Gazdák Lapja, 1904. augusztus (3. évfolyam, 32–25. szám)

1904-08-19 / 34. szám

4-ik oldal GAZDÁK LAPJA aug. 10. Ezen kísérletből az tűnik ki, hogy bár a nitro­génnel nem trágyázott parcella is nagy termést adott, mégis a nitrogénnel való trágyázásra minden esetben fokozódott a termés; legnagyobb volt a termés azon parcellákon, melyek tavaszszal chilisalétrominal lettek trágyázva. Az őszi trágyázás ammóniákkal korántsem hatott olyan kedvezően. A kísérletek egyáltalán azt bizonyítják, hogy a könnyű talajokon azonban öszszel is kell nitrogént adni, de csak keveset. Szívleljük meg a tapasztalatokat, s tegyünk egyelőre bár kicsinyben kísérletet a rozsnak salétrom­mal való felültrágyázásával s az eredmény bizonyára meg fog győzni arról, hogy nagyban is úgy kell el­járnunk. Kovácsy Béla. Hirek. — föéiy gyász érte Magyarország első gazdáját, Tallián minisztert, Béla fiának váratlan halála által. A kitűnő ifjú elvesztése fölötti fájdalmat enyhítse az a határtalan részvét, meiylyel az egész gazdatársada­lom a kiváló és népszerű miniszterrel osztozkodik. — Munkásközvetités. 300 földmunkás kerestetik, 46 fillér köbméterenkénti dijazás mellett. Szállítási magasság 57 m. Határidő november l-ig. Jelentkezők talicskával ellátva forduljanak Papp János szakaszmér­nök úrhoz Szatmár Bercsényi utca 29. sz. a. — Sörárpavásár. Miskolcon tegnap reggel 9 óra­kor nyitotta meg a 7-ik sörárpavásárt Miklós Ödön orsz. képviselő, a borsodmegyei gazd. egyesület elnöke. Eddig 5 —600 kocsirakományt jelentettek be eladásra. A minőség általában kitűnő. = Baromfikiállitás. Az október 1, 2 és 3-án Mis­kolcon tartandó baromfikiállitásra már több tekinté­lyes fajbaromfitenyésztő jelentette be állatait. A kiál­lításon mintegy 6000 korona értékű dij fog kiosztatni s az allam 70,000 korona értékű nemes tenvészba- romfi szükséglete is itt fog beszereztetni. A kik t.'hát nemes baromfiak tulajdonában vannak, részvételi szán­dékukat jelentsék a kiállítás igazgatójának, Hreblay Emii felügyelőnek (Budapest Köztelek. IX., Üilői-ut 25. sz.) a ki bérmentve küldi meg a kiállításra vonat­kozó prospektust és bejelentési ivet. = Országos gyümölcskiáilitás. Az országos ker­tészeti egyesület, szeptember 25-ikétől október 2-ig terjedőleg gyümölcskiáliitást s ezzel kapcsolatban gyümölcsvásárt szándékozik rendezni, melynek védnö­kéül Tallián Béla földmiv. minisztere kérik fel, A gyü­mölcsök kiválóbbját a budapesti kiállítás befejezte után a németországi Düsseldorfban megnyíló kertészeti és gyümölcsészeti kiállításra küldik. * A vármegyei közigazgatási bizottság legközelebbi ülésén Hagy László alispán indítványára elhatározta a bizottság, hogy amennyiben a takarmány hiány a szegényebb sorsú lakosság állat állományát teljes . elpusztulással fenyegeti, felír a kereskedelem­ügyi miniszterhez, hogy a vármegyei utak kiépítésére adományozott évi államsegélyből több évi részletet kamat nélkül folyósítson, hogy ez által a lakosság keresethez jusson. A főispán, aki jelezte, hogy az ín­ség ijesztően fenyeget, indítványozta, hogy a főszol­gabírók utján már most írassanak össze azok, kik Ín­ség elé néznek, azok, akik vetőmagra szorulnak,mint például az erdődi és nagysomkuti járásban, hol nagy a vetőmag hiány. A közigazgatási bizottság hozzájá­rult ehhez s szeptemberben megtörténnek az összeírá­sok. * A Szatmárvármegyei takarékpénztár részvény­társaság a szatmári vasúti állomás mellett épült „Ter­mény és áruraktár“ telepe aug. 20-án d. e. 10 órakor nyittatik meg ünnepélyesen s fog átadatni a forgalomnak. — Az ombodi legelőn a makacs szárazság foly­tán a legelő teljesen elkopott, ami néhány csikón erősen meglátszik. Azzal a figyelmeztetéssel közöljük ezt, hogy ha legelő nem javul a jószág különösen a csikók póttakarmány nélkül a legelőn tovább kondíció­ban tartható nem lesz. Az éjjeli eső azonban talán valamit segíteni fog. • * Nagy tüzek vármegyénkben. Hétfőn, aug, 5-ón délután úgy 1 óra tájban Kölcsey Antal nagybirtokos mikoiai kastélya kigyulladt s az összes mellék épüle­tekkel együtt leégett. A szatmári tűzoltóság egy ré­sze átment Mikolába s az égő házak oltása mellett a szomszédságok megmer. lésén is fáradozott. — Ugyan­csak hétfőn," délelőtt 1 órakor Madarász községben támadt tűz. A tűzoltók közül ide már csak ketten mehettek ki egy fecskendővel, de megjelenésük, szak­szerű oltásuk és vezetésük sokat használt, bár a la­kosság nagyrésze érthetetlen nambánomsággal távol tartotta magát a mentésektől. Körülbelül háromnegyed része leégett az egész községnek; 140 épület 60 csűr, sok ól és egyéb melléképületekkel terméssel és takarmáoynyai lett a tűz m iroaléka. A tűz még éjjel is égett. A templomokat sikerült megmenteni. A gör. kath. papilak is teljesen leégett. — A kár hozzávetőleg a 100000 koronát is meghaladja. — F. hó 16-án Isaák Elemér rozsályi birtokán egy széna kazal gyuladt meg, de a többi kazlakat a pusztulástól sike­rült megmenteni. Végre e hét folyamán Nagy-Som - kuton is tűz dühöngött, hol nehány ház égett el. * A kitüntetett méhész egyesület. A német, oszt­rák és magyar méhészek most tartják 49. vándorgyű­lésüket Dornbirnben, Tirol és Svájc határán. A nagy- vándorgyülés a Magy. Országos Méhészeti Egyesületet4 arra való tekintettel, hogy olcsó kaptárok és méhészen eszközök terjesztése által a szegényebb sorsuaknak is le­hetővé teszi az okszerű méhészkedést, a gyűlésen ki­osztásra került legnagyobb díjjal, a nagy állami ezüst­éremmel tüntette ki. (x) A szegedi kenderfonó gyárban készült, legjobb­nak elismert kötéláruk, valamint ipari és házi célokra használható zsineg és zsineg hevederek szabott ár mel­lett Drágós Béla kereskedőnél szerezhetők be Szat- máron, Kossuth Lajos-utca 28. (ezelőtt Hid-utca.) — Ugyanott kitűnő minőségű gazdasági kékkenőcs, gép­olaj, debreceni meszelő és kefeáru raktár. 130. 26—1 Nyílt rovat. FELELET. Az An ti spóra (2-ik felelet a 17, sz. kér­désre) nevű szert mi közelebbről nem ismerjük. Meg­jegyzem azonban, legyen az ilyen kereskedelmi szer még oly jó is, egyben mégis mindig felül fogja múlni a házilag készített gálic-oldat abban, hogy az ember maga látja, hogy használt szere nem hamisított, ho­lott a gyárilag készült anyagokban, kivált ha már több évig vannak forgalomban, sokszor nehéz eliga­zodni, hogy jó áruval van e dolga, vagy hamisítottál. Bcndesen csak akkor veszik észre a hamisítást, mi­kor már baj van. E szerint, mig biztos tudomása nem lesz az Antispóráról, addig maradjon a rézgálic-oldat házi készítése mellett. Jabionowszki.

Next

/
Thumbnails
Contents