Gazdák Lapja, 1905. augusztus (4. évfolyam, 31–34. szám)

1905-08-25 / 34. szám

2-ik oldal GAZDAK LAPJA augusztus 25. úgy, hogy tojó képessége is inkább emelkedjék s amellett finnyássá se tegyük. Ily helyes ke­resztezések csak a fajok ismerete mellett eszkö­zölhető, amit pedig leginkább kiállításokon sze­rezhetünk meg. De nem kevésbbé fontos e kiállításnak a j tenyészvásári jellege, a mely alkalmat nyújt arra, hogy a fajbaromfiakat megfelelően érté­kesíteni tudjuk. E vásár sikerét pedig különösen a nagyszámú állami bevásárlás biztosítja, ameny- nyiben e célra az idén tekintélyes összeg áll rendelkezésre. Természetes, hogy a gyakorlati cél mellett díjazások, kitüntetések által a kiállítás ösztönző, az érdeklődést felébresztő hatása sem jelenték­telen. Amig pl. más vidékek már is fejlett baromfitenyésztéssel bírnak, addig sajnos, nálunk ez a tenyésztési ág még mindég el van ma­radva. Kiállításunk van azonban hivatva ezt is a megérdemelt magaslatra fejleszteni. Egy baromfikiállitás rendezése bizony nagy teher. Baromfi udvarok, ólak, ketrecek építése költséges. A költségnek pedig utóvégre is be kell valahonnan kerülni. És mi mégis kényte­lenek voltunk a legmérsékeltebb térdijat állapí­tani meg (mig Miskolcon (30 kor. volt egy udvar dija, addig nálunk 20 kor.), sőt épen a mi te­nyésztőinkre tettük kényelmesebbé a kiállításon való részvételt azzal, kogy a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület tagjai e mérsékelt dijak­nak is csak felet fizetik. E csekély dij tehát bizonyára senkit sem fog visszatartani, tekintve, hogy az oly sok j uton-módon megtérülhet: pénzdíjazás, emlék­tárgyak, kitüntetések, eladások utján. Versenyfeltételek. Szatmári lóverseny, 1905. szeptember hó 24. vasárnap. I. Mezőgazdák versenye. Dij 200 korona. Ebből 100 kor. az első, 60 kor. a második, 25 kor. a har­madik, 15 kor. a negyedik beérkező lónak. Táv. kb. 1600 m. Futhat minden Szatmárnémeti szab. kir. vá­rosi és szatmármegyei földmivelő kisgazdának tulaj­donát képező 3 éves és idősebb lova nyereg nélkül. Legalább 5 lónak kell indulni, hogy- a dijak ki­adassanak. II. Sikverseny. 1300 korona. Ebből 800 kor. adva Szatmár-Németi szab. kir. város, 500 kor., a Magyar Lovaregylet által 800 kor. az elsőnek, 300 kor. a má­sodik, 150 kor. a harmadik, 50 kor. a negyedik beér­kező lónak. 3 év. és id. belföldi lovak részére, melyek az 1904. és 1905. években 760 kor. értékű versenyt nem nyertek. Táv. kb. 1600 m. Teher 3 év. 65, 4 év. 70, 5 év. és id. 73 kgr. Kanca és heréitekre IV2 kgr. kevesebb. Minden 400 kor. össznyeremény után 1 kgr. több halmozva 3 év.-nél 7 kgr.-ig, 4 év. és id.-nél 5 kgr.-ig. Félvéreknek 5 kgr. engedmény. Lovasok, kik még versenyt nem nyertek, 5 kg. sulyengedménynyel lovagolhatnak. Beiratás 10 kor., további 10 kor. az indulóktól. III. Hölgyek dija. Vadászverseny; 200 kor. ért. tiszteletdij az elsőnek, 100 kor. értékű tiszteletdij a má­sodik, 50 kor. ért. tiszteletdij a harmadik beérkező ló­nak, 4-ik beiratási diját menti. Táv. kb. 4000 m. Szat- mármegyében vagy Szatmár-Németi szab. kir. város területén nevelt, valamint Szatmár szab. kir. város garnizonjainak tagjai bona fide tulajdonában levő 4 év. és id. félvér lovak számára. Teher kiegyenlítés nélkül. Lo­vagolva 50 m.-el a master után. Dress nem kötelező. Beiratási dij 10 korona. IV. Akadályverseny. 1500 kor. adva az Urlova­sok Szövetkezete által. Ebből 1000 kor. a győztesnek, 300 kor. a második, 150 kor. a harmadik, 50 kor. a negyedik beérkező lónak. 4 év és id. lovak számára, melyek 1904—1905. években 760 kor. ért. versenyt nem nyertek. Táv. kb. 4000 m. Teher 4 év. 65 kgr. 5 év. 7OV2 kgr., id.-re 72V2 kgr. Nyertesekre 5 kgr több. Lovasok, kik versenyt még nem nyertek, 5 kgr. súly engedménynyel lovagolnak. Beiratás 10 kor., további 20 kor. az indulóktól. V. Tenyészverse.oy. Sikverseny, 1000 kor., adja a földmivelésügyi m. kir. Miniszter ur. (A dij megadá­sától feltételezve). Ebből 600 kor. az elsőnek, 300 kor. a második-, 100 kor. a harmadik beérkező lónak, 4-ik ló beiratási diját menti. E versenyben lovaknak, melyek legalább 500 koronás versenyt nyertek, 5 kgr. több. Szatmármegyei Gazd. Egyesületi tagok tulajdonában levő, Szatmár, Szabolcs, Bereg, Ugocsa és Szilágyvár­megyékben ellett és nevelt 3 év. és id. félvér mének és kancák számára. Táv. kb. 2000 m. Teher 3 év. 70 kgr., 4 év. és id. 76 kgr., kancákra IV2 kgr. kevesebb. Beiratási dij 15 kor. Legalább 4 különböző tulaj­donos lovának kell indulni, hogy a dij kiadassák. VI. Tisztiverseny. Sikverseny (egyleti dij). Tisz­teletdij, adva a Szatmármegyei Lóverseny Egylet ál­tal ; 100 kor. érték elsőnek, 50 kor. érték második, 30 kor. érték harmadik, 20 kor. érték a negyedik lónak. Táv. kb. 2000 m. sulykiegyenlités nélkül a szatmári, nyíregyházai, debreceni, nagyváradi, m.-szigeti és n.- károlyi garnizon tisztjei v. tiszthelyetesei és önkény- tesei tulajdonában levő lovak számára ; telivérek kizárva. Legalább 4 különböző tulajdonos lovának kell in­dulni, hogy a verseny megtartassák. Tét nincs. Általános határozatok. 1. Az 1. sz. verseny kivételével az összes verse­nyeken a Magyar Lovaregylet szabályai mérvadók. 2. A II—V. sz. versenyekben csak a Szatmárme­gyei Versenyegyleti tagok lovai indulhatnak. 3. Az I. sz. verseny kivételével az összes ver­senyekben csak Urlovasok és a Szatmármegyei Ló­versenyegylet tagjai lovagolhatnak. 4. (Minden készpénz nyereményből 5 százalék vonatik le a verseny pénztár javára. 5. Nevezési zárnap szeptember 14., esti 8 óra. Nevezések Poszvék Nándor egyleti titkárhoz intézendők (Szatmár, Verbőcy-utca 5. sz.) A t. gazdálkodók szives figyelmükbe ajánlom, miszerint 1890. év óta fennálló üzletemet, újból dúsan felszerel­tem úgy fűszer, mint minden a gazdálkodáshoz szükséges cikekkel és igy legkényelmesebben, teljes bizalom­mal együtt fedezhető a szükséglet. B. s fi \í í M R P ö f íí 7 P P füszer' és csemege-üzlet pártfogásukat kéri alázatos tisztelettel *- « ■ j C. n J U «- «J u 1 Szatmár, Deák-tér 17. sz. Sokájiy zsineg gyári »agy raktár! "IS!

Next

/
Thumbnails
Contents