Gazdák Lapja, 1904. december (3. évfolyam, 49–53. szám)
1904-12-16 / 51. szám
dec. 9. GAZDÁK LAPJA 5-ik oldal. kát lapunk számára magyarra fordítani s mi azt fejezetenként fogjuk hozni. Közlését jövő évi első számunkban megkezdjük s előre is felhívjuk rá olvasóink szives figyelmét. — Szőlőművelésünk Szatmárvármegye órmelléki borvidékén címmel most hagyta el a sajtót egy kis füzet, melynek szerzője jablonkai Jablonszky György szinérváraljai kir. szőllőszeti és borászati felügyelő. A kicsiny, 54 nyolcadrész oldalra terjedő füzet célja vidékünk szőlészeti kultúrája terén a sok tapasztalattal és szakismerettel rendelkező szerző által felismert rósz szokások helytelen gyakorlati eljárásokra rámutatni, hogy igy szőlőművelésünk hibáit felismertetve azokat kiküszöbölni s a szőlősgazdákat helyesebb eljárásra szoktatni sögitsen. E muu.at annál becsesebb, mert vidékünkön a szőlőművelés, jelentékeny gazdasági ág, mely költséges művelésénél fogva csak úgy töltheti be kellőleg szerepét, ha az újabb tapasztalatokat mentül tökéletesebben igyekezünk javunkra fordítani. A füzet ára 60 fillér s kapható a szerzőnél Szi- nyér-Váralján valamint a Szatmármegyei gazd. egyesület titkári hivatalában' is. Hasznos tudnivalók. Rozsdafoltok nikkelezett tárgyakról eltávolithatók, ha azokat olajjal vonjuk be és néhány nap múlva ammóniákkal jól ledörzsöljük. Ha a rozsda már mélyebbre hatott, akkor big sósavval ecseteljük be egy pillanatra a rozsdafoltot, majd- vízzel bőségesen leöblítjük és tri- poli földdel kifényesítjük. Mikor a hitelszövetkezet kocsikenöcsöt árul. A kereskedelmi miniszter 1904. okt. 13-án 59661. sz. a. hozott határozatával érdekes dologban döntött. A g—i hitelszövetkezet ellen kocsikenőcs kereskedésnek bejelentés nélkül való gyakorlása miatt az első- és másodfokú iparhatóságok egybehangzóan felmentették a szövetkezetei a terhére rótt ipari kihágás vádja alól, sőt még a panaszt tett kereskedőket kötelezték az eljárási költség megfizetésére. A miniszter most az ítéletet szintén helyben hagyta, azzal a piramidáiis okoskodással, hogy mivel a szövetkezetnek ama cselekménye, hogy tagjai egy részének megbízásából egy ízben kocsikenőcsöt rendelt s azt a megbízó tagok között minden nyereség nélkül, kizárólag a beszerzési ár megtérítése mellett kiosztotta, illetve a szóban levő megrendelésnél kizárólag mint közvetítő szerepelt, iparűzésnek nem tekinthető, miért is panaszlott a terhére rótt ipari kihágás vádja és következményeinek terhe alól felmentendő volt. — Mikor etessünk az állatokkal foszforsavas meszet ? A mesterségesen készített foszforsavas mész etetése különösen növendék állatokkal mindinkább terjedőben van, mert a csontkópződést — s igy az állatok növekedését és fejlődését rendkívül elősegíti. Vannak takarmányok, melyek foszforsavban és mész- ben rendkívül szegények s különösen mikor ilyeneket etetünk, célszerű mesterséges foszforsavas meszet is etetnünk. Foszforsavban szegény mindennemű szalma, répaszeiet és moslék. Mész-szegény a szalmafélék, mindennemű gyöknövény, szemes takarmányok, korpa, maláta-csira. Következik tehát ebből, hogy külünösen abban az esetben, ha sok szalmát és gyöknövényt etetünk, szükséges egyidejűleg mesterséges foszforsa- vas-meszet is etetnünk különben az állatok fejlődése stagnálni fog. A felétetendő foszforsavat meszet csak megbízható helyről szerezzük be, mert kétes eredetű ilyen anyag ártalmára lehet az állatoknak. — Homoki szőlők trágyázása. A homoki szőlők trágyázása sok nehézségbe ütközik, mert viszonyítva a nagy területű szőlőkhöz, rendesen nem termeltetik elegendő istállótrágya. Ezen a bajon most már könnyen lehet segíteni a műtrágyák segélyével. Az orsz. növénytermelési kísérleti állemás számos kísérletet végzett homoki s«őlők műtrágyázásával az ország különböző pontjain, melyek azt bizonyítják, hogy a mütrágyázott szőlők legtöbb esetben 10 hl.-nél is több bort szolgáltattak. A kísérletek a következő mütrágyakeveréket ajánlják legjobban kát. holdanként: 250 kg. szuperfoszfát, 125 kg. 40 százalékos káli, a második évben pedig 1 mm salétrom fejtrágya gyanánt. Ezen műtrágyázásnak hatása a 3-ik évre is kiterjed. Különfélék. j Szuperfoszfáíot 1 Sfassfurli kainitot szavatolt!?. 4 °/0 tiszta káli = 23—24°/0 kensavaská i tartalommal 74 - - 78% Slassfuríi kálitrágyasot szavatolt 4G°/„ tiszta káli kénsavaskóli tartalommal Kovasavas-kálit (dohänyträqyazasra) továbbá mindennemű egyéb műírégyaféléket, azonkívül Rézgálicot (08—99°/o) elismert kitűnő minőség ben legolcsóbban szállit a 4—46 ,HUNGÁRIA1 műtrágya, kénsav és vegyi ipar részv.-társaság Budapest, V., Fiirdö-utcza 8. szám. Megrendeléseket a legkedvezőbb árszámitás mellett elfogad és továbbit a Szatmármegyei Gazda- 75 sági Egyesület titkári hivatala Szatmárit. Áiiatvásár. Középforgalmu felhajtás és elég jó forgalom mellett folyt le a folyó hó 14-iki állatvásár. Szarvasmarha sokkal nagyobb számban volt, mint az elmúlt héten, s ára is elég elfogadható. Ló szintén több volt, de ára nem igen emelkedett; általában a lovat nem igen keresik. Sertés szintén bőven volt s ára keveset hanyatlott. Juhvásárra felhajtás nem történt. Lóvásárra mintegy 200 darabot hajtottak fel. Eladatott 90 darab. Szarvasmarha 400—500 darab került a vásárra. Az érdeklődés főleg ökör és növendékmarha iránt nyil-