Gazdák Lapja, 1906. január (5. évfolyam, 1–4. szám)

1906-01-19 / 3. szám

KÖZ- ÉS MEZŐGAZDASÁGI HETILAP. A SZATMÁRMEGYEI GAZD. EGYESÜLET-, A SZATMÁRMEGYEI LÓVERS. EGYLET-, A SZATMÁRMEGYEI AC-ARÁSZ EGYLET- ÉS AZ ÉSZAKK. VÁRM. SZÖVETE. SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. Előfizetési ára egész évre 6 korona. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület-, valamint a Szatmármegyei Lóverseny Egylet tagjai díjmentesen kapják. Közlemények csak a forrás megnevezése mellett vehetők át. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Verbőci-utca 5. sz., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a megren­delések, reklamációk és hirdetési ajánlatok is intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 14. szám Alakítsunk hitelszövetkezeteket I Feltűnő dolog, hogy Szatmár vármegyé­ben eddigelé csak 40 hitelszövetkezet működik, mig Pest megyét nem is számítva, Temes, To- rontál, Somogy vármegyék hitelszövetkezetei­nek száma a százat meghaladja. — Temes va­lamivel, Torontál félannyival nagyobb Szatmár megyénél, de -Somogygyal területre is, népes­ségre is nagyon egyforma, mégis ott a hitel- szövetkezetek száma a százat túlhaladja. — Pedig Somogybán nincs olyan nagy szegény­ség a kis emberek között mint vármegyénkben, mégis inkább érzi a szövetkezés szükségessé­gét s élvezi annak előnyeit. — Igaz, hogy ott Pallavicini Ede őrgróf szóval és tettel igen so­kat tett a szövetkezeti hitelhálózat kiépítésére. Talán a nép is értelmesebb ? Az érdem orosz­lánrésze mindenesetre a nép hivatott vezetőit il­lik, kik a nép után élvén, egyúttal a népért is élni kiváltnak. Kétségtelen és elvitázhatatlan, hogy a pap, jegyző és tanító legtöbbet tehet a falusi nép erkölcsi értékének emelésére és anyagi boldo­gulásának előmozdítására; de nincs kizárva azért, hogy más is ne tehessen. Például Pest- megyében, Nyitrában a középbirtokos osztály se­gítette nagyban elő a hitelszövetkezetek terjedését. A közvélemény a pap érdeméül tudja be, ha egy község lakossága istenfélő, erkölcsös és józan életű. — A jegyző javára Írják, ha kö­telezettségei betartásában pontos, törvénytisztelő, szavatartó s politikailag fegyelmezett. — A ta­nítót dicséri, ha értelmes, szorgalmas és tisz­tességtudó. Ezek az eredmények magokban is elegen­dők arra, hogy a hivatott vezetők a néppel fog­lalkozzanak. — A hitelszövetkezettel egy nagy tényezőt nyernek a felnőttek nevelésére is, mert hiszen a hitelszövetkezeteknek nemcsak az a céljuk, hogy kölcsönöket' adjanak, hanem egy­szersmind az is, hogy a népben az önbizalmat felkeltsék, a saját lábán járni tanítsák és alkal­mat adjanak, hogy anyagi téren saját helyze­tűknek uraivá lehessenek. A nép hivatott vezetőinek azonban nem­csak erkölcsi szempontból fontos a hitelszövet­kezetek megteremtése, hanem egyéb okból is. Mentői szegényebb egy község lakossága, annál jobban kisiklik a vezetésre hivatott egyé­nek kezei és befolyása alól*) és ott keres támo­gatást, a hol az ő erkölcstelenségét és léhasá­gát egész teljes tönkrejutásáig honorálják. — Innen van az, hogy a hitelszövetkezet és a korcsma soha se lesznek jó barátok, mert a hitelszövetkezet tagjai csak tisztességes, rovatlan múltú egyének lehetnek; ott a tisztességnek és józan életnek van becsülete. A hitelszövetkezet megkérdezi, mire kell a pénz ? — Ha jó célra kell, ad, de ügyel rá, hogy oda is fordittassék. A korcsma nem kérdez semmit, csak azt ta­nítja : henyélj és igyál! Már most ha egy olyan intézmény áll a *) Ebben is leli tehát magyarázutát a fent jelzett körülmény. Szer^ A Szatmárvármegyei Takarékpénztár r ■ t* és áruraktárában hatvanezer métermázsa termény beraktározási hely áll a közönség rendelkezésére, az eddigi mérsékelt dijak érvényben tartásával. A beraktározott termények s/i rész értékéig méltányos kamatú előleg kölcsön vehető. Az eddig használt tisztitó rostán kívül beszereztünk egy (trieur) konkolyozó rostát, a melyet vetőmag tisztításra a beraktározókon kívül is a gazda közönségnek mérsékelt dij mellett rendelkezésére bocsátunk. A Szatmárvármegyei Takarékpénztár r.-t. Igazgatósága. Lapunk mai száma 12 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents