidén persze nem jutottak a pénzintézetek ilyen betétekhez, sőt kénytelenek voltak a régieket is visszafizetni, mert a kincstár majdnem mindazokat visszavonta. Ehhez járul még, hogy a mostani viszonyoknál fogva értékpapírjaink is élénkebben kerülnek vissza a a külföldi piacról. Nagyon kedvezőtlen ez a mi kereskedelmünkre és zsenge iparunkra, mert dolgunk nagyon sok volna ugyan, nem igen juthatunk azonban eredményhez, ha a kedvezőtlen viszonyok kezeinket kötik. Javulás csakis a politikai viszonyok javulásától várható. Közg. közi. TÁRCA Járvás Péter urnák készül. — A „Gazdák Lapja“ eredeti tárcája. — Az ismeretlen csábereje évről-évre mind több és több kisgazdát késztet arra, hogy gyermekét elszakítsa az ősi rögtől s uj reménynyel uj hivatás felé, az úgynevezett „tudományos pályára“ erőszakolja. így tett sánta Járvás István gazda uram is, ki fünek-fának hirdette a faluban, hogy urat fog nevelni a fiából. — Legyen különb ember az apjánál. Pedig be sokszor mondogatta neki a falu papja, hogy nem kis gazdának való az a nagy iskoláztatás. Az olyan magaszőrü szegény ember csak nélkülözéssel rakhatja félre a legszükségesebbet tanuló fiának és épen akkor merül ki, amikor legjobban kellene költség a — továbbtanulásra. — Már pedig az én Péterkémből mégis ur lesz, még ha rámegy a földem és a házam is. És eljött az ideje annak, hogy az ige testet öltsön. Járvás Péter elvégezte az falusi iskolát. A rektor a Járváséktól kapott kolbász, hurka és egyéb „hüvelyes“ vetemények erányából jeles bizonyitványt adott a lurkónak. Büszke is volt rá az apja. — Lám, a bizonyítványból is kitetszik, hogy a fiúnak esze van az úri állapothoz. Az anyjuk a „staférunggal“ volt elfoglalva. A Pé- terke házilag szőtt fehérneműjét kicserélte sifonból és rumburgi vászonból készülttel. — Ha már urnák készül a lelkem, hát ne legyren parasztos a fehérneműje. Azután kapott a Péterke egy öltő ruhát, módis kék posztóbul és egy pár uj csizmát, melyet a falubeli majszter remekelt 3 forintokért. Hanem az osztán csizma volt, még rózsa is volt a szára tetején piros bőrbül ! A lelkire is kötötte az anyjuk a kis diák csemetének, hogy : — Ezt a csizmát szorgalmasan kenegesd, lelkem fiam, halzsirral, hogy sokáig tartson. Végre felvirradt az indulás napja. Pétert már pity- mallatkor felköltötték. Mig az apjuk borotválkozott, Péter kiosont a házból s az istállóba sietett, hogy elbúcsúzzék a Bimbótól és Csákótól, meg a Bodri kutyától. Innen a kertbe ment, hogy még egyszer lássa az öreg epertát, melyről oly sokszor rázott epret a szomszédék Juliskájának. Visszatérve az udvarra, megsimogatta a méltóságos kutágast, a pitvar előtti pádon doromboló cirmost és a szöszhaju Böskét, a hugocskáját. — Mikor lát titeket megint Péterke, valaha vagy soha ? Aközben előáll János bácsi a szekérrel, melyre felpakolják a tulipántos ládát s a tetejébe Péterkét. Mikor megcsókolta az édes anyját, meg Böskét, egy forró könycsepp gördült a kék mándlijára, megmozdult a szive s elborult előtte a kis ház, az udvar, a vén kutágas és az egész világ. A szekér megindult. Lassankint elmaradt mögötte a kis falu. Csak a hajnali harangszó hallatszott még belőle. Mintha azt kongta volna a harang : Bim, bam, Péter megy, Messze megy, Bim, bam ! Aztán a harang szava is elzsongott s magával vitte a Péter lelkét. — Én édes kis falum, szép paradicsomkertem, meglátlak-e még ? Be boldog, ki benned maradhat végig, kinek nem muszáj úrrá lenni! Miért nem szabad nekem is benned küszködnöm a mindennapi kenyérért, mint a többi nádasházlakóknak ? Hisz akik benned laknak, nem vágynak ki belőled, minthogy én se kívánkoztam el soha tőled. Istenem, vájjon mi nagyot véthettem, hogy kivisznek belőled... úri állapotba ? Ilyenforma gondolatok járták át a kis Péter lelkét, mig falujából a városba szekerezett. A városba érve ugyancsak elbámult az összezsúfolt, egymásra rakott épületeken s az égbenyuló gyárkéményeken és tornyokon. Oly idegen volt mindez
