Gazdák Lapja, 1904. szeptember (3. évfolyam, 36–40. szám)

1904-09-16 / 38. szám

% 4-ik oldal GAZDÁK LAPJA szept. 16. s egyidejűleg az erre vonatkozó, a névaláírásokra nézve hitelesített szerződéseknek eredeti példányait, vagy azoknak hitelesített másolatát benyújtani. Hírek. — Gazdasági tudósítói tiszttel bízta meg a föld­művelésügyi miniszter Münnich Sándor felsőbányái lakost Felső-Bánya határára. — Pótlóvásár. A m. kir. kassai 5-ik honvéd hu­szár ezred pótlovazó bizottsága által folyó évi októ­ber 11-éli délelőtt 9 órakor Homokon, Kováts Jenő ur portáján, készpénz fizetés mellett pótlovak fognak vá­sároltatni. — A lovaknak tökéletesen egészségesek­nek, jól tápláitaknak és teljesen hibátlanoknak kell lenniök; — magasságuk 159—166 cm, koruk 4 és fél —7 év között legyen ; azon lovak, melyek ezen köve­telményeknek meg nem felelnek, úgyszintén levágott (courtirozott) farkuak nem fogadtatnak el. Az ár alku szerint és a 16 minősége szerint 650 koronáig mehet s a kialkudott összeg, a lólevél , eiőmutatása mellett fizettetik ki. Felhivatnak a lótenyésztők és lótulajdo­nosok, hogy, ha a fenti követelményeknek megfelelő lovaik vannak, saját érdekükben állítsák a bizott­ság elé. = Tűz. Tegnapelőtt éjjel a szatmári határban levő Heinrich féle tanj7án egy nagy csűr a benne felhal­mozott terménynyel és takarmánynyal együtt leégett. A termények biztosítva voltak. — Katonai lóvásárt tart a Miskolcon állomásozó 7-ik számú lóavató-bizottság Szatmáron f. é. szeptem­ber 24-én d. e. 8 és 9 óra között, Kocsordon pedig f. é. október 8-án d. e. 8 és 9 óra között és ezen alkalommal soroz: I. 4, 5, 6 és 7 éves katonai cé­lokra alkalmas hátaslovakat 158 centiméter minimális és 166 centiméter maximális mértékkel. II. 5, 6 és 7 éves hámoslovakat ágyú elé i6l centiméter minimális és 172 méter maximális mértékkel. EH. Tüzér legény­ség alá való hátaslovakat 155 centiméter minimális mértékkel. IV A most vásárlandó lovaknak fejlettek­nek és jó karban kell lenniök ; kiéhezett, lehajtott, gyenge lovakat, vagy a mélyek nehéz mezei munka következtében járásukban hiányosak, be nem soroz­hatnak, IV. Marhalevél (az úgynevezett „Régia“) ok­vetlenül szükséges. A bizottság nincs feljogosítva ennek átnyujtása alól valakit felmententeni. V. A tör­vényes szavatossági hibák 30 napra terjedő felelős­séggel a következők: „Gonosz mirigy, takonykor, száraz keh, kórság, bőrtakony, csökönyösség, fekete hályog és havi vakság.“ Az eladóknak kötelezni kell magukat azon remondáért, melynél a szavatossági határidő alatt a felsorolt hibák bármelyike fellépne, egy más, tökéletesen alkalmas lovat állítani, vagy pedig azt visszavenni és a vételárt, valamint az élel­mezési költségeket megtéríteni. = A ragadós száj és körömfájás Szatmáron a cson­kái területen annyira szünőfélben van, hogy a város a zár alól a jövő hét folyamán valószínűleg fel fog ol­datni. Miután azonban Oroszfalu község is fertőzve van, Szatmáron a baromvásár csak azon esetben fog megtartatni, ha akkorára a zár Oroszfaluban is feloi- datik az alispán által. = Szőlősgazdák országos értekezlete. Szegeden a magyar szőlősgazdák országos egyesülete f. hó 12-én a városháza közgyűlési dísztermében országos érte­kezletet tartott, melyen, mintegy 200 szőlősgazda vett részt. Bernáth Béla elnök megnyitó beszédében han­goztatta, hogy arra kell törekedni, hosy a boritaladó eltöröltessék. Drucker Jenő a M. Sz. 0. E. igazgatója három kérdést fejtegetett, 1. olasz borvám. 2. borital- j adó leszállítása, 3. pinceszövetkezetek. Majd elfogad- j tak egy határozati javaslatot, mely szerint szükséges- i nek tartja a kormányelnök figyelmét újólag sürgősen ; felhívni, hogy csakis oly szerződés megkötésébe egyez- I zék bele, mely a borra nézve az uj autonom vámta­rifa javaslatnak változatlanul szerez érvényt. Délután az országos borvásárt nyitották meg az ujszegedi vi­gadóba n. Tenyészbaromfivásárlás a föidmivelésügyi kormány részére. Tallinn Béla föidmivelésügyi mi­niszter értesítette a „Baromfitenyésztők Országos Egyesületiét, hogy a baromfiköztenyésztés tovább fejlesztésénél a f. évben cserekiosztásra szükséges tenyészbaromfiak bevásárlására 70.000 koronát enge­délyezett és a tenyészaiiyag bevásárlásával ezen egye­sületet bizta meg. A „Baromfitenyésztők Országos ; Egyesülete“ ezen tenyészanyagot elsősorban a f. évi október hó i-—3-áig Miskolcon rendezendő országos baromfikiállitás és tény észbarom fi vásáron a szükség­hez képest egyesületi 3—4 tagból alakított s ezen közreműködésre felkért bizottságok által fogja eszkö­zöltetni, ennélfogva a kiállításon kiállított tenyész­baromfiak a tényleges férték szerint fognak megvétetni, akinek tehát eladni való baromfia van, leghelyesebben cselekszik, ha azt a miskolczi országos baromfikiálli- tásra küldi el. =: Állat- ás gépkiállítás Dicsö-Szent-Mártonban. A Kisküküiiövármegyei Dicsö-Szent-Mártonban folyó hó 14 és 15-én állat és gépkiállítás tartatott, a melyen a gépek működésben iettek bemutatva. így volt a többek között ekeverseny, lóherecséplögép-bemutató és gép­vásár. Egyidejűleg ott tartotta az Erdélyrészi Gaz­datiszti Egyesület igazgató választmányi ülését is. — A vízjogi törvény revíziója. Tallián földmive- lésügyi miniszter tervbe vette a vízjogi törvény re­vízióját. Ehhez az első lépés az a rendelet, melyet a vizrendező és vizhasznositó társulatokhoz a miniszter intézett és amelyben kimondja a miniszter, hogy a revízió célja az érvényben levő törvényeknél tapasz­talt hiányok kiküszöbölése és a közigazgatási eljárás egyszerűsítése r: A kedvezményes boritaladó élvezetére való jogosultság tekintetében, sok helyütt azon téves felfo­gás uralkodik, hogy ezen kedvezményre csakis a sző- löbirtok tulaj (Ionosa tarthat igényt. Ez téves nézet, mert ahhoz,*hogy valaki a boritaladó kedvezményes té­telét élvezhesse, nem szükséges, hogy a szőlőbirtok­nak telekkönyvileg tulajdonosa legyen, mert a szőlő- birtok bérlője, vagy a birtok haszonélvezője szintén igényt tarthat a kedvezményes adótételre és csak a kedvezményes adótételt követelheti tőle az adószedésre jogosult, “ Országos gyümöicskiállitás. Budapesten a Vi­gadóban október hónap 2-án megnyíló gyümöicskiálli- táson a bizottság gyümölcskóstolót rendez Rohoncy Gedeon felügyelete alatt. Ott lesz a magyar élelmiszer szállító társaság is, melynek amerikai csomagolója minden vásárolt gyümölcsöt szakszerűen csomagolva szál­lít majd el. Gyümölcstermelésünknek, illetve az értéke­sítésnek egyik nagy hátránya, hogy a termelők igen nagy része a szakszerű gyümőlcscsomagolásra nem fektet kellő súlyt, A termelők részére egyes napokon külön csomagolási tanfolyamok is fognak tartatni. — Az áliatösszeirás. A föidmivelésügyi minisz­tériumban rövidesen elkészül az áliatösszeirás som-

Next

/
Thumbnails
Contents